A zentai Hangya Zsolt és a tordai születésű Boltresz Andrea a középiskola befejezése után úgy döntöttek, nem mennek külföldre, idehaza próbálnak szerencsét. Elmondásuk szerint szerencsére nem gyűlt meg a bajuk a szerb nyelvvel, és a munkakeresés sem tartott nekik sokáig.

Mikor vált biztossá a számotokra, hogy a középiskola befejezése után nem külföldön tanultok, dolgoztok tovább, hanem idehaza?

Zsolti: Viszonylag elég korán körvonalazódott bennem, hogy sokakkal ellentétben itthon szeretnék továbbtanulni a Közgazdasági Középiskola befejezése után. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy biztosítsam magamnak az itthonmaradás lehetőségét, mivel egy külföldi egyetemen szerzett diplomával idehaza nehéz lett volna elhelyezkedni a nyelvi korlátok miatt. Az itteni diplomával viszont könnyedén tudok munkát találni, még akár a határon túl is. A másik ok pedig a családom volt, azt hiszem, nem kell megmagyaráznom, hogy miért.

Andi: Én a zentai Egészségügyi Középiskolába jártam, a fizioterápiás technikus szakot fejeztem be, majd az érettségi után átképeztem magam egészségügyi nővérré. Időközben ugyanis rájöttem, hogy azzal talán sokkal könnyebben munkába tudok majd állni – és ez szerencsére így is lett: miután meglett az államvizsga, néhány hónappal később munkát ajánlottak a zentai kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán. Innentől kezdve egyértelmű volt, hogy itthon maradok.

Mi volt az első, amit a középiskola, egyetem befejezése után csináltatok?

Zsolti: Én 2021 októberében szereztem meg a diplomámat a szabadkai Közgazdasági Egyetemen, és kerek egy hónapra rá már munkába is álltam a magyarkanizsai, osztrák tulajdonban lévő Wienerbergerben. Több meghirdetett állásinterjúra is elmentem, végül e mellett a vállalat mellett tettem le a voksom, és szerencsére a vezetőség is engem választott. Keveseknek adatik meg, hogy egy világszinten elismert multinacionális cégnél kezdjenek karriert építeni, ezért gyorsan meghoztam a döntésem azzal kapcsolatban, hogy hol is szeretnék munkába állni.

Andi: Nekem szerencsém volt, hiszen nem én kerestem a munkát, hanem az talált meg engem. Mivel tordai születésű vagyok, a szülőktől való leszakadás már középiskola megkezdésekor megtörtént.

Hány éve és hol dolgoztok most? Mivel foglalkoztok az adott helyen?

Zsolti: Én 20 hónapja vagyok az említett cégnél, ahol a pénzügyi és adminisztrációs osztályán dolgozom, a HR-csoporton belül. Munkaleírás szerint HR-specialista vagyok, és főleg a munkások fejlesztésével foglalkozom. A szelekció és regrutáció, valamint a képzések tartoznak az én munkakörömhöz. Mindezek mellett sok egyéb adminisztrációs munkám is van, de például a cégen belüli öröklési tervet is részben én készítem: különféle piacelemzéseket és statisztikákat. Elmondhatom, hogy egy igen szerteágazó és pörgős pozíciót töltök be a cégnél.

Andi: Én négy évig dolgoztam a zentai kórház említett osztályán, majd felmondtam, és Magyarországra költöztem a párommal. A döntésem oka éppen az volt, hogy megtapasztaljam, hogy milyen a határon túl, azaz „külföldön”. Ám egy év után tudatosult bennem, hogy nem szeretnék másik országban élni, ezért hazaköltöztünk. Ebben persze óriási szerepet játszott a család is. Azóta ismét a zentai kórházban dolgozom.

Milyen tapasztalataitok vannak a munkaerőpiacon azzal kapcsolatosan, hogy magyar az anyanyelvetek? Mennyire számít ez egyáltalán a munkakörnyezetetekben?

Zsolti: Az én esetemben nagy előnynek számított. Olyasvalakit keresett a cég, aki magyarul, szerbül és angolul is beszél. Engem az egyetemi tanárnőm ajánlott be, és mint utóbb kiderült, azért is engem választottak, mert az anyanyelvem mellett a szerb és az angol nyelvet is megfelelő szinten beszélem. Tehát az én esetemben nagyon nagy előny volt, mivel főleg magyarok által lakott környéken található a gyár, ezért sok kollégával magyarul kell kommunikálni, míg a hivatalos kommunikáció főleg szerb nyelven folyik. Amikor a központtól kapunk egy feladatot, vagy ha egy új programot vezetünk be, akkor az angol nyelvtudást kell elővenni.

Andi: Vajdaságban azokon a településeken, ahol jelen van mind a két nyelv, lehet munkát találni. Azok persze előnyben vannak, akik mind a két nyelvet beszélik. Nyilván az adminisztráció minden helyen, minden esetben szerb nyelven folyik, nincs ez másként a munkahelyeken sem, viszont az, hogy maga a munkavégzés milyen nyelven történik, többnyire szerintem tényleg attól függ, hogy az adott településen milyen nyelven beszélnek az emberek. Én nem érzem magam hátrányban amiatt, mert magyar az anyanyelvem, és hogy emiatt nem beszélem anyanyelvi szinten a szerbet.

Hogyan boldogultok a szerb nyelvvel, sikerült-e a munkának megfelelő szinten elsajátítani?

Zsolti: Mivel az egyetemi évek alatt leginkább „szaknyelven” tanultam, hiányosságaim adódtak a hétköznapi nyelvből. Ám miután elkezdtem dolgozni, és a szerb anyanyelvű kollégákkal is egyre többet kommunikáltam, ezen a téren is sokat fejlődtem. De igyekeztem ezen úgy is javítani, hogy azokat a könyveket, amelyeket alapból magyar nyelven olvasnék el, szerb nyelvű nyomtatásban vásároltam meg. Nyilvánvalóan nem olyan választékosan beszélek szerbül, mint az, akinek az anyanyelve ez a nyelv, de napról napra fejlődök.

Andi: Én egy alapvető szerb tudással rendelkeztem, amikor elkezdtem dolgozni, de a munkán nagyon sok minden rám ragadt, hiszen használnom kellett a nyelvet napi szinten, kommunikálni kellett a páciensekkel, az orvosokkal és a kollégákkal. Ennek köszönhető, hogy ma már magabiztosabban szólalok meg szerbül.

Miként sikerült kamatoztatni a középiskolában, illetve az egyetemen megszerzett tudást?

Zsolti: Alapvetően persze tudtam alkalmazni azt a tudást, amelyet a középiskolában, illetve az egyetemen szereztem meg, de egy bizonyos szempontból a nulláról kellett kezdenem. Ugyanis nem volt munkatapasztalatom, mielőtt a céghez kerültem, és félig-meddig szakirányt is váltottam, mivel marketing szakot fejeztem be, de a diplomamunkám humánerőforrás-menedzsmentből írtam, sőt már az egyetemi évek alatt is szimpatizáltam ezzel a szakiránnyal. A tudás mellett nagy előny volt a kommunikatív és nyitott személyiségem, amely – ahogy látom manapság – nagy fegyver egy jó HR-es szakember repertoárjában.

Andi: Azt gondolom, az egészségügy területén nagyon fontos, hogy kamatoztatni tudjuk azt az elméleti tudást, amelyet az iskolában szereztünk, a gyakorlati szituációkat viszont kétségkívül akkor tudjuk csak igazán megismerni, ha belekerülünk.

_________________________________________________________________________

Ezt a projektet a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium támogatta a Szerb Köztársaság költségvetéséből. A támogatott médiatartalmakban megjelenő álláspontok és vélemények nem feltétlenül tükrözik a projektet támogató szerv álláspontját.