Évente az országban 1500–1700 öngyilkosságot követnek el, Vajdaságra kivetítve ez a szám háromszáz körül mozog. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján Szerbia a ranglista 13. helyét foglalja el. Szabadka községben évente mintegy ötvenen vetnek véget önkezűleg a saját életüknek.
A szuicidológia, az öngyilkosság nem csak pszichiátriai, hanem szociokulturális jelenség is, amelyről Prim. Dr. Sági Zoltán, neuropszichiátert kérdeztük. Mint mondta, a statisztika alapján korosztályonként a leggyakoribb a fiatal és a tinédzserkorban elkövetett öngyilkosság, valamint a késői idős kor szintén kiugró számokat produkál. Nemek közti eloszlás tekintetében az arány a férfiak és nők között 3:1, vagyis több férfi követ el öngyilkosságot, mint nő. Az öngyilkosság módszerét tekintve az önakasztás, a gyógyszerek, valamint a magasból való leugrás helyezkednek el a lista elején. Az időszakot tekintve a tavasz és a kora nyári periódus az, amelyben világszerte sokan végeznek önmagukkal, ilyenkor megugrik az öngyilkosságok száma.
Bár az öngyilkossági eseteket mindig nagy felhajtás övezi, keveset tudunk arról, hogy miért jelenik meg szinte mindenkinél ez a gondolat, és miért foglalkoztat bennünket ennyire a kérdés. A pszichiátert arról kérdeztük, hogy mit tehet az, akinek öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai támadnak, valamint mit tehet a közösség, akik érzékelik, hogy valaki gondokkal küszködik, valamint mi állhat az öngyilkosság mögött.
– Több elmélet is van azzal kapcsolatban, hogy miért alakul így a statisztika, azonban az önmegsemmisítő, autodestruktív késztetés okát nem tudjuk. Bizonyos, hogy vannak genetikai mozzanatok, látható az is, hogy ez egy szociokulturális minta, valamint az öngyilkosság, mint konfliktusmegoldási minta is jelen van. Az egyén nagyobb krízis szituációkra reagál így. Azt azonban, hogy miért jelenik meg egy-egy populációban az autodestruktív késztetés, az önpusztításra való hajlam nem tudjuk, ezért ma is titokzatos kérdéskör ez. Nem tartjuk normálpszichológiai jelenségnek azt, ha valaki önsértő viselkedést mutat, és az életét önkezűleg veszi el. Bár egyre kevésbé ítéljük el, el próbáljuk fogadni azt, hogy az embernek szuverén joga dönteni a saját életéről, azonban a mai napig a közösség és a civilizáció nem tartja elfogadhatónak ezt a jelenséget. Tudvalevő az is, hogy az öngyilkosság kérdésében jelen van a transzgenerációs átadódás, és ha valakinek a családjában jellemző az öngyilkosság, úgy ez megjelenhet az egyénnél is – mondta Sági, aki szerint fontos kiemelni, hogy normálpszichológiai jelenlétben, állapotban is jelennek meg öndestruktív gondolatok.
Sági Zoltán: Mintegy huszonöt százalékkal többen fordultak segítséghez, az öngyilkossági kísérletek és a sikeres öngyilkosságok száma is növekedett. Azonban ez érthető, hiszen a koronavírus olyan egzisztenciális és lelki feszültséggel járt, amire korábban nem volt még példa
– Az öngyilkossági gondolatok az embernek a sajátja, és lelkileg kimerült állapotban, vagy amikor úgy érzi, hogy nincs tovább megjelenhetnek ezek. Mindenki életében vannak szakaszok, amelyek megütik a depresszió küszöbét. Fontos ezeknek az állapotoknak az érzékelése, észrevevése, valamint szükség esetén az, hogy segítőhöz, orvoshoz, szociális védelmiközponthoz forduljunk, ahol tudnak segíteni, és ahol össze tudják kötni a depresszió és az öngyilkosság jelenlétét.
Milyen a vajdaságiak lelki állapota? Miért jellemző a magyarságra a magas öngyilkossági ráta?
– Azok az egzisztenciális és környezeti tényezők, amelyben az ember kénytelen élni hathat a mentális állapotunkra is. A vajdaságiak mentálhigiénés állapota valahol a közepes és a jó között húzódik meg. Nem jó, nem kitűnő, de nem is mélységesen rossz. Az ittlétünk egyik specifikussága az, hogy nemzeti kisebbségként élünk. A magyar népesség tekintetében, köztudottan amióta statisztikát vezetnek az öngyilkosságról, kiemelkedően magas az öngyilkosságok száma. Nem tudni miért, de tény, hogy ezek olyan történelmi eseményeknek is köszönhetők, amelyek meghatározhatják a közhangulatot, bár nem mindig egyértelműen negatívan befolyásolják azt.
A páciensek körében mennyire jellemző az, hogy észlelik magukon a tüneteket, és segítséghez fordulnak?
– A kétezres évek elejétől növekedni kezdett azoknak a száma, akik ebben az esetben segítséghez fordulnak. Elmondható, hogy nőtt azoknak a száma, akik szakemberhez fordulnak, vagy ha nem is szakemberhez, de olyan, számukra megbízható tekintélyt jelentő személyhez, akinek beszámolnak arról, hogy mi zajlik benne. Ez jó, és a személyes tapasztalataim alapján azt látom, hogy ezzel fordulnak valakihez, ami azt is jelenti, hogy van erre fogadókészség is. Van, akiben bízik annyira a páciens, hogy úgy érezze, segítséget fog neki nyújtani, a kérés és a fogadás találkozik egymással, ami nagyon fontos. Csökkent a megbélyegzés is, szabadabban fordulnak segítséghez. Más kérdés persze az, hogy erre miért kellett ennyit várni, hiszen, ha fáj a fogunk elmegyünk a fogorvoshoz, azonban, ha fáj a lelkünk, nem szaladunk a pszichológushoz. A mi mentalitásunkban benne van még az, hogy leértékeljük, szégyenletesnek tartjuk azt, ha valaki szaksegítséghez fordul, bár van ebben elmozdulás, és megjelennek a rendelésen különböző korosztályok. Ehhez köthető az is, hogy jelenleg sokkal tudatosabbá vált a mentális egészség követése, így nagyobb az esélye annak, hogy valaki segítséghez forduljon.
Mi történik azzal, aki kórházba kerül egy sikertelen öngyilkossági kísérletet követően?
– Tudni kell, hogy a sikeres, befejezett öngyilkosság és a kísérlet között van egy önkényes arány, hiszen nem lehet megmondani pontosan, hogy egy öngyilkosságra hány kísérlet jut. Az öngyilkossági kísérlet nem bejelentésre kötelezett egészségkárosítás, tehát, ha valakit behoznak, nem kell bejelentenie, hogy ez egy öngyilkossági kísérlet volt. Azonban egészségkárosodásnál a páciens kórházi sürgősségi ellátásra kerül, ahol krízis állapotként látjuk el. Elsősorban fontos, hogy a pácienst kiemeljük abból a környezetből, amelyben a kísérlet megtörténik. A sürgősségi ellátás után kórházi felvételre kerül, ami egy védő, támogató hely. Felvesszük őt az osztályra, mert az egyén, abban az állapotban nem alkalmas arra, hogy döntéseket hozzon, a saját ítélőképessége, belátóképessége cserbenhagyja, nem tudná egyedül túlélni ezt az állapotot. Az osztályon kezeljük először a testét, majd a lelkét is. A pszichiátriai kezelés része, hogy feldolgozzuk magát az eseményt, feltárjuk a pszichés állapotot, kitérünk a körülményekre, a késztetésekre, okokra. Itt bekövetkezik egy katarzis, amit követően tud az illető az egészséges személyiségműködés irányába elmozdulni.
Ha már az intézetekről beszélünk, Szerbiában, Vajdaságban milyenek az intézetek felszereltsége?
– Az állam biztosítja az ellátást, más kérdés, hogy vannak olyan fázisok, amikor nehezebb elindítani a folyamatot. Azonban van befogadóképesség az állami osztályokon arra, hogy a patológiás