Losoncz Márk, aki a közéletben nem nagyon ismert szerző, az utóbbi napokban nem egy, hanem csaknem egymás után két nyílt levelet is írt. Mindkettőt az Autonómia civil portál közölte, amelyiken egyébként is többnyire publikálja cikkeit. Az elsőt, a december 30-ait Pásztor Bálintnak és Vicsek Annamáriának (mindketten a Vajdasági „Magyar” Szövetség – VMSZ alelnökei, stb.), a másodikat, január 4-én, közvetlenül a hatalmi pártnak, vagyis a VMSZ-nek címezte. Ezt a Szabad Magyar Szó portál is közölte. Az írások a közösségi hálóra is felkerültek, többen meg is osztották, kommentálták.
Képzettsége szerint a szerző filozófus, több könyve és tanulmánya jelent meg. Kutató a Belgrádi Egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Intézetében (IFDT), írta Bozóki Antal a blogján.

A második nyílt levelét Losoncz a „tisztelt” Vajdasági Magyar Szövetséghez és a párt „kedves” tagságához intézte. Ebben a szövegben is, csakúgy mint az első nyílt levélben, a VMSZ és annak vezetői iránti hízelgés és bírálat váltogatja egymást – a hízelgés javára.

– Elöljáróban hadd fejezzem ki a VMSZ-szel szembeni mély hálámat, amely, azt hiszem, sok vajdasági magyarban él még manapság is – áll Losoncz levelének kezdetén.

– A VMSZ tele van jó emberekkel, akiknek hálával tartozunk a közösségépítésért – írja Losoncz, akinek „nagyot dobbant a szíve”, amikor 2008-ban Újvidékre bebuszozva meglátta Pásztor Pista „arcképét a politikai plakáton”.

Arról azonban nem ír, hogy a munkahelyeket és az óriási támogatási összegeket pártszolgai alapon osztogatják, ebből kifolyólag az is tény, hogy a VMSZ-ben sok a megzsarolt, megszomorodott, alázatos, félelemmel teli, gyakran sunyivá lett ember. Az intézményeink felett egy nő (Lovas Ildikó, a pártelnök élettársénak) szeszélye és a család kiszolgáló gépezete uralkodik. Az eredmény az a bizonyos „toxikus hatás”, amit Losoncz is észrevett, és ami miatt sokan emigráltak is.

A szerző külön-külön megszólítja a Pásztor család tagjait: a „kedves Pásztor Istvánt” és a „kedves Lovas Ildikót”, a Pásztor fiúkat, a „kedves Bálintot” és a „kedves Ábelt” is (utóbbi a feleségével, Petra Pasztor-Paulikkal a Fideszes/Véemeszes Deli Andor Európai képviselőnél „asszisztens” Brüsszelben – gondolhatjuk milyen fizetéssel).

– Tudom, sok vajdasági magyar „maffiacsalád”-nak tekint Benneteket” – írja Losoncz, aki szerint „sokan vannak, akik belátnak a családotok belső titkaiba” és ha e titkok közül néhány kiszivárogna a szélesebb nyilvánosságba, akkor az voltaképpen könyörtelen karaktergyilkosság lenne”.

A sorból még a Pásztor-fiúk anyját, Valériát sem felejti ki, aki 2022. június 1-jén hunyt el. A Pásztor-család azonban „nem gyászolt és mondott le politikai programokat a volt feleség és édesanya elvesztése miatt”

A levél nyájas és tegeződő hangvétele Losoncznak a Pásztorokhoz való közelállóságára utal, ami önmagában még nem bűn. Az elhunyt volt családtag említése viszont, akinek bizonyára nem sok vagy éppen semmi köze nincs a Pásztorok politikai tevékenységéhez, a szerző illetlenségét is mutatja.

Lovas Ildikó szépirodalmi munkásságát Losoncz „kifejezetten nagyra tartja” – „meg is írtam Neked a minap, hogy szerintem a Spanyol menyasszony a vajdasági magyar (sőt, összmagyar) irodalom egyik csúcsteljesítménye” – olvasható a nyílt levelében.

