Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani. Először is azoknak az újságíróknak, Pressburger Csabának és Tőke Jánosnak, akik a cikkeim (a másik itt olvasható) szerkesztői voltak, és azoknak a kollégáiknak, akik azóta úgy látták jónak, hogy érdemes odafigyelni arra, ahogyan párbeszédet kezdeményeztem a vajdasági magyar közösségben. A Vajdasági Televízió Napjaink című adásában Varga Dénessel beszélgetve fejthettem ki részletesen a gondolataimat. A romániai közrádiótól Parászka Boróka interjúzott velem „Demokrácia és derű” címmel. A szlovákiai Napunk nevében Gyurkovics Virág beszélgetett velem. A számos reakció közül kiemelném Radics Viktória „Valóban boldog új évet!” című cikkét.

Még inkább hálával tartozom azoknak, akik különböző módokon a támogatásukról biztosítottak. Ez egy pillanattól kezdve zavarba ejtően sok visszajelzést jelentett.

A már-már óceánnyi levél, a szolidaritás kifejezése és a kreatív energiák felszabadulásának megindulása megható volt.

Jó volt érezni, hogyan dobognak a vajdasági magyar szívek, amikor az önkifejezés, az őszinteség, a szabadság a meghatározó. Köszönöm a Vajdaságon túliaknak is a visszajelzéseket.

Pásztor Bálintnak elküldtem a VMSZ-nek címzett nyílt levelet fél nappal a megjelenése előtt. (Azt is sugalltam neki, hogy szerintem a vajdasági magyarokhoz jobban illik a katalán Barcelona csapata, mint a sötét francóista háttérrel rendelkező, centrista Real Madrid – ráadásul a Barçának is vannak magyarjai: Kocsis, Czibor, Kubala.) Nem kaptam választ. Lovas Ildikóval egy darabig tartalmasan leveleztem, sajnálom, ha egyik-másik levelem félreértésre adhatott okot. Több VMSZ-essel is kommunikáltam. A legemlékezetesebb az volt, amikor az egyikük egy temerini kávézóban széles mosollyal dicsérte a cikkeimet, gratulált hozzájuk.

Az elégedetlenség nem csak a VMSZ-en kívül, hanem a VMSZ-en belül is hatalmas. A papírtigris egyre remeg.

Több barátom jelezte, hogy gyanúsan megszaporodtak a közösségi oldalakon az öntömjénező VMSZ-reklámok. Szerintem, már ha helyes az értelmezés, egyszerűbb lenne pánikolás helyett párbeszédet folytatni.

A Vajdasági Magyar Szövetség nevű dinoszaurusztól hivatalos reakció nem érkezett. A bennem lévő realista (mert olyan is létezik 🙂 ) ezt előre látta, a vezetőséggel kapcsolatban pedig pláne kételyeim voltak.

A VMSZ huszonöt jelentős évet tudhat maga mögött a közösségi tudatébresztést és a pragmatista politizálást illetően. Sajnos mára ebből közösségi tudatlanítás és az Orbán–Vučić-tengely meghatározta kényszerpályán való önállótlan alkalmazkodás lett.

A VMSZ-ben hamarosan vezércsere várható – és az is rosszul fog jönni a VMSZ-nek, ha Pásztor Bálint veszi át „dinasztikusan” az elnöki posztot, és valószínűleg az is rosszul fog jönni, ha nem. Lose-lose helyzet. Az elvándorlással kapcsolatos impotencia és a prosperitatis hálaszavazatok csökkenése miatt (az Alapítvány által közvetített pénzek jelentősen leredukálódtak) a VMSZ-re adott szavazatszám egyre zsugorodni fog. Nem beszélve arról, hogy bár a VMSZ telis-tele van kiváló, jószándékú és tettre kész emberekkel, a pártvezetőség mind több embert elidegenít majd magától az előttünk álló időszakban. Akkor pedig végképp jelentéktelenné fog válni a VMSZ, amikor valamelyik támogatója – a Fidesz, a Szerb Haladó Párt vagy mindkettő – bedől. Márpedig egyetlen elnyomó rendszer sem maradhat fent örökké (e két, egymásra kísértetiesen hasonlító tekintélyelvű rendszerről angolul írtam a legrészletesebben).

Pásztor István 2008-ban maga mellett tudta az összes vajdasági magyar párt őszinte támogatását. Kommunikált a jelentős vajdasági magyar értelmiségiek közül többel (Várady Tibor, Losoncz Alpár, Bányai János, Gerold László, Végel László stb.). Nekem is megdobbant a szívem, amikor Újvidéken megláttam a plakátot az arcképével. Mi maradt ebből mára? A hatalmi dölyf és a szavazógépezetért való páni félelem. Először Pressburger Csabával bántatok el, aztán Korhecz Tamásnak tettetek keresztbe nagyon különös módon, végül pedig Hajnal Jenővel is összekülönböztetek. És szép lassan elzáródtak a légzőnyílások.

Nektek önmagatokon kívül tényleg mindenki elviselhetetlen? Önmagatokkal azért legalább jó, gyengéd viszonyt ápoltok? A közösség aggódik értetek.

A Tudjukki dühös a cikkeim miatt. Ezt sajnálom. Nem bosszankodást akartam előidézni, hanem párbeszédet kezdeményeztem, őszintén. (Érzelmi deregulációra például légzési gyakorlatokat, autogén tréninget vagy meditációt ajánlanak. Súlyosabb esetben segíthet mondjuk a dialektikus viselkedésterápia, mármint az érzelmi önkontroll növelésében.) A Tudjukki furcsán viselkedik már évek óta. Ha Szabadkán rendkívüli kulturális tér jön létre Klein House néven, igyekszik ellehetetleníteni – és a helyében VM4K néven indít kulturális teret. Rossz híreim vannak: a Klein House és Gyulai Zsolt nemrégtől újra várja a látogatókat, derűsen és szelíden. Ha esszékötetet szerkesztek Ki vagy Te, vajdasági magyar? címmel, akkor a Tudjukki pár évre rá Mi a magyar most, Vajdaságban? címmel szerkesztet (vannak bennük jó esszék is, például Várady Tiboré, de több vállalhatatlanul dilettáns is, ráadásul némely szösszenetek szerbekkel szembeni ellenszenve egyszerűen botrányos – erről a Haladó Párt értesült?). Ha Pressburger Csaba Észverés címmel közéleti beszélgetőműsort kezdeményez, a Tudjukki Rebellis címen indít hasonlót – sajnos Csaba hiába hívta meg vendégül az újsütetű műsor szereplőit, nem mertek vagy nem akarhattak eleget tenni a meghívásnak. A Híd folyóirat (a Kárpát-medence legnagyobb hagyományú folyóirata, a kolozsvári Korunk mellett!) nagyobb támogatása helyett a Tudjukki behozatali terméke a „demeterszilárdos” Előretolt Helyőrség. Még a Tanyaszínházba is sikerült belerúgni! Sajnos az van, hogy bármire telepedik rá a VMSZ vezetősége a Tudjukki vezérletével, mint például a Kanizsai Írótábor vagy az észak-bácskai borbálozás, semmi kreativitást nem tud mutatni, legfeljebb élősködik a már meglévőn, vagy igyekszik elszipkázni az embereket – vagy még inkább: lezülleszti, ami létezik. Pedig a kultúra a meglevő művelése, kultiválása mellett az újnak a teremtéséről is szól. A palicsi Nyárhangoló fesztivál is tulajdonképpen a meglevő fesztiváljaink lekoppintása – a kárukra. A Népkörtől is hasonlóképpen „utánoznak el” sok gyerekprogramot. Persze, a Tudjukki továbbra is segítse információval a vajdasági magyar kultúrát, ha ő is úgy látja jónak, ám a döntéshozatalt átengedhetné emberibb, jobb érzésű, tisztaszívűbb munkatársainak.

Kedves Tudjukki, a Jó Reggelt Vajdaság nevű, azóta már megszűnt szennyportál szerkesztőjeként miért nem íratsz rólam is egy lejárató cikket, mint sokan mások ellen? Megtisztelnél vele. Tudom, tudom, egy ideje már beleuntál ebbe is. Megértem. Nehéz igazán kitartónak lenni.

***

Szeretnék ebben a cikkben az igazán fontos kérdésekre is kitérni. A nyílt levelemben formai javaslatot tettem egy közvetlenül, demokratikusan működő közösségre, amely aztán – ideális esetben – fokozatosan kiegészült volna a közösség mind több tagjának valóban részvételi szerepével. Vagyis a top down és a bottom up szempontokat ötvözve.

Most szeretnék leírni pár szót röviden a tartalmi kérdésekről. Arról, hogy milyen irányban kellene tapogatózni azt illetően, hogy mi a teendő. A létdimenziók szerint veszem őket végig: természet, közösség, kultúra, pszicho-spiritualitás.

Természet. Vajdaság elsivatagosodik. Hatalmas a baj. Éveken belül tragédia következhet be. Olyan kíméletlen őszinteséggel kellene erről beszélni, ahogyan Ürge-Vorsatz Diána teszi Magyarországon. Temerinben az „ivóvízről” hivatalosan kimondták: ihatatlan – hasonlóan súlyos a probléma sok más településen. Mina Delić, Radics Viktória és mások tevékenysége nyomán értesülhetünk a környezetszennyezésről és -pusztításról. Stb. stb. stb. A temerini ökológiai mozgalmat ismerem a legjobban – csodálatos. Szerencsére miközben a politikusok görcsösen a hatalmukat féltik, mások teszik a dolgukat.

Közösség. Az elvándorlás nem egy elvont probléma, amely a közösségünk egyéb ügyeitől (és mellesleg: Kelet-Európa egészétől) függetlenül kezelendő. A közösség egésze szorul a sebek begyógyítására, megújhodásra. Egyébként az elvándorlókkal való kapcsolattartást intézményesíteni kellene, tartalmasan segíteni a visszavándorlást, nem homályosan zengedezni róla. A Prosperitati Alapítvány eleve nem válthatott meg bennünket (bár tudom, sok családon nagyban segített), most már ráadásul a források megcsappanóban. A közösség önereje továbbra is a legnagyobb forrásunk. E téren a mezőgazdaság szerepe sorsdöntő lehet, az alapvető keretek újragondolása. Vannak olyan szakembereink is, például Korhecz Réka személyében, akik minderre nagyon jól rálátnak. Vagy például Takács Rajmund szociográfus volt az egyike azoknak, akik mélységében beleláttak a mezőgazdaság különböző aspektusaiba az elmúlt évek során. Igazából Vajdaság csaknem minden településén vannak emberek, akik számára e téren sorsdöntő és elemi igény az útkeresés. Át kellene mindezt gondolni, meg kellene beszélni az igazán hozzáértőkkel együtt. Rengeteg kihívás van még. Temerinnek például – ezt egy kiváló helyi szakember magyarázta el részleteiben – nincsen ipari zónája, üzleti inkubátora (kezdő cégeknek műhely & jogi tanácsadás & könyvelés), továbbá az állami intézmények infrastruktúrájába be kellene fektetni, hogy kevésbé legyenek veszteségesek, kiegyensúlyozottabb legyen a fogyasztásuk.

Abszurdum, hogy a VMSZ úgy maradt az egyetlen vajdasági magyar hatalmi erő, vagyis fék és ellensúly nélkül, hogy közben a párt belső platformosodásáról, belső alternatív hangokról sem beszélhetünk.

Abszurdum, hogy a VMSZ egyeduralma a médiát illetően, egyetlen napilapunkban, a Magyar Szóban is töretlen – Pásztor-fejek csaknem minden címlapon. Mindez toxikusan hat a közösségünkre.

Így nem lehetséges nyílt, őszinte, kreatív, érvelő párbeszéd. Szükség van a független médiák jelentős felerősítésére, vagy a Magyar Szó és a Pannon-birodalom lényegi megváltoztatására. A VMSZ ráadásul végképp elidegenítette magától a vajdasági magyar értelmiséget (amellyel persze sok a baj egyébként).

Lokális szinten is rengeteg a baj. Hadd ne soroljam, hová érnek el a VMSZ-vezetőség fojtogató csápjai még mindig.

Egy évtizede még Vajdaság autonómiája állt a VMSZ-program középpontjában. Mi történt vele? Ezt is elárultátok, mint mindent, többszörösen. Asszisztáltatok a szimbolikus megaláztatásunkhoz (az új „vajdasági címerről” lásd például Milivoj Bešlin és Momir Samardžić írását). Szégyen.

Kultúra. Botrány, hogy például a vajdasági magyar irodalmi kultúrát, amely mindmáig szenzációs és csodálatos (Tolnai! Terék Anna! Patócs László! Jódal Kálmán! Ladik Katalin! Bozsik Péter! Orcsik Roland! Ladányi István! Bencsik Orsolya! Lovas Ildikó! Kocsis Árpád! Danyi Zoltán! Végel László esszéi! Szerbhorváth Gyögy publicisztikája!  Berényi Emőke szerkesztői tevékenysége! Radics Viktória fordításai és esszéi! Oláh Tamás! Bíró Tímea! Benedek Miklós! Kormányos Ákos! C. Kiss Tamás! Fekete Alfonz / Fodor András! Aaron Blumm / Virág Gábor! Stb. stb.), egy kívülről ránk oktrojált lap, a „demeterszilárdos” Előretolt helyőrség uralja le egyre inkább. Kiszorítósdi. A VMSZ hagyta megszűnni egyetlen társadalomtudományi lapunkat, az 1971 óta megjelenő Létünk folyóiratot. Elképesztő. Bődületes egy olyan közösségben, amely válságban van, és feltétlenül kell neki a független társadalomtudomány – a mélyebb és autentikus önmegismerés céljából.  A szabadkai VM4K működése sok tekintetben szintén vérlázító – nem egyszer egy szűklátókörű, ellenségeskedő politikai ideológiát kísérelt meg rákényszeríteni a vajdasági magyarokra, akikről egy szociológiai kutatás nemrég világosan kimutatta: a legszabadabban gondolkodó az összes magyar közösségek közül. Bár van jó műsor is néha, szerencsére. A VM4K nem végez számottevő kutatómunkát, pedig az indulásakor ezt ígérte – persze melyik gerinces kutató működne együtt a VMSZ vezetőségével hosszú távon és tartalmasan?

Pszicho-spiritualitás. A közösségnek biztosítania kellene mindenki számára legalább a havi egy pszichoterápiát. Pár jó terapeutánkról tudok, de bizonyára többen vannak. A pszichoterápia ma meg tud küzdeni mindenféle dolgokkal (addikció, depresszió, szorongás stb.), illetve a személyiségzavarok (nárcizmus, borderline) számára is van fény az alagút végén. Egy ilyen sokat szenvedett és szenvedő közösség számára ez létfontosságú lenne (lám a „vezetők” is milyen rossz állapotban vannak). Ugyanakkor a lélek nem gyógyulhat, ha a szellem nem köti magát össze azzal, ami törékeny énünknél végtelenül nagyobb. Egyházaink sokat magukra vállalnak e feladatok közül, a temerini plébánia például csodálatosan működik Sáfrány Dávidnak és Szöllősi Tibornak köszönhetően, számomra is vigasztaló tudott lenni a nehéz pillanatokban.

Mindezekről már részben és részletesebben írtam pár éve.

Vajdaság alighanem ökológiai katasztrófa előtt áll, különösen, ha nem figyelünk. Az elvándorlás egyre intenzívebb. A politikai önkény miatt az érdemi közösségi párbeszéd mindinkább ellehetetlenülőben van. A vajdasági magyar kultúra ma is páratlanul kreatív energiákat működtet, de a felülről vezérelt kultúrpolitika igyekszik satuba fogni. Válság van. Meg kéne kongatni a vészharangokat, nem pedig elhazudni a közös gondjainkat. Vajon van-e lehetőség a Változásra? Szerintem, remélem, mindennek ellenére: van.

Dixit et salvavi animam mean – ez volt Karl Marx kedvenc latin mondása. „Kimondtam és felszabadítottam a lelkemet”. Az én lelkem ugyan szabad, de a közösségemben még (!) nem lehet a többi vajdasági magyarral szabad honpolgár. Ennek politikai okai vannak. Fájó.

A VMSZ vezetőségével én többet nem foglalkozom, legfeljebb akkor, ha azt látom, hogy valakikkel szemben újra ámokfutásba kezd – ennyiben megpróbálok továbbra is figyelni.

Páran kérdezték, miért nem kötöm össze egymással a lázongó VMSZ-eseket egy palotaforradalom kedvéért? Azért nem, mert szerintem a közösségnek van sokkalta fontosabb, sürgetőbb dolga is. A VMSZ, úgy tűnik, elkezdte önnön sírjának az ásását.

Mivel úgy tűnik, a VMSZ képtelen, nem tud megváltozni, ezért valami mást, valami újat kezdeményezek sokadmagammal, egy párhuzamos, alternatív közösséget, a fentebb leírtakkal összhangban. Lassan összeáll a vízió, az említett négy dimenziót szem előtt tartva. Szeretettel várunk majd minden, szabad levegőre vágyó vajdasági magyart, azaz elvben mindenkit. Mindenkit és bárkit.

Losoncz Márk