Orbán Viktor múlt szombati tusnádfürdői kirohanásait széles körben elítélték Erdélytől Bécsig, Frankfurttól Washingtonig. A bajkeveréssel felérő fajkeveréssel tele volt a világsajtó, de mivel erről már többször is beszámoltunk, itt csak rövid kitérőt teszünk. Az odesszai kikötő elleni orosz rakétatámadás is szégyenletes cselekmény volt, küönösen a gabonafolyosó-megállapodás utáni napon. Az Unió az orosz gáz használatának csökkentésén dolgozik, Bolsonaro brazil elnök meg az újraválasztáson. Ferenc pápa viszont Kanadában járt, ahol bocsánatot kért az őslakosoktól a katolikus egyház régebbi iskoláiban általuk elszenvedett megaláztatásokért. Átlapoztuk a világsajtót Washingtontól Frankfurton át Sanghajig és Varsótól Amszterdamon át Brazíliáig.

Orbán faj- és gázelmélete

A magyar miniszterelnök szokásához híven nagyokat mondott az idei Bálványosi Szabadegyetemen. A „faji keveredésről” szóló elmélete még talán az illiberalizmus 2014-es meghirdetésénél is jobban kiverte a biztosítékot a nyugati szövetségesek körében. Ugyanakkor megdicsérte a német „gázalkalmazást” utalva a II. világháborúban történtekre. A Nemzetközi Auschwitz Bizottság ezért “hülyeségnek és veszélyesnek” nevezte a fejtegetést, mert az „rossz időkre” emlékezteti a holokauszt túlélőit. Orbán első nyilvános útja a beszéd után az osztrák fővárosba vezetett, ezért a bécsi Der Standard című független liberális napilappal kezdjük.

„Orbán a nemek egyenlőségét túl liberálisan kezelő EU-politikátt »gender-őrületnek« nevezi, valamint durva fajelméleteket vet fel, ahogy azt a minap tette egy romániai fürdővárosban. A magyar kormányfő szerint ugyanis népének csak a szlovákokkal és a románokkal kellene keverednie, és elutasítja a »vegyes fajú« Európát. Megőrült? Ezután pedig a végletekig vitt egy »viccet«, amely a holokauszt gázkamráira utalt. Nehammer kancellárnak, aki csütörtökön fogadja Orbánt, most nyíltan kell beszélnie. A kancellár a nyilvánoság előtt örömmel üdvözölte »fontos szomszédja és partnere« látogatását. De ha komolyan akarja őt demokratának és európainak tekinteni, akkor el kell ítélnie Orbán legutóbbi rasszista kirohanásait.”

A holokauszt-túlélők szerint az EU-nak világossá kell tennie a világ számára, hogy Orbán Viktornak nincs jövője Európában, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„A Nemzetközi Auschwitz Bizottság »riadalmát és megdöbbenését« fejezte ki Orbán Viktor Tusnádfürdőn szombaton elhangzott rasszista kirohanásai miatt. Ezzel kapcsolatban Christoph Heubner bizottsági alelnök elvárásokat támaszt Karl Nehammer (Osztrák Néppárt, ÖVP) szövetségi kancellárral szemben is, aki csütörtökön Bécsben fogadja a magyar kormányfőt. A felszólítás szerint Nehammer mondja el a magyar miniszterelnöknek, »hogyan értékelik az Európai Unión belül az ő rasszista kirándulásait Európa múltjába és jövőjébe«.

Heubner rámutatott, Nehammer az első vezető uniós politikus, akinek lehetősége van arra, hogy Orbánnal konzultáljon a beszédéről. »Az Európai Unió jól teszi, ha továbbra is a lehető legnagyobb mértékben elhatárolódik a magyar kormányfő rasszista megfogalmazásától, és világossá teszi a világ számára, hogy egy Orbán Viktornak nincs jövője Európában« – hangsúlyozta a holokauszt-túlélők képviselője.

Orbán mondatai a holokauszt túlélőit »kirekesztésük és üldöztetésük sötét időszakára emlékeztetik« – mondta Heubner. »Számukra az a tény, hogy Orbán Viktor most már rasszizmussal is alátámasztja jobboldali populista és Európa-ellenes politikáját, újabb bizonyíték arra, hogy tudatosan el akar törölni minden utalást az Európai Unió értékeire« – hangoztatta a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke.”

Az osztrák kancellárral közösen tartott sajtóértekezleten Orbán magyarázkodni próbált a tusnádfürdői rasszista tézisek miatt, vette észre a Frankfurter Allgemeine Zeitung:

„Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke megvédte az állítólagos »faji keveredésről« szóló vitatott kijelentéseit. »Néha megesik, hogy félreérthetően beszélek« – mondta Orbán csütörtökön, miután Bécsben találkozott Karl Nehammer osztrák kancellárral. A hétvégi beszédében elmondott kijelentését szerinte »kulturális kontextusban« kell értelmezni. »Magyarországon ezek a kifejezések kulturális és civilizációs nézőpontot jelentenek« – mondta Orbán.”

Újabb orosz agresszió a gabonafolyosó ellenére

A Washington Post című, amerikai napilap a következőképen értékeli az orosz-ukrán megállapodás megszegését orosz részről:

„Ukrajna álláspontja bölcs volt, amikor a támadás után egyértelművé tette, hogy a kormány továbbra is ragaszkodik a megállapodáshoz. Egyrészt a gabonaexport továbbra is Ukrajna gazdasági érdeke, másrészt az orosz támadás célja valószínűleg az volt, hogy Kijevet kikényszerítse a megállapodásból, és felelősségre vonja a következményekért. Ha Putyin megszegi ezt a megállapodást, vállalnia kell érte a felelősséget. És mindenekelőtt Törökországnak meg az ENSZ-nek kell Oroszországot felelősségre vonni. Az Egyesült Államoknak pedig biztosítania kell Ukrajnának azokat a fegyvereket, amelyekre az országnak szüksége van kikötői védelmére.”

Törökország egyik legnagyobb példányszámban megjelenő kormánypárti napi​​lapja, az isztambuli Sabah azonban megértést tanúsít az orosz érveléssel szemben, ugyanakkor kiemeli Erdogan közvetítő szerepét:

„Törökországnak sikerült összehoznia Isztambulban a harcoló feleket és elérnie egy megállapodást a gabonafolyosóról. Ezen kívül Törökország át akarja venni a gabonát szállító teherhajók biztonságát. Miután az odesszai kikötő közelében egy katonai célpontot találtak el rakétákkal, az az álláspont alakult ki, hogy Erdogan török ​​elnök minden erőfeszítése hiábavaló volt. Erdogannak ezért még világosabbá kell tennie, mennyire fontos ez a gabonaüzlet hazája számára. Törökország az emberiség nevében cselekedett, és az eredmény pozitív volt.”

Brazíliában egy baloldali elnök után egy jobboldali jött és őt most ismét egy baloldali követheti

Brazíliában október elején választanak új elnököt. A hivatalban lévő jobboldali populista Bolsonaro ellenfele ezen a választáson a baloldali ex-elnök, Lula da Silva. A Liberális Párt természetesen újra Bolsonarót nevezte meg jelöltjének. A madridi El Pais című közép-baloldali napilap erről ezt írja:

„Bolsonaro felelőssége az erőszak jelenlegi légköréért és az ország mély megosztottságáért nyilvánvaló. Haragos retorikája és az ország intézményei elleni állandó támadásai gyűlöletet szítanak és aláássák a demokráciát. Egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy Bolsonaro Trumphoz hasonlóan nem lesz hajlandó elfogadni a vereséget. Jelenleg ilyen irányt mutatnak az előjelzések, és Bolsonaro ezért ilyen irányba mozgósítja a támogatóit. A bűncselekményeket természetesen a rendőrségnek kell megoldania, de a Bolsonarohoz hasonló politikusoknak  felelőséget kell vállalniuk a feszültség leállításáért, hogy a választások békések legyenek.”

A Curitibában, a brazil Paraná tartomány fővárosában megjelenő Gazeta do Povo című napilap ezt írja a közelgő elnökválasztásról:

„2018-ban Bolsonaro nemcsak a PT [Partido dos Trabalhadores] munkáspárt ellen kampányolt, hanem általánosságban politikaellenes irányt is vett. Bár ő maga 28 évig volt parlamenti képviselő, kívülállónak mutatkozott be, aki nem kötődik a hagyományos politikához. Most viszont éppen az ellenkezőjét próbálja bemutatni magáról. Tegnapi beszédében azzal dicsekedett, hogy növelte a szociális kiadásokat, továbbá méltatta támogatóit a parlamentben, és az ország atyjaként tüntette fel magát. Bolsonaro nem antipolitikusi szerepet vállalt az újraválasztási kampányában, hanem szociálpolitikai szerepet. Az előbbit el lehet felejteni, mert amúgy sem volt igaz. Az utóbbi esetében azonban még dolgoznia kell a marketingstratégián.”

Kétséges az orosz gáz szállítása az EU-ba

A madridi El Mundo című közép-jobboldali napilap erről ezt fejti ki:

„Az új EU-terv eltántoríthatatlan célja, hogy megnövelje az EU függetlenségét az orosz gázszállítástól. Európa megállapodott abban, ha nem is minden nehézség nélkül, hogy ellenáll Putyin zsarolásának. De attól függően, hogy meddig tart ez a háború, és hogyan alakul a válság a tél folyamán, az európai szolidaritás további súlyos megpróbáltatások előtt áll.”

A párizsi Le Figaro című liberális-konzervatív napilap ettől tart:

„A gázadagolás európai terve automatikusan az energiaárak emelkedéséhez és az infláció növekedéséhez vezet. Ez új társadalmi feszültségeket szülhet. De ez lenne a kisebbik rossz ahhoz a recesszióhoz képest, amit a gázhiány váltana ki Németországban, az eurózóna legnagyobb gazdaságában.”

„Mi egy gázellentámadásra térünk át” – állítja a varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap:

„Az EU-döntés legfontosabb aspektusa jelzés az energiapiacok felé, hogy Európa nem fog a végtelenségig fizetni a drága nyersanyagokért. Egy ilyen gesztusnak meg kell nyugtatnia a piacokat, mérsékelnie kell az áremeléseket, és legalább egy kicsit meg kell kötnie a spekulánsok kezét. Mert ma nem a gázhiány a legnagyobb gondunk. Az európai tározók feltöltöttsége fokozatosan növekszik. Inkább arról van szó, hogy elkerüljük a kincstárunk, a polgárok pénztárcájának és a vállalati költségvetések tönkretételét. És ne tápláljunk továbbra is egy agresszív diktátort.”

Amikor a pápa bocsánatot kért, kicsordultak a könnyei

Ferenc pápa bocsánatot kért a kanadai őslakosoktól a katolikus bentlakásos iskolákban elszenvedett megaláztatásaikért. Az amszterdami de Volkskrant című közép-baloldali napilap erről ezt írja:

„Bocsánatot kell kérnie! Ferenc pápa már nagyon gyakorlott ebben: bocsánatot kért a mexikói katolikus egyháztól az ország evangelizálása során elkövetett bűneiért, bocsánatot kért a bolíviai őslakosok elleni bűncselekmények miatt, bocsánatot kért a papok gyermekbántalmazásáért a chilei egyházban, bocsánatot kért a kiskorú fiúk bántalmazásáért Spanyolországban. A felsorolt lista korántsem teljes, és ezen a héten »alázatos megbocsátási kérelemmel« fordult a kanadai inuitokhoz és métisekhez, amiért ezen őslakók több tízezer bennszülött gyermekét szisztematikusan bántalmazták. Nem volt más választása. Ha meg akarod érteni, hogy a katolikus egyház fontos részei milyen messzire távolodtak el az evangéliumtól egészen a közelmúltig, elég csak a kanadai bentlakásos iskolák történetét figyelembe venni.”

„A bocsánatkérést tervezték a pápa hatnapos kanadai utazása fénypontjának”, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap és így folytatja:

„Kedden Ferenc pápa misét celebrált az edmontoni Commonwealth Stadionban, az ország legnagyobb szabadtéri stadionjában. Az Alberta tartomány fővárosában található aréna 56 000 férőhelyes – a Kanadai Püspöki Konferencia pedig már az istentisztelet előtt bejelentette, hogy minden hely foglalt. Délutánra a Sankt-Anna-See-i ige liturgiáját tervezték. Az Edmontontól nyugatra található Szent Anna-tó minden évben több ezer zarándok célpontja.

Az őslakosokkal való találkozás volt az a gesztus, amelyre azok vártak – a bocsánatkérés megismétlése kanadai földön. Tavasszal a pápa ugyanis már bocsánatot kért egy bennszülött delegáció vatikáni látogatása során. Az 1990-es évekig az ország első népeinek gyermekeit, az inuitokat és a métiseket, a főként francia telepesek leszármazottait és a bennszülött asszonyokat a kanadai állam megbízásából egyházi szervezetek oktatták az »Indian Residential School« elnevezésű intézményekben. Az iskolák 60 százaléka katolikus volt. A gyerekeket elszakították családjuktól, tilos volt fenntartaniuk az őslakosok nyelvét, kultúráját és hagyományait. Mindennek a célja a »keresztény civilizációhoz« való asszimiláció volt. Volt lelki, fizikai és szexuális bántalmazás is, sőt sok gyerek az iskolában halt meg.”

  Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)