Ha filozófus, akkor mindenhez ért? Minek ide irodalomtudós, ha ő, a filozófus ekkora horderejű kijelentéseket tehet egy másik szakterületen? Fő a tekintélyes póz és a bölcs hanghordozás.

Miután Lovast e hízelgő „értékítélet” után az összmagyar irodalom élére helyezi, szerzőnk bátrabban szedi elő dorgáló hangját: „sokat töpreng azon, mi történhetett, hogy ma már a politikai tevékenységedet – a megbecsülés mellett is – aggályosnak tekintem”.

El lehet-e hinni, hogy ezt egy pártatlan, tudományos ambíciókkal rendelkező személy írja?

Tudni kell, hogy a levélíró (de közvetlen környezete is) azok közé tartozik, akik folyamatosan a pásztorvilág kedvezményeit élvezik.
Újvidéken, 2016. június 29-én megnyílt a Belgrádi (!) Egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Intézete (IFDT) regionális tudományos központja, amelynek egyik koordinátora – csodák csodájára – éppen Losoncz Márk lett.

– A regionális tudományos központra azért van szükségünk, hogy kritikus módon vizsgálhassuk magunkat és a munkánkat. […] Megtiszteltetés lesz, hogy a lehetőségeinkkel összhangban házigazdái és támogatói legyünk a központ által szervezett minden eseménynek – fogalmazott akkor a megnyitón szónokló Pásztor István párt- és házelnök, illetve azt kívánta a központ munkatársainak, hogy mielőbb intézetté nőjje ki magát a központ.

Lett-e intézet? Hol vannak a Pásztor István kívánsága szerinti, „önmagunkat kritikusan vizsgáló munkák”?

Pásztor Pista – a VMSZ több mint másfél évtizedes politikai vezetése alatt – teli gőzzel épp arra törekedett, hogy elhallgattassa a kritikus hangokat, a másként gondolkodókat, akiket „picsogó kórusnak”, „kártékonyaknak”, szekér után futó, „húgyos körtére rászoruló tótoknak” nevezett, a véleménypluralizmust pedig „kakafóniának” (sic!). Vagy felavató beszédében egy lakájintézetet vizionált a saját dicsőítésére?

– A vajdasági magyar közösség sorsa egy kicsiny, de túlontúl nagy hatalommal bíró család belterjes beszélgetései során dől el, ahelyett, hogy a közviták, a transzparens, érvelő és dialogikus beszélgetések lennének mérvadóak. Ez toxikus hatással van a közösségi létünkre, és gyógyírt kellene találni rá – írja Losoncz levele alcímében.

Ezek a – többnyire találónak is mondható – megállapítások képezik Losoncz javaslatának az alapját, miszerint „kezdődjön meg a nyílt, közvetlen párbeszéd az első fázisban azon vajdasági magyarok között, akik az elmúlt években a legtöbbet gondolkodtak a közösség sorsán”.

– Úgy vélem, a közösségi sebeket gyógyítani kívánó, az egyéni sebeket méltányosan és tisztelettudóan kezelő közbeszédre lenne szükség, integratív útkeresésre, megvitatható javaslatokkal és ellenjavaslatokkal fellépő szereplőkre. Meg kellene végre teremteni az együttgondolkodás kereteit! – írja.

Ezután a szerző név szerint felsorol 74 személyt, akik között, mint ahogy maga is írja, olyanok is vannak, akik „nincsenek beszélő viszonyban”. Tegyük hozzá, olyanok is, akik – a „picsogó kórus” néhai tagjai, a „kártevők”, „a húgyos körtére szorultak”, a folyamatosan zaklatottak, a megfigyeltek, a megzsaroltak és ellehetetlenítettek – nem szívesen szívnának immár (!) egy levegőt a Pásztorokkal és a holdudvarukhoz tartozókkal.

Olyanok is, akik szerint „ez a vonat réges-rég elzúgott mellettünk”, akik „nem ülnének le soha a hatalom szereplőivel” (amelyhez a VMSZ vezető kárderei is tartoznak), mert az „egyéni sebek olyan mélyek”, hogy azokat „már nem lehet begyógyítani”. – Meggyőződésem, hogy még egy nyilvános bocsánatkérés is kevés lenne, hogy ezekkel akár egy levegőt is szívjak – írja az egyik kommentező.

A névsor eleve sok olyan nevet kínál, amelyek viselői egy látszat párbeszéd komédiájához lennének csupán alkalmas dekorációk.

Egyáltalán, milyen „nyílt, közvetlen párbeszéd” lehetőségét látja Losoncz Márk nagy felindulásában? Olyanét netán, mint a híres Tanyaszínházas „megoldás”, amikor a cenzúrabotrány után a pártelnök, akit újabban „botcsinálta teátrológus egyeduralkodónak” is neveznek, „a teljes szótértés jegyében” – mint a király rakoncátlankodó udvari bolondjait – magához rendelte a színházvezetőket, majd beállt a néma csönd? Az eredmény csak a közös fényképezkedés lett!

A nyílt levél szerzőjének komolytalanságát mutatja az is, hogy a kezdeményezett párbeszéd „tiszteletbeli koordinátorának” az elhunyt Patócs Lászlót (Zenta, 1986. január 25. – 2021. május 18.) javasolja, „a barátját, aki végig igyekezett gyógyítani a sebeinket” (?).

A „filozófus” kiötlötte tehát – hacsak nem mások sugallták neki – , hogy most közösségi párbeszédet kell kezdeni, mivel „a közösségépítés előrébb kellene, hogy legyen az egyéni sérelmeknél”.

Senki józan nem lehet a közösség ügyeiről való párbeszéd ellen. Ez a párbeszéd-javaslat azonban elkésett! A szenior és junior Pásztor 2022 végi kijelentései különben is arról tanúskodnak, hogy tökéletes sikernek tekintik az ellenzék eltakarítását, a rég áhított „összefogást” ünneplik. A szenior ezt „örömmel élte meg”! Eszük ágában sincs senkivel sem tárgyalni.

Párbeszédre szükség lett volna, de korábban és másféle partnerrel! Most már késő erre, mivel jóvátehetetlen politikai károk érték a közösséget. A következményekért pedig feleljenek, akik előidézték. Van, akivel lehet, és kell is, de van, akivel nem lehet és nem is szabad szóba állni.
Párbeszéd lesz, de nem a VMSZ mostani vezetőségével. Sajnálatos, hogy Losoncz Márk gondolatvilága megrekedt a VMSZ-nél, új/más szervezetet/pártot el se tud képzelni.
A VMSZ-nek volt alkalma a közösséggel való párbeszéd kialakítására. Erre azonban Pásztor Pista és klikkje egy kicsit sem volt hajlamos.

A párbeszédre – a véleményem szerint – csak akkor kerülhet sor, ha előbb készül egy tárgyilagos elemzés a magyar közösség helyzetének alakulásáról az utóbbi 15 évben, vagyis amióta Pásztor Pista a VMSZ elnöke. Mindennek előfeltétele kellene, hogy legyen a VMSZ teljes elnökségének távozása és egy új összetételű vezetőség megválasztása.

A levélíró maga is elismeri, „a tükörben egy torz arcképnek sugalljuk, hogy »minden rendben van, a közösség virágzik éppen«”, meg hogy „a vajdasági magyar közösség élete nagyban »élethazugságokon« (Hamvas Béla) alapszik”.

Vannak olyan realisztikus vélemények is, amelyek szerint a vajdasági magyarság helyzete „egyre kilátástalanabb”, „a nép hallgat (még mindig), a hatalom dőzsöl, halotti tort ülnek felettünk”.

Ha netán mégis sor kerülne – vélhetően Pásztor Pista pénzelése útján – az elképzelt „együttgondolkodásra”, az csakis a VMSZ és nem a közösség javát szolgálná. Őket legitimálná egy hamis kép, még nagyobb élethazugság felmutatásával. Azt a látszatot keltené, hogy a közösségen belül minden rendben van és a VMSZ megerősödését hozná.

Vagy a lázas és nyájaskodó fogalmazvány szerzője épp arra törekszik, hogy előkészítse a talajt a VMSZ vesztésre álló vezéreinek az előremeneküléshez.

Bozóki Antal írására Losoncz Márk a következő sorokkal reagált:

Kedves olvasók,

Értesültem róla, hogy Bozóki Antal még egy cikket közölt rólam, hasonló nívójút, mint az első volt. Ez végképp unalmas, úgyhogy rövid leszek.

„Arról azonban nem ír” – ezt angolul whataboutism-nek nevezik, arra gondolva, hogy bármely téma esetében felvethető, hogy a szerző miért nem szólt még valami másról. Egy manipulatív technikai- retorikai fogás. Sebaj 🙂

„Miután Lovast e hízelgő „értékítélet” után az összmagyar irodalom élére helyezi” – nem helyeztem az élére, azt írtam, hogy „egyik csúcsteljesítmény”. Igen, olvasok szépirodalmat, Antal. Van és lehet véleményem róla. És Neked?

„Tudni kell, hogy a levélíró (de közvetlen környezete is) azok közé tartozik, akik folyamatosan a pásztorvilág kedvezményeit élvezik” – ez, kellemetlen leírni, nekem van szekunder szégyenérzetem, de: rágalom. A Regionális Tudományos Központ a Szerb Haladó Párt repressziója miatt elvesztette irodáit, illetve a tudományos projektjét. Sajnos minderről semmi nem tudsz, Antal, mert nem nézel utána a dolgoknak. Bódis Gábor ezzel kapcsolatos rágalmazására már régebben reagáltam, Bozóki viszont még inkább túlfeszíti: “folyamatosan”. Antal, Te jogász vagy: tudod hitelt érdemlően bizonyítani az állításodat? Vagy azt sugallod, hogy bárki, akinek a Forumnál mostanában könyve jelenik meg vagy a Híd folyóiratban publikál, a “pásztorvilág kedvezményeit élvezi”? Mert más látszatérved ezen kívül aligha lehet. Az a baj, hogy ezzel mintegy kollaboránsként bélyegzed meg autonóm világlátású írók, költők, képzőművészek stb. sorát. Gondold át szerintem, ki mindenkit bántasz meg ezzel. Engem nem tudsz, de mások talán érzékenyebbek. Kérlek, Antal, írdd meg, hogy kik vannak a közvetlen környezetemben. Hátha kiderül, hogy azt is rosszul tudod.

Az elhunyt családtagról tisztán megbecsüléssel szóltam, és megemlékeztem róla. Illetlen ezzel is manipulálni, Antal. Hogy Patócs László miért ne lehetne post mortem „tiszteletbeli koordinátor”, azt majd megindoklod egyszer, Antal. Egyébként ha a halál mint téma érdekel, figyelmedbe ajánlom a cikkemet, amely arról szól, hogyan haldokoltam jómagam Münchenben. Kekeckedj ezzel a cikkel is, ha úgy látod jónak. Legalább kiderül, hogyan tekintesz a halálra. Platón azt mondta, hogy a filozófia a halálra való felkészülés, thanatológia kell legyen. Igyekszem ehhez hű lenni.

Végig azt sugallod, Antal, hogy a nyílt levél megírására a VMSZ biztatott, és hogy jót tesz a VMSZ-nek.

Hehe. Aranyos.

“Van, akivel lehet, és kell is, de van, akivel nem lehet és nem is szabad szóba állni.” Hát Veled, kedves Antal, nemigen lehet. Szabadni szabadna, amúgy.

“Losoncz Márk gondolatvilága megrekedt a VMSZ-nél, új/más szervezetet/pártot el se tud képzelni.”

Miért ne tudnék? A Facebookon azt írtam, sokadmagammal már építek egy “párhuzamos közösséget”.

Megannyi szervezet tagja voltam és vagyok. Pártot nem szeretnék, azt majd Te megalapítod, ha jónak látod, Antal.

A többi mondatra nem reagálnék, mert minek. A vajdasági magyarság tűnik el, és vesztegetjük az időnket érdektelen rágalmazó cikkekkel.

Bódis Gábor egyébként az alapvető médiaetikai elveket figyelmen kívül hagyva nem közli a
válaszcikkemet a naplo.org-on, még Bozóki Antalhoz képest is alulteljesítve. Nem semmi.