Döbbenten olvasom azok mocskolódását, akik önmagukat a jelenleg hatalmon levő (tudom, hogy helyesebb: hatalmat bitorló) „családi vállalkozás”, de akár így is írhatom: orbáni, vučići hűbéresi (vazallusi) csoport ellenzékeként határozzák meg. Emiatt a felhívás megjelenésének napján Losoncz Márknak küldött levelem értelmét vesztette (Puj pike ne važi – így legalább „mindenki érti”).

Jólesett a hiúságomnak (sajnos, még mindig van), hogy engem is besoroltak azok közé, akiket dialógusra alkalmasnak találtak, mert igaz, hogy még sok emberrel beszélő viszonyban vagyok (vagy csak azt hiszem?), érzékeny sem vagyok, hiszen e tulajdonságomat már régen levetkőztem, ezért készen állok még a dialógusra is (legyen az négyszemközti vagy nyilvános), csak nem mindenkivel és nem mindenről. Egyik ismerősöm régebben így jellemzett: „Te nem erre a világra való vagy!” – legyen ez bók vagy kritika –, és arról sem tehetek, ha véletlenül igaza van.

Losoncz Márk szövegét olvasva eszembe jutott George Orwell Állatfarmja (Szíjgyártó László fordításában). Nem tudom, gondolt-e arra ő, esetleg bárki más, aki ezt az írást olvassa: Mi lesz akkor, ha az öreg Őrnagy, a neje, esetleg az I. és II. helyettese nem hajlandó részt venni a regény (szatíra) „életesített” történetében, mert úgy értékelik majd, hogy – nem ők, hanem – „kenyéradó gazdáik” (legyen az I. Mr. Jones vagy II. Mr. Jones) nem néznék jó szemmel, de az is megeshet, megtiltanák nekik a részvételt? Mindez ebben a pillanatban azért is érzékeny téma, mert a nemzeti közösségünk „díszmagyarja” elhalálozott, közülük pedig egyikük annak babérjaira tört, mivel ugyanaznap hangzatos kijelentést tett: „Nem áldozzuk fel Szerbia érdekeit a szankciók miatt!”. Azt ugyan nem tette hozzá, hogy ezt az itt élő magyar nemzeti közösség nevében mondja, de nem hiszem, hogy beszédében királyi többest használt volna, mert erre senki nem kényszerít(h)ette.

Ebből már bárki megértheti, kikre gondolok, akkikel a még megmaradt „független” gondolkodóknak nincs miről beszélniük! De miért is? Azért, mert vétkesek:

  1. Rehabilitáltak olyan személyeket és szervezeteket (pártokat), akik közvetlenül vagy közvetetten bűnösek a legújabb Balkán-háborúban betöltött szerepük és/vagy tevékenységük miatt.
  2. A párt vezetőiként hatalmi koalícióra léptek az a) pontban említett személyekkel és szervezetekkel.
  3. Tevékenyen elősegítették és végezték a magyar (ráadásul még a Szerbiában élő többi) nemzeti közösség szerzett (ők úgy nevezik: kisebbségi) jogainak folyamatos csorbítását.
  4. Az állam és az anyaország pénzeszközein olyan gazdasági klientúrát teremtettek, amelynek köszönhetően nagyban hozzájárultak a még itt élő fiatal és középkorú nemzettársaink külföldre való távozásához. A 2022-es népszámlálási adatok várhatóan azt fogják mutatni, hogy a tartományban élő magyarok létszáma tizenegy év alatt akár 80-100 ezerrel csökkent.
  5. Meggyalázták magyar nemzeti közösségünk tájékoztatását, mivel hatalmuk és befolyásuk alá kényszerítettek minden közszolgálati médiumot, és ezáltal megszüntették a közösség tárgyilagos és sokrétű informálását.
  6. Ugyancsak „kézi vezérléssel” irányítanak minden helyi önkormányzatot, de emellett az oktatás, a művelődés, az egészségügy stb. helyi, regionális és tartomány intézményeit is.

Ezért úgy hiszem, nem arról kellene vitatkozni kinek nagyobb a f…a tekintélye, ki tud hangosabban kukorékolni nemzeti közösségünk szemétdombján, illetve kakasként megijedt-e már a rókától (görénytől stb.), hanem arról, hogyan lehet találni közös célt, megvalósítandó feladatot egy esetleges erkölcsi, szellemi újrakezdés „hajnalán”.

Tudunk-e ilyen szellemben 1) gondolkodni, 2) beszélgetni, 3) kompromisszumos megoldásokat találni? Csak azért, mert ezek fontosabbak a parttalan vitáktól, nevezzük azokat akár dialógusnak is!

Balla Lajos (mindenkinek: Laci), Oromhegyes, 2023.1.11.

Rést ütni a falon… (Illusztráció: Pixabay)