A „Serdülők jobb lelki egészsége felé” elnevezésű konferencián bemutatott kutatás szerint a szerbiai gyerekek és fiatalok 17 százaléka észlelte mentális egészségi állapotának romlását a járvány idején – írja a 021.rs.

Mint a konferencián elhangzott, minden hatodik 16 és 17 év közötti serdülőt veszélyeztet a rossz mentális egészség, és több mint 21 százalékuk heti rendszerességgel számol be idegességről.

Dejana Kostadinova, az UNICEF szerbiai irodájának igazgatója elmondta, hogy a gyermekek és serdülők mentális egészségének megfelelő gondozása az egész közösség mozgósításával kezdődik, és az egészségügyi alapellátástól a szociális védelmen át az oktatási rendszerig mindent be kell vonni abba, hogy létrejöhessen egy, a fiatalok lelki egészségét támogató rendszer.

„Az UNICEF, mint mindig, készen áll arra, hogy támogassa a szerb kormányt ennek a rendszernek a létrehozásában, valamint a gyermekek, serdülők, szüleik és gondviselőik jó mentális egészségének és jólétének biztosításában” – szögezte le Kostadinova.

Tanítsuk meg a fiatalokat, hogy segítséget kérni alapvető dolog

„A mentális egészségügyi problémákkal kapcsolatos megbélyegzés és előítélet mindenütt jelen van, ezért a serdülőket arra kell ösztönözni, hogy nyíljanak meg, és beszéljenek arról, hogyan érzik magukat, forduljanak valakihez segítségért, ha szükségük van rá” – mondta az UNICEF munkatársa.

A Lelki Egészség Világnapja alkalmából megrendezett konferencia eredményeként szakemberekből, döntéshozókból és fiatalokból álló hálózatot hoznak létre, amely majd hozzájárul a szerbiai mentálhigiénés rendszer és a pszichoszociális fejlesztés további erősítéséhez és támogatásához.

Milica Veljković, az UNICEF mentálhigiénés támogatással foglalkozó ifjúsági csoportjának tagja elmondta, hogy a mentális egészséghez való hozzájárulás érdekében kampányt indítottak „Hogy vagy, de komolyan kérdezem” néven.

„Talán nem kapunk egyből teljesen őszinte választ erre a kérdésre, de nagyon fontos, hogy a következő alkalommal se felejtsük el azt feltenni” – mondta Veljković.

Illusztráció (Pixabay)