Edison cégének alelnöke volt az „elkövető”: 140 évvel ezelőtt Edward H. Johnson kapcsolta fel először a karácsonyfára rögzíthető elektromos égősort 1882. december 22-én.

Maga Edison is kísérletezgetett a soros kapcsolású hosszú égősorokkal, mégsem neki, hanem alelnökének jutott eszébe, hogy ezeket akár a karácsonyfára is lehetne tekergetni. Az első égősor 80 izzóból ált.

A téli napforduló körüli időszakban minden ősi kultúrának megvolt a maga hagyománya. Egyben egyeztek: mindig fényeket gyújtottak, a fény jelképezte az újjászületést, a sötétség kimenetelét és a nappalok hosszabodását, vagyis a fény üdvözletét.

Luther Mártonnak tulajdonítják az első olyan karácsonyfát, amelyen gyertyák égtek, a fény Istenhez való közvetlen kapcsolatát szerette volna jelképezni ezzel a gesztussal. A karácsonyfát korábban csak gyerekeknek szóló finomságokkal díszítették, aszalt gyümölcsökkel, mézeskalács figurákkal.

A nem ehető, de nagyon látványos karácsonyi izzók, égősorok nagy sikerre tettek szert, csak az volt velük a baj, hogy nagyon drágák voltak. Sokáig nem engedhették meg maguknak az emberek, ezért csak később, a két világháború között terjedtek el.

Addig is gyújtottak gyertyákat a karácsonyfák ágain, viszont ezzel gyakran a karácsonyfát vagy az egész házat is sikerült felgyújtani. Ez azért érdekes, mert az emberek eleinte rendkívül féltek az elektromosságtól, így a karácsonyi izzókat is elutasították, pedig azok biztonságosabbak voltak a hagyományos gyertyáknál.

A Fehér Házban a legbátrabb amerikai elnök, Grover Cleveland volt, aki 1895-ben a karácsonyfára el mert helyezni elektromos izzósort. Hatására az emberek egyre többen kezdtek bízni a villamosságban.

Európába csak később szivárgott át az elektromos karácsonyfa, a századforduló után, a fentebb említett drágaság és a bizalmatlanság miatt. Az első világháború után aztán Európa is megszerette a karácsonyi izzókat.

Idővel nemcsak belső térben gyúltak fel a fények, hanem külső dekorációra is elkezdték használni az égősorokat. Ma már erkélyeket, teraszokat, háztetőket, kerti fákat is díszítenek égősorok az ünnepi idényben.

A karácsonyfára való izzósorokkal azonban bosszúság is jár, amit másfél évszázad alatt sem tudtunk kiküszöbölni: újra meg újra bogozgatni kell őket, mert valahogy sosem sikerül a hosszú füzéreket úgy eltenni, hogy azok ne gabalyodjanak össze a következő szezonig. Arról nem is beszélve, hogy soros kapcsolásról lévén szó, ha akár egyetlen izzó felmondta a szolgálatot, az egész sort végig kellett ellenőrizni.

140 éve bogozgatjuk a karácsonyfára való égősorokat (Fotó: Pixabay)