Az alábbi történet velem történt, meg a halott apámmal. Lényege, hogy az NLB Komercijalna Banka (ami szlovén-szerb, ha jól értem) miképpen nyitja újra halott emberek számláit, hogy aztán perrel fenyegetőzön, majd végül úgy 30 eurónyit legomboljon az örökösökön a semmiért. Az egész nemcsak azért érdekes, mert jól szemlélteti, Szerbia és egy bank itt hogyan működik, hanem mert ez biztosan nem lehet egyedi eset: tehát a halottak feltámasztása legalább a számlájuk erejéig, egy kis lenyúlás okán.

Apám, akinek úgy 2002-től az NLB Banknál volt bankszámlája, idővel, miután megszűnt a helyi filiálé, nyitott egyet a Vajdaságinál (ami meg ma az OTP-é, ha jól tudom). Utóbbi számlát úgymond meg is örököltük, meg lett persze szüntetve. Az NLB-s be se került a hagyatékba, nem is tudtuk, hogy van még – elvileg minden számla megszűnik egy idő után, ha nincs rajta mozgás, márpedig azon mondjuk tíz éve nem volt, három és fél éve meg pláne nem…

Az NLB aztán egyesült a Komercijalnával, küldtek is nemrég egy bírósági vádemelés előtti levelet, leszünk szívesek kiegyenlíteni a tartozást (?), ez meg is történt (1700 dinár). De anyám azért elküldött Verbászra, mert csak ott van irodájuk. Az NLB irodát bezárták, kívülről látszik a trezorban a kulcs, de hogy hová költöztek át, arról cetlit ki nem tettek. Nagy nehezen megtalálom a Komercijalnát, természetesen sokan vannak – hétfő délelőtt –, és az összes sztereotípiám megvalósul. Az őr előre engedi az ismerősöket, nincs sorszám, jönnek-mennek soron kívül a bennfentes kuncsaftok. Végre fél óra után rám kerül a sor, ennyi belefér. A hölgy pedig megtestesíti a szerbiai bankos és vélhetően montenegrói hölgyekről (Verbászon ők a többség, vagy voltak) alkotott előítéleteimet: középkorú, lakkozott körmök, festett szőke haj, „erotikus” szemüveg (eddig oké is lenne) és kib…ott arrogancia.

Csak apám halotti kivonatát vittem, meg a befizetett büntetés igazolását. Kérdi, hol a hagyatéki tárgyalásról a papír, ki az örökös. Hát, én is mondom, meg anyám. Akkor ezt így nem lehet, mondja, mert újabb tartozás van a számlán, 350 dinár (kb. három euró), mert már október van, ez a havi számlafizetési díj. És jöjjön be anyám, ha ő az örökös. Ja, ha meg a bátyám és én is, akkor mindhárman. És nyissunk mindhárman itt számlát, mert csak arról lehet kiegyenlíteni a tartozást, és megszüntetni a számlát.

Mondom, 350 dinárért?

Igen. Értem én, mit mond ő? – kérdezi megalázó módon. Pedig értem, szerbül válaszolgatok.

Egy nő a másik „saltertól” átszól magyarul: ő is ezt intézi.

De kérdem, ha nincs rajta tíz éve forgalom, hogyan élhet ez a számla, miért nem szólt az NLB, amíg nem egyesült a Komercijalnával.

Ha jól értettem a választ – jól –, az történt, hogy úgy május-június óta, mióta ezek fuzionáltak, újjáéledtek az NLB halott számlái. A halottak feltámasztására ugyan csak Isten képes (ráadásul nem is mindegyik vallás szerint), de az NLB Komercijalnának ez is megy.

A diskurzus tovább folytatódott, már a fél bank minket figyelt: a nő eleve hangos volt, és ezek szerint, ha idegességemben szerbül dadogok, az is hangos. Így körözgettünk, be is szóltam, hogy ez lopás (pljačka), a halottak kifosztása, illetve az örökösöké. Ráadásul 350 dinárért?

Na jó, mondja végül erre, van egy megoldás: befizetek itt most neki 1500 dinárt apám számlájára, ez elég a tartozásra meg még három hónap számlavezetésre, és ha addig nincs forgalom a számlán, akkor az majd meghal. (Stílusosan.)

Mi a f…sz van? Ki fizetne be oda bármit? –  gondolom magamban, kivéve mondjuk őket, elég egy húsz dinár, és megint él a számla.

Oké, itt van, befizetem. Ekkor azért kicsit már örültem, akár egy buddhista a szabad félórának, hogy csak elintéződik az ügy, apám visszamehet a mennybe. Mégis, felbátorodva mondtam, hogy nézzük már meg az én számlámat is, ami NLB-s, és rohadtul zárjuk be rögtön. Megnézi. Aszongya, ja ezen jó ideje nincs forgalom, úgyhogy ezt be se kell zárni. (Korábban nem így ment, szóltak, hogy mínusz van, mert nincs forgalom, amúgy meg két éve maga Aleksandar Vučić küldött rá száz eurónyi Covid-segélyt, meg talán később is valamicskét.)

Oké, mindenkinek van valami hasonló esete a bürokráciával, az örökösödés kapcsán is biztosan. Hogy ez kell, meg még az kell stb. Amúgy természetesen, ha a NLB Komercijalna Banka havi 350 dinárért el tudja intézni, hogy a szeretteink újra éljenek, hajrá, csinálják. De őket meg vigye el az ördög.

Szerbhorváth György