Siniša Mali pénzügyminiszter Szerbia gazdasági eredményeivel dicsekszik, de azt nem említi, hogy 51 európai ország közül Szerbia egyike annak az ötnek, amely bizonyos pénzügyi megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – mutatott rá Dušan Nikezić, a Szabadság és Igazságosság Pártja (SPP) alelnöke, írja a Beta.

– Mali miniszter úr, Ön napok óta kérkedik a gazdasági eredményekkel, de azt kihagyja, hogy 51 európai ország közül csak Szerbiának, Örményországnak, Azerbajdzsánnak, Moldovának és Észak-Macedóniának van valamilyen pénzügyi megállapodása az IMF-fel – üzente Nikezić.

Hozzátette, nem lehet stabil a szerb államháztartás, ha Szerbia kénytelen 2,4 milliárd eurós segélyt kérni az IMF-től a jövőbeni kötelezettségek kifizetéséhez, mivel – amint azt az IMF is hangsúlyozta – „Szerbiának korlátozott hozzáférése van a nemzetközi pénzügyi piachoz.”

Nikezić felhívta a figyelmet, hogy Mali állítása szerint amíg az európai országok tavaly recesszióba süllyedtek, addig Szerbia helyi rekordokat döntött, viszont az első háromnegyed évben az átlagos GDP növekedés az EU-ban 4,2 százalék, Szerbiában pedig csak 2,9 százalék volt.

Az SPP alelnöke szerint Mali hiába büszkélkedik azzal, hogy Szerbia jobb, mint mások, hiszen az Eurostat hivatalos adatai szerint Szerbia Európa negyedik legszegényebb országa.

– Szerbia a 2023-as évet a legrosszabb gazdasági kombinációval kezdte: az ipari termelés, a mezőgazdaság és az építőipar visszaesésével, valamint az elmúlt 18 év legmagasabb szintű inflációjával – mondta Nikezić.

Kiemelte, végső ideje hogy Szerbia pénzügyminisztere megkomolyodjon, mert az elhatalmasodó gazdasági recessziót Szerbia felkészületlenül, stratégia nélkül, üres számlával, kétszámjegyű inflációval és rekord nagyságú államadóssággal várja.

Dušan Nikezić és Siniša Mali (Fotó: Tanjug/Nova)