A becslések szerint a munkáltatók 2023-ban is elsősorban számítógépes szakembereket, értékesítőket, mérnököket és iparosokat keresnek majd – mondta Miloš Turinski, az Infostud munkatársa a Novának. Hozzátette, az informatikai szektorban továbbra is nagy a munkaerőhiány.

„Ez az ágazat gyorsan fejlődik, és az oktatás nem tud lépést tartani a kereslettel, így 2023-ban is óriási lesz a kereslet a programozói állásokra” – mondja Turinski, aki szerin leginkább a 3-5 év munkatapasztalattal rendelkező programozókra van igény, és kiemelte, ebben a szektorban lehet a legtöbbet keresni, hiszen az átlagkereset 1600 euró, de egyes helyeken akár 8000 euró feletti fizetést is be lehet zsebelni. Kiemelte, az informatikai szakemberek nagy része nem rendelkezik formális végzettséggel ezen a területen, tekintettel a kurzusok növekvő számára.

Légiforgalmi irányító

A második helyen a formális oktatást igénylő, csábító fizetéssel kecsegtető légiforgalmi irányítói munka áll, ahol átlagosan 1700-4200 eurót (200-500 ezer dinár) lehet havonta keresni.

Mesterek – autószerelők, asztalosok, pékek, vízvezeték-szerelők, festők

„Már a járvány előtt is jelentős volt a mesterek hiánya, az pedig, hogy munkaerőt importálunk, azt bizonyítja, hogy több emberre van szükség a szakmákban. A munkaerőpiac és az oktatás itt nincs összhangban, de talán még nagyobb probléma, hogy a fiatalok nem érdeklődnek kellőképpen egyes szakmák iránt” – mondja Turinski.

Ami a fizetéseket illeti, egy autószerelő akár 1275 eurót (150 ezer dinár) is kereshet havonta, akárcsak egy asztalos. Egyes munkaadók a vízvezeték-szerelőknek a 2000 eurót (240 000 dinár), a festőknek pedig 150 000 dinárt kínálnak havonta.

Kereskedelem

Mint Turinski rámutat, a kereskedelmi szektorban töretlen a kereslet, itt a fizetések a minimálbértől nagyobb cégek esetében akár 800 euróig (100 ezer dinár) is terjedhetnek.

Elektrotechnika és gépészet

A villamos- vagy gépészmérnökök átlagosan 1100 eurót (135 ezer dinár) fizetésre számíthatnak az idei évben.