Most nagyjából 44 millióval több férfi él a bolygón, mint nő, de az ENSZ becslései szerint 2050-re ugyanannyian leszünk, utána pedig többségbe fognak kerülni a nők. A csökkenő születésszám és a növekvő élettartam miatt arra számítanak, hogy harminc év múlva a Föld lakosságának medián életkora eléri a 35 évet. 1950-ben ez még csak 22 volt, most 30-nál tartunk – írja a 444.hu.

Minél nagyobb arányt tesznek ki a fiatalok, annál inkább többségben vannak a férfiak, már csak azért is, mert több kisfiú születik, mint kislány. Ráadásul egyes társadalmakban még mindig előfordul, hogy az újszülött kislányokat nem hagyják életben, illetve nagyobb eséllyel végeznek abortuszt akkor, ha a születendő gyerek kislány. A nemi egyenlőtlenségek miatt a fejlett országokra is jellemző, hogy a nők kevésbé férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz, és nagyobb eséllyel halnak meg, akár a szülés körüli komplikációk miatt.

Ezzel együtt a nők általában tovább élnek a férfiaknál, amit magatartásbeli és genetikai okokra vezetnek vissza. Ezért van az, hogy a 65 évnél idősebb népesség 56 százalékát nők alkotják. Európában és Észak-Amerikában 59 százalékos ez az arány.

Ha közelebbről megnézzük az országokat, jelentős különbségeket találunk. Katarban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Bahreinben sokkal több férfi él, mint nő. Ehhez a bevándorlás is hozzájárul, mivel a nagy számban érkező vendégmunkások többnyire férfiak. Férfitöbbség van Indiában, Kínában és Afrika északi felén is.

Az egykori Szovjetunió területén viszont sok évtizedes távlatban a nők vannak többségben a második világháború veszteségek miatt. A mai Oroszországban 1950-ben csak 77 férfi jutott 100 nőre. 1995-ben már 88, most 87. Nyugat-Európa nagy részén és Amerikában is nagyobb arányban élnek nők, de kisebb a különbség, mint Kelet-Európában.

Világszerte most 86 országot találunk, ahol többen vannak a férfiak, de a várakozások szerint 2050-ben már csak 67 ilyen lesz, és ezekben is csökkenni fog a különbség. Ezt látjuk Indiában, ahol kormányzati kampányokkal próbálják visszaszorítani a szelektív abortuszt, vagyis a lány gyerekek elvetetését.

A globális becsléseket persze befolyásolhatják váratlan események: háborúk, éhínségek és járványok miatt előfordulhat, hogy férfiak vagy nők a vártnál nagyobb arányban halnak meg.