A polgárok szinte az élet minden területén nap, mint nap áremelkedésekkel szembesülnek. A dolgok jelenlegi állása szerint és a kormány vezetőinek és a minisztereknek a kijelentéséből arra lehet következtetni, hogy további áremelkedések várnak ránk, hiszen a gáz és az áram árán kívül, nagy valószínűséggel a köztelevízió-előfizetése is drágulhat. A Nova beszélgetőpartnerei azt állítják, hogy az áram- és gázáremelés pillanatnyilag elkerülhetetlen, és ennek szükségességéhez a Srbijagas és a Szerb Villanygazdaság (EPS) nem hozzáértő vezetése jelentősen hozzájárult.

Ana Brnabić miniszterelnök nemrég kifejtette, hogy a polgárok valamivel több mint nyolc százalékos áramáremelésre számíthatnak. Az elsődleges energiaforrások árának ugrásszerű emelkedésével az élelmiszerek, szolgáltatások, áruk ára is tovább fog emelkedni. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint már a fűtési szezonban, tehát legkésőbb április 15-ig meg kell történnie a gázáremelésnek. A Bányászati és Energiaügyi Minisztérium megerősítette, hogy az áram- és gázár korrekciója minden bizonnyal megtörténik majd, de még bizonytalan, hogy mikor és milyen mértékben.

,,Ha összehasonlítjuk az árakat, egyértelmű, hogy a régióban mi fizetjük a legkevesebbet az áramért. Elkerülhetetlen, hogy a rászoruló lakosságot leszámítva, a többi fogyasztó piaci áron vásárolja az áramot” – mondja Miodrag Kapor energiaügyi szakértő. Szerinte a polgárok többsége azt sem tudja, miért drágul az áram, és a minisztériumnak kellő időben, pánikkeltés nélkül kellene bejelentenie az ilyen döntéseket. Mint Kapor kifejti, Szerbiában a gáz ára is alacsonyabb a piaci árnál.

,,A Srbijagas alacsonyabb köbméterárat kér, mint amennyiért Oroszországból beszerzi a gázt. A gáz árának változása a Srbijagas rossz árpolitikájának, az áram drágulása pedig a Szerbiai Villanygazdaság szakszerűtlen személyzetének köszönhető” – mondja Kapor.

Miloš Zdravković energetikai szakértő rámutat, hogy a szerb áramipar jelentősen veszteséges.

„A veszteségek a világon mindenhol normálisak, de ideális esetben nem érhetik el a fogyasztás hét-nyolc százalékát, viszont nálunk ez már 15 százalék körül mozog” – mondja Zdravković. Mint rámutat, a Szerbiai Villanygazdaságnak elfogadható veszteségei voltak Milorad Grčić szakszerűtlen vezetése előtt.

Mi vár a gazdaságra?

A Demostat szerint az ipari fogyasztók esetében szakaszosan bevezetett, akár 70 százalékig terjedő áramáremelés is várható. Aleksandar Vučić szerb elnök viszont cáfolta ezeket a vádakat, azt állítva, hogy a növekedés nyolcról tíz százalékra fog emelkedni.

Többet fizethetünk a köztelevízió közvetítéseiért is?

Dragan Bujošević, a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) vezérigazgatója kijelentette: egyetértett a aVajdasági Rádió és Televízió (RTV) vezérigazgatójával abban, hogy javaslatot nyújtsanak be a hatóságoknak a közmédia-szolgáltatások finanszírozásának kiterjesztésére. Abban is megállapodtak, hogy kérvényezni fogják az RTS és az RTV előfizetési díjának emelését, amiért jelenleg a polgárok a villanyszámlán keresztül havi 299 dinárt fizetnek.