Az urnák zárása után azonnal közzétett exit pollok szerint nem született meglepetés: a Giorga Meloni vezette szélsőjobb koalíció győzött, miután megszerezte a szavazatok 41-45, sőt akár 43-47 százalékát.

A ritka alacsony, 64 százalékos részvétel mellett megtartott, előrehozott olasz választáson ennyit kaphatott összesen:

  • a miniszterelnök-jelölt posztfasiszta pártja, az Olasz Testvérek (FdI, 22-26%),
  • Matteo Salvini bevándorlásellenes és oroszpárti Ligája (Lega, 10-14%)
  • és Silvio Berlusconi Forza Italiája (6-8%).

Ez a baloldali szövetség 26-30 százaléka és az eddig kormányzó populista Öt Csillag 14-18 százaléka mellett nagyon magabiztos többséget jelent a törvényhozás mindkét házában.

Ha a Meloni vezette szövetség a szavazatok több mint 44 százalékát megszerzi, a képviselőházban és a szenátusban is övék a mandátumok kétharmada, ami azt jelenti, hogy a szélsőjobboldaliak olyan, az ország történetében eddig példátlan többséget szereznek, hogy az alkotmányt népszavazás nélkül is megváltoztathatják. Azaz a pártok mostani, barátságos, partneri EU-s hozzáállása változhat, és ez ellen nem lehet tenni semmit, írja a 444.hu.

A külföldi kommentárok többek között azt boncolgatták a kampány során, hogy a piac gyanakvással tekint a jövőbeli szélsőjobboldali kormányra; hogy a jobboldali szövetség mindhárom pártvezetője jó kapcsolatot ápol Magyarország miniszterelnökével, illetve hogy mennyire lesznek megengedők Oroszországgal szemben. Utóbbi akár még feszültségeket is teremthet a koalícióban, hiszen Meloni eddig kiállt a szankciók mellett, Berlusconi össze-vissza beszél, Salvini pedig megbízhatóan oroszpárti.

Orbán Viktor politikai igazgatója már gratulált is: