A szerbség Oroszország iránti rajongása évszázadok alatt alakult ki, időnként meglehetősen irracionális. De mit mondanak a tények? Mit veszít Szerbia, ha a belgrádi hatóságok valóban szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, ahogyan azt a Nyugat elvárja Belgrádtól? Ezeket a kérdéseket elemzi az orosz Regnum ügynökség, amelynek adatait a Danas szemlézte. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.

Egyes honlapok azzal szédítik az oroszokat, hogy a szerb államfő „zöld utat” adott az oroszellenes szankcióknak. „A „szakértők” szerint a korlátozásokat idén nyárig bevezetik, márciustól pedig vízumkényszer vár a Szerbiába utazni szándékozó oroszokra.

A „jólértesültek” szerint a szerb hatóságok már dolgoznak a szankciók első és második csomagján, Aleksandar Vučić elnök pedig személyesen utasította a tárcákat, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentsenek minden kapcsolatot Moszkvával.

Kiderült, hogy Belgrád természetesen nem készített elő szankciós csomagokat, a vízumkényszerről pedig teljesen más szövegkörnyezetben esett szó (a közel-keleti illegális migráció megfékezésének szándéka okán), írta meg a Regnum, amely azt is górcső alá vette, milyen reális lehetősége és következménye lehet a belgrádi Moszkva-ellenes szankciók esetleges bevezetésének.

A Regnum kiemeli, hogy „az új világrend” kezdete óta Szerbia az egyetlen európai ország, amely nem csatlakozott egyetlen oroszellenes szankciós csomaghoz sem, kemény kiállásukért pedig már megfizettek: tavaly tavasszal a telefonterrorizmus hulláma csapott át az országon, az Air Serbia orosz városokba tartó járatainak gépeit rendre el kellett halasztani vagy azoknak kényszerleszállást kellett végezniük, Szerbiában magában pedig sorra érkeztek a bombafenyegetések.

Mivel nem ítélte el az orosz agressziót, Szerbiát az Anonymus nemzetközi hackercsoport is büntette, miközben a nyugati országok Belgrádra gyakorolt nyomása növekedett.

(…)

De valami történt és változott a retorika. Az év eleje óta a szerb tisztségviselők már több ízben jelezték, hogy talán kénytelenek lesznek bevezetni a korlátozásokat, mert az erre irányuló nyugati nyomás hatalmas méreteket öltött.

Belgrádot lényegében sarokba szorították, a brüsszeli győzködés meg puszta zsarolássá vált.

(…)

Vučić február 11-én már nyilvánosan bevallotta, hogy lehet, hogy kénytelen lesz csatlakozni az oroszellenes korlátozó intézkedésekhez.

(…)

A szerbek nem támogatják a szankciók bevezetését, akkor sem, ha ezért őket éri büntetés. A helyzet, amelyben Belgrád találta magát, valóban nem irigylésre méltó. Az Oroszországgal való partneri viszonyt évszázadok óta építették, a hatóságok számára egyszerűen lehetetlen, hogy a társadalom számára fájdalommentesen szakítsák meg a történelmi kapcsolatokat. Szerbia polgárainak 85 százaléka kategorikusan ellenzi az oroszellenes szankciókhoz való csatlakozást, míg csak a 8.3 százalékuk támogatja azt a Nova srpska politička misao (NSPM) felmérése szerint. Sőt, a polgárok többsége akkor sem vezetne be szankciókat, ha Brüsszel ezért Szerbiával szemben vezetne be büntetőintézkedéseket: a megkérdezettek 59.6 százaléka így is kitartana Moszkva mellett.

Mit veszít Szerbia, ha a belgrádi hatóságok eleget tesznek a nyugati nyomásnak?

A Nyugatot a közelmúltban „sokkolta” a Henry Jackson Society felmérésének eredménye, amely szerint a szerbek nem engedik meg a hatóságoknak, hogy bevezessék az oroszellenes szankciókat és feladják a hagyományosan jó kapcsolatokat Moszkvával. Az oroszellenes intézkedések bevezetését a szerbiai polgárok 78.7 százaléka ellenzi.

(…)

Az elmúlt két évtized folyamán végre elkészült az a gazdasági modell, amelynek keretében a szerb gazdaság szilárdan beépült a nyugati környezetbe, ráadásul a nyugati befektetésekhez is szorosan kötődik. A földrajzi adottságok miatt Oroszország ebben nem játszik jelentős szerepet. A külkereskedelmi partnerek között azonban Moszkva a negyedik helyen van Szerbiában. Tavaly a két ország gazdasági kapcsolatai a 2008-ban jegyzett csúcsra értek. A kereskedelem 53 százalékkal nőtt, az árucsereforgalom elérte a 4 milliárd dollárt. Szerbia 207 százalékkal növelte a gázimportot Oroszországból, míg a szénexport 120 százalékkal emelkedett.

(…)

Ha szankciókat vezet be Oroszország ellen, Belgrád elveszítheti Moszkva támogatását a koszovói kérdés rendezésénél, amit a Nyugat sem tagad, mi több, az orosz agresszió elítélése mellett elvárja a szerb hatóságoktól, hogy kössön megállapodást a kapcsolatok rendezéséről Pristinával, ami gyakorlatilag Koszovó függetlenségének elismerését fogja jelenteni.

Napirenden van Koszovó ENSZ-tagságának ügye is, márpedig Oroszországnak vétójoga van a BT-ben, amelyet kész kihasználni a baráti ország megsegítésére.

(…)

Nem zárható ki, hogy Belgrád előbb-utóbb kénytelen lesz elfogadni a szankciók bevezetésének szükségességét a geopolitikai helyzet alapján, de nyilvánvaló, hogy a NATO-tagállamok gyűrűjében Szerbia vezetősége nem igyekszik meghozni azt a döntést, amely a szerb nép körében ennyire népszerűtlen lenne és józanul mérlegelik ezen lépés veszélyét, részben az Oroszországgal való viszony alakulása, részben a belpolitikai stabilitásra való hatást illetően.

Az utolsó pillanatig Belgrád halogatni fogja ezt a lépést abban a reményben, hogy a nyugati játékosok hegemóniája előbb-utóbb megrendül.

A következő néhány hónap történései jelzésértékűek lesznek, Belgrád döntése pedig nagyban füg majd attól, hogy Oroszország képes lesz-e változtatni a fronthelyzet alakulásán.