A kínai közösségi oldalakon hosszú időn át slágertéma volt az a matematikaoktatásra készített feladatgyűjtemény, melyben a kínai netezők szerint kifejezetten ronda és esetenként felháborító jeleneteket ábrázoló illusztrációk kerültek, írja 444.hu.

Az oktatási minisztérium több mint egy hónapon át zajló vizsgálata során arra jutott, hogy az illusztrációk valóban elég rondák lettek, az ábrázolt jelenetek pedig nem tükrözik megfelelően a kínai gyerekkor napfényes oldalát.

A könyvet még meglehetősen régen, 10 éve adta ki az egyik állami kiadó, országszerte használták az általános iskolákban, de csak idén májusban lett belőle országos szenzáció, amikor egy tanár kiposztolta a közösségi oldalakra, hogy milyen rajzok vannak benne. Többek között lányokat zaklató fiúk, lábtetkós gyerek és furcsa grimaszokat vágó diákok is feltűnnek a rajzokon.

A rajzok hamar elterjedtek a neten, sokan kifejezetten jól szórakoztak, de azért voltak bőven felháborodott hangok is. Sőt, akadtak, akik szerint nyugati illusztrátorok munkáiról lehetett szó, akik így akarták megrontani a kínai gyerekeket. A kapcsolódó hashtagekre a hónapok során sok millió kattintás érkezett a Weibón, ezután pedig világos volt, hogy a kínai állampártnak is kezdenie kell valamit az üggyel. A minisztérium vizsgálatot rendelt el, és hétfőn megjelent, kifejezetten hosszú közleményük szerint összesen 27 embert büntettek meg, akik nem megfelelően látták el a feladataikat.

Megrovást kapott a kiadóvállalat vezetője is, ami komolyan befolyásolhatja a későbbi karrierjét, és felmentették a kiadó vezető szerkesztőjét és a matematika részleg vezetőjét is. Emellett az illusztrátorok ügyét is „megfelelően kezelték”, bár az nem derült ki, hogy itt mire gondoltak pontosan.