A koronavírus-járvány tombolása közepette Kína január 8-ától lazít a több mint két és fél éve érvényben lévő szigorú beutazási szabályokon, újrakezdi saját állampolgárainak az útlevélkiadást turisztikai célú utakra. A hiányos kínai adatközlés miatt egyes külföldi döntéshozók és szakemberek egy­aránt aggódnak, hogy egy új, az omikronnál veszélyesebb Covid-mutáció alakult vagy alakulhat ki Kínában, amelyet aztán a külföldre utazók szétterjesztenek, ezért attól tartanak, hogy megismétlődhet a 2020. januári forgatókönyv – írja a nepszava.hu.

India már szombaton jelentette be, hogy PCR-teszt alá vetik a Kínából (és három másik térségbeli országból) érkezőket, Japán pedig péntektől korlátozza az onnan jövő utasok számát, továbbá negatív teszt felmutatására vagy karanténra kötelezi őket. Az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek is fontolgatja, hogy szigorít a Kínából való beutazás feltételein. Az Európai Unió egyelőre nem jelentett be hasonló intézkedéseket.

Kína néhány hete drasztikusan változtatott a járványhoz való hozzáállásán. A hatóságok 2020. január vége óta gyakorlatilag a zéró-Covid- stratégiát követték. Az embertelen és utóbbi időben hatástalannak bizonyuló intézkedések azonban súlyos társadalmi feszültséget szültek, ami idén novemberben példátlan tüntetéshullámban csúcsosodott ki. A pekingi rezsim ezt követően hirtelen eltörölte a karanténintézkedéseket, amely a járvány elszabadulásához vezetett a világ legnépesebb országában.

A beszámolók túlterhelt kórházakról és a halottasházakról szólnak, de lehetetlen pontos képet kapni a pandémia mértékéről. A kínai egészségügyi szolgálat befejezte a tömeges tesztelést, felhagyott a napi fertőzések számának közzétételével, és változtatott a halálozási statisztikák nyilvántartásán. Emiatt a hivatalos adatok szerint decemberben mindössze 12 kínai hunyt el koronavírus-megbetegedésben. Kínában a 1,4 milliárdos lakosság jelentős része nem rendelkezik megfelelő védettséggel a Coviddal szemben.

 

Váratlanul feloldották a szigort Kínában