Közel 15 ezren látogattak el az elmúlt három napban a Zentán megrendezett Green Future fesztiválra – ismertette Tajti Attila, az esemény egyik főszervezője. Mint azt kiemelte: a célt elérték, a rendezvényre ma már ugyanis a fiatal felnőttek mellett a tinédzserek is kilátogatnak, és sok esetben a szüleiket is magukkal viszik.

 Milyen visszajelzések érkeztek a régi, új helyszínnel kapcsolatban?

– Nagyon jók voltak a visszajelzések, a helyszínváltoztatás egyfajta vérfrissítésként hatott a fesztiválra, amelynek hat éven keresztül Ada adott otthont. Ennek voltak pozitív és negatív hozadékai is. Az új helyszín viszont most egyben egy felfedezés is az idelátogatók számára.

A kempingezők számáról mit lehet tudni?

– Sajnos évről-évre csökken a kempingezők száma, ez azonban a fesztivál résztvevőinek számán nem mutatkozik meg. Szerintem mindennek a legfőbb oka az az, hogy egyszerűen elkényelmesedtek az emberek és sokkal komfortosabban érzik magukat egy apartmanban, panzióban vagy hotelban.

Jól látni, hogy egyre inkább családbarát a fesztivál?

– Így van, ez egyfajta cél is volt. Nem gyerekfesztivált szeretnénk csinálni, hanem olyan rendezvényt, ahol minden korosztály, adott esetben egy család minden tagja megtalálja a saját maga számára a legmegfelelőbb szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget.

Ám nemcsak az esemény egyik megálmodóját sikerült elkapni néhány kérdés erejéig, hanem a 4S Street zenekar két tagját is, akik Azahriah után először álltak a Vajdaságban színpadra.

4street (Fotó: Kovács Ervin)

4S Street (Fotó: Kovács Ervin)

Mindössze néhány éve alakult a zenekar, mégis olyan nagy fesztiválokon vesztek részt, mint a Campus, a SZIN vagy a Green Future.

Mihály Csaba, billentyűs: Igen, a zenekar 2018-ban alakult, egy évvel később, azaz 2019-ben kiadtuk az első, 2021-ben pedig a második nagylemezünket. Az első pillanatban hittünk abban, hogy sokat fogunk koncertezni, – talán ez volt a titok – és szerencsére a második nagylemezünk után mindez ténylegesen be is indult.

A zenekar frontembere román, ti pedig mind anyaországi magyarok vagytok. Ezzel kapcsolatosan mit emelnétek ki Alin Nicutáról?

Fülöp Lóránd, gitáros: Ez így van, Alin román, mi négyen pedig anyaországi magyarok vagyunk, és azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez adja meg a létezésünk exkluzivitását. Alin egyébként magyar közösségben nőtt fel, és vallja, hogy nem csak beszélni, de álmodni is magyarul álmodik.

Ennek okáért cél, hogy ne csak az anyaországot hódítsátok meg?

Mihály Csaba: Az egyik lefontosabb cél, amit a kezdetekkor kitűztünk magunk elé az az volt, hogy magyar nyelven írjunk dalokat. Ez pedig azt hiszem, hogy azt is hozza magával, hogy magyar ajkú közönség előtt adjuk elő őket. Legyen szó Angliában, Erdélyben vagy a Vajdaságban élő kis magyar közösségekről, lényegtelen, hogy hányan vannak, a lényeg az, hogy magyarok, sorstársak. Ez az első vajdasági fellépésünk, és örömmel tapasztaljuk, hogy mennyire erős és összetartó közösség vagytok.

Ha már magyar dalszövegek: tudatos a lírikusság?

Fülöp Lóránd: Ez az irányvonal nem volt tudatos, szeretnénk a magyar nyelvet a lehető legjobban „kihasználni”.

Hogyan határoznátok meg a célközönséget?

Mihály Csaba: Reményeink szerint a dalaink kortalanok és időtlenek. Szerencsére az egyes statisztikák is ezt mutatják.

Mit jelent számotokra a zene?

Fülöp Lóránd: az önkifejezésünk egy nagyon fontos formája, talán a legfontosabb.

Azariah a zentai Népkertben (Fotó: Kovács Ervin)