A világ különböző tájain élő magyarokat kérdeztünk arról, hogy mit jelent számukra az anyanyelvük. Van köztük fizikus, esztéta, világhírű séf, de előadóművész, újságíró és színész is. Mindannyiukat érzelmi szálak fűzik a magyar nyelvhez, még akkor is, ha attól a mindennapokban eltávolodtak, mert így hozta az élet. Gondolataik gyógyír a léleknek és segít abban, hogy a rohanó mindennapokban megálljunk egy pillanatra és átgondoljuk, mit is jelent nekünk az, hogy magyarul beszélünk, írunk, gondolkodunk és álmodunk. 

Evelin Miedema-Bakos, fizikus, Tornyos-Hollandia

— Megmagyarázhatatlan öröm és melegség tölt el, ha utazásaim során különböző ismeretlen országokban valaki magyarul beszélget mellettem. Ilyenkor mindig hozzászólok a beszélgetéshez, és akkor ugyanazt a megmagyarázhtatalan örömöt látom a másik arcán is. Ilyenkor cinkostársakká válunk, hiszen valamiben osztozunk: magyar az anyanyelvünk a világ másik felén is. Úgy érzem, ott is, ismeretlenül, összetartozunk. (Mindemellett ez ragályos.. Már a holland férjem arcán is fülig érő mosoly terül el, ha magyarokkal találkozunk, és izgatottan kiált fel, hogy „Magyarok!”). Számomra ez a megmagyarázhatatlan öröm, és másokkal való titkos kapcsolat az anyanyelv, főleg úgy, hogy az a nyelv a magyar.

Stantić Gáspár, séf, Szabadka – Egyesült Államok

— Amikor édesanyám meglátogatott az Egyesült Államokban annak idején, akkor magyarul beszélgettünk. Otthon és Bécsben, ahol felnőttem, németül beszéltünk. A magyar nyelvet a mai napig beszélem, pedig évtizedek óta nem élek a közelben. Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy a gyermekeim nem tanulták meg a magyar nyelvet.

Korhecz Imola, előadóművész, Szabadka – Magyarország

— “Csak anyanyelvemen lehetek igazán én…” – mondta Kosztolányi Dezső, akinek szülővárosa, Szabadka nevelt fel engem is. Már a neve is beszédes: Szabad-ka, szabadnak lenni nagyon fontos és jó érzés, a “ka” gyermekivé dédelgeti a szót, emlékeztet apró énemre, mely most is bennem él, akárcsak a város, ahol nevelkedtem. Lélekben ott vagyok mindig, érzem illatát, hangulatát, utcái, épületei óvnak, akárcsak az anyanyelv védik törékeny lényem. A szavak védőpajzsként mondatokba fonódva tanítanak újra meg újra kifejezni gondolataimat, érzéseimet. A magyar nyelv dallamaiban fürdőzve szülöm önmagammá személyiségem minden pillanatban. Hála érte!

Takács Krisztián, újságíró, riporter, Szabadka

— Anyanyelv – a nyelv, amelyen gondolkodsz! Sajnos ez nálam már régóta nincs így. A munkám, a környezetem, a családom és úgy általában a körülmények oda vezettek, hogy bár minden nap beszélek magyarul, már nem ez az elsődleges nyelv az életemben. Másrészt a magyar nyelv, mint az anyanyelvem, egy szoros kapcsolatot jelent számomra a nemzetemmel, a magyar közösséggel. Ez az a nyelv, amelyen először szólaltam meg, magyarul végeztem az iskolát, ez az a nyelv, amelyen először vallottam szerelmet. Igyekszem ápolni és minél többet használni.

Hradszki-Papp Emese, esztéta, Szabadka – Budapest

 

 

 

 

Minek nevezzelek?

Megébreszt: Anyaaaaa,

Megszoptat : ANYA.

Gondolatmenetbe zár, kisiklat,

Szívritmust zavar, lenyugtat.

Seppeg, suttog, sikoltoz,

Leskel, ekéz, kilúgoz.

Kivár, odacsap, fricskáz.

Fejfájós, Szabadszájú, Emészthetetlen,

Bélpoklos, Tenyeres-talpas.

Megcsavar, elcsöppen.

Visszahőköl, túlcsordul.

Nemes.

Nagy.

Szögel.

Megfeszít.

Elhagy.

Alászáll.

Kezet nyújt.

Megvagy.

Megölel.

Megemel.

Ég.

Rámhunyja kék szemét.

Kalmár Zsuzsa, színművész, Szabadka

— Nekem az anyanyelv a család, a szeretet nyelve. Az álmaim és gondolataim, a történetem és a magam megfogalmazásának nyelve. A hivatásom és minden álszerénység nélkül a küldetésem és szolgálatom nyelve. A lelkem magyarul szól hozzám.