A tornyosi születésű Tallós Áron és az adai születésű Hodik Rita a középiskola befejezése után úgy döntöttek: az anyaországban próbálnak szerencsét. A szerb nyelvvel elmondásuk szerint némileg mindig is meggyűlt a bajuk, ezért a munkakeresés sem ment volna könnyen a számukra.

Mikor vált biztossá számotokra, hogy a középiskola befejezése után külföldön tanultok, éltek, dolgoztok tovább?

Áron: Az én esetemben a középiskola befejezése után mind a családom, mind pedig a közvetlen baráti környezetem a Szerbiában maradást támogatta. Ennek ellenére én Magyarországon, egészen pontosan Szegeden szerettem volna továbbtanulni. Ám a magyar kormány épp 2012-ben csökkentette az egyetemi keretszámokat a gazdaságtudományok területén, így állami ösztöndíjas képzésre gyakorlatilag nem volt esélyem bekerülni, és ezzel akkor el is dőlt, hogy Magyarország helyett Szerbiában kezdem meg az egyetemi tanulmányaimat.

Rita: Számomra az egészségügyi középiskola befejezte után viszont egyértelmű volt, hogy nem akarok Szerbiában maradni, egyrészt a lehetőségek hiánya miatt, másrészt mindig is vonzott Szeged. És nem titok az sem, hogy problémát okozott a szerb nyelv is, amit nem sikerült elsajátítanom.

Mi volt az első, amit a középiskola befejezése után csináltatok? Továbbtanulás, munkakeresés, nyelvtanulás, szülőktől való leszakadás?

Áron: Az én választásom végül az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Karára esett, ahová felvételt is nyertem, a szabadkai tagozaton, állami ösztöndíjasként kezdtem meg a felsőfokú tanulmányaimat. Kezdetben több kurzus magyarul zajlott, és csak fokozatosan állt át az oktatás teljesen szerb nyelvűre. Az első két szemeszterben minden vizsga sikerült, majd a harmadik szemeszterben már éreztem, hogy a nyelvtudásom kevés lesz a tananyagok elsajátításához, így elkezdtem dolgozni azon, hogy 2014-ben már Szegeden kezdhessem meg a tanévet a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán.

Rita: Én beadtam a jelentkezésemet a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karára, ahová fel is vettek, ám két hónappal a félév megkezdése után úgy éreztem, mégsem továbbtanulni, hanem saját lábra szeretnék inkább állni. Ezt követően arra a döntésre jutottam, otthagyom az egyetemet, és hazaköltözöm, hogy megcsináljam az államvizsgát, ami szükséges volt ahhoz, hogy hivatalosan is egészségügyi nővérré válhassak úgy Szerbiában, mint Magyarországon. Ez hat hónapot vett igénybe, amelyből három hónapot az adai egészségházban töltöttem, a maradék hármat pedig a zentai kórház szemészeti osztályán. Reménykedtem benne, hogy közben sikerül majd egy kicsit fejleszteni a szerbnyelv-tudásomon is, de sajnos elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni, ugyanis az egészségügyi dolgozók nagy része beszél magyarul, még akkor is, ha nem ez az anyanyelve, és nincs ez másként a környékről érkező betegekkel sem. Így aztán, amint sikerült letenni az államvizsgát, egy percig sem gondolkodtam azon, hogyan tovább, egyértelmű volt, hogy Szegeden próbálok meg munkát keresni – szerencsére rövid időn belül fel is vettek a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sebészeti Klinika általános osztályára.

Hány éve és hol dolgoztok most? Illetve mivel foglalkoztok az adott helyen?

Áron: Az egyetem elvégzése után, 2018-ban nagyon gyorsan sikerült munkát találnom egy svájci illetőségű élelmiszeripari vállalatnál, a makói Givaudan Hungary Kft.-nél ellátásilánc-gyakornokként, ezt végül követte egy készletgazdálkodói, majd gyártástervezői beosztás, pár hete viszont ismét sikerült előrébb lépnem. Jelenleg a budapesti Givaudan Business Solutions Kft. alkalmazásában állok regionális ellátástervezőként. Ezt még nekem is szoknom kell, mert a korábbi irodai beosztáshoz képest most négy napot Szegeden töltök home office-ban, míg péntekenként a budapesti irodában van jelenésem.

Rita: Én az említett klinikán másfél évet töltöttem, majd két és fél évet a Szent Gellért Magánklinika Sebészeti és Plasztikai Centrumban dolgoztam műtősnőként, ezt követően pedig Angliába költöztem, ahol három évig éltem. Szerettem ott, sok-sok tapasztalatot gyűjtöttem annak ellenére, hogy nem is az egészségügyben vállaltam munkát. Az idei év elején költöztem vissza Szegedre, ahol egy hónapon belül sikerült is találnom állást, méghozzá az Aranyklinikán, ahol jelenleg egészségügyi asszisztensként dolgozom. Elég összetett a munkám, mivel sokféle vizsgálatot végzünk, ilyen a hallásvizsgálat, az EKG, a vérvétel, a bőrtesztek vagy a csontsűrűség mérése. Ezenfelül a recepción is gyakran besegítünk. Változatos és jól passzol a személyiségemhez, a monotonitást ugyanis nem szeretem.

Hogyan boldogultok a szerb nyelvvel, szerepet játszott-e mindez abban, hogy az anyaországban telepedtetek le?

Áron: A Szabadkán töltött két év mindenképpen jó volt arra, hogy tartsak egy kis önvizsgálatot, hogy helyén tudjam kezelni önmagam. Tornyosi gyerekként nem igazán volt alkalmam megismerkedni a szerb nyelvvel az iskola falain kívül, viszont a szabadkai kollégiumi lét alatt sikerült elsajátítanom a nyelvet társalgási szinten, aminek nagyon örülök. Sokkal kevesebbnek érezném magam, ha ez nem sikerült volna. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy így is, úgy is Magyarországon kötöttem volna ki, sokkal több szakmai lehetőséget láttam magam előtt már évekkel ezelőtt is az anyaországban, mint otthon.

Rita: Ahogyan azt korábban már említettem, a szerb nyelvet sajnos nekem sem sikerült elsajátítanom sem az általános, sem pedig a középiskolában, mivel anyukám mindig segített a feladatok elvégzésében, amit pedig kellett, azt mind fejből tanultam meg, és így sosem sikerült úgy igazán magamévá tenni az adott tananyagot. Emellett az alacsony fizetések és az ingerszegény környezet is közrejátszott abban, hogy az anyaországban telepedtem le. De mindezek ellenére én is, mint bárki más, nagyon szeretek hazajárni, otthon lenni.

Az, hogy nem sikerült elsajátítani a szerb nyelvet, vagy nem úgy, ahogy terveztétek, mit gondoltok, miért történt?

Áron: Nem mondok újat azzal, hogy elsősorban az oktatás milyensége a gyökérok. Véleményem szerint teljesen át kellene dolgozni a magyar anyanyelvű diákok szerb nyelvi oktatását, meg kellene reformálni, hogy a 21. századi igényekhez igazodjon. Teljesen más megközelítésre lenne szükség, hogy azok is meg tudjanak tanulni legalább társalgási szinten szerbül, akik magyar közösségből érkeznek, és nincs lehetőségük például a szomszédoktól megtanulni a nyelvet. Fontosnak tartom, hogy ismerjük az ország nyelvét, ahol élünk, ezzel kiemelten kellene foglalkozni, hogy a magyar ajkú diákok ne hendikeppel induljanak el a felnőtté válás útján.

Rita: Én leginkább magamat hibáztatom, úgy érzem, nem tettem meg mindent azért, hogy ez összejöjjön.

Miként sikerült kamatoztatni a középiskolában, illetve az egyetemen megszerzett tudást?

Áron: Alapvetően úgy gondolom, hogy a középiskolában és az egyetemen is elsősorban az analitikus gondolkodást, problémamegoldást és a hatékony együttműködést kellene tanítani. A lexikális tudás annyira gyorsan avul, hogy ma már nem erre helyezik a fő hangsúlyt a kiválasztásnál, legalábbis gazdasági területen biztosan nem. A zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola ezen a téren nagyon jó alapokat adott nekem, ugyanígy a szegedi Gazdaságtudományi Karon szerzett tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy könnyen feltaláljam magam, amikor új területre kerülök. Személyes érdeklődés és nyitottság nélkül viszont a diploma mit sem ér, fontos, hogy valóban azért válasszunk egy területet, mert közel áll hozzánk.

Rita: A középiskolában megszerzett tudásomat én sajnos nem igazán tudtam kamatoztatni, ugyanis a gyakorlati oktatáson nem kaptunk sem elég figyelmet, sem pedig elég lehetőséget arra, hogy terepen dolgozzunk… Én a munkahelyeimen szívtam magamba, és szívom mind a mai napig azt a fajta tudást, amire az elméleti ismereteim mellett szükség van.

Ezt a projektet a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium támogatta a Szerb Köztársaság költségvetéséből. A támogatott médiatartalmakban megjelenő álláspontok és vélemények nem feltétlenül tükrözik a projektet támogató szerv álláspontját.