Az év eleje óta 70.000 migráns haladt át Szerbián, az országban pedig jelenleg mintegy tízezren tartózkodnak, jelentette ki Radoš Đurović, a Menedékkérők Központjának igazgatója. A Beta hírügynökség szerint a legtöbben Afganisztánból, Szíriából, Pakisztánból, Afrika északi részéről és a közel-keletről érkeztek. Az igazgató kiemelte, hogy mintegy 4.500 migráns van a befogadóközpontokban, míg a többiek magánszállásokon és a szabad ég alatt várják, hogy átmehessenek a határon. A legtöbben az ország északi részén tartózkodnak.

Đurović kiemelte, hogy a számok arról tanúskodnak, hogy az idén kétszer annyi migráns van az országban, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Egyébként a migránsok Észak-Macedónián, Koszovón és Bulgárián keresztül érkeznek Szerbiába és főként Magyarország irányába haladnak. Horvátországon keresztül kevesen próbálkoznak, inkább Magyarország és Bosznia felé próbálják meg átlépni a határokat.

Az igazgató szerint a helyzet a terepen igen összetett: összecsapnak az embercsempészettel foglalkozó bűnbandák, a magyar oldal pedig folyamatosan visszatoloncolja az illegális határátlépőket. Hozzátette, nincs elég hely a befogadóközpontokban, a migránsoknak pedig nincsenek meg az alapvető életfeltételei sem. Hiányzik nekik a szociális és egészségügyi ellátás is.

A migránsok között sok a kiskorú is, aki kísérő nélkül érkezik az országba, mondta, majd hozzátette, ezeket a fiatalokat kihasználják, a migránsok folyamatosan növekvő száma pedig okozója lehet egy humanitárius katasztrófának az ország északi részén.

Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban új vezetőt kapott a Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság, tőle pedig azt várja, hogy javítson a jelenlegi helyzeten: növelni kell a befogadóközpontok kapacitását, és aktívabbnak kell lenni a terepen is, segíteni az érintett önkormányzatokat: Adaševcit, Zombort és Szabadkát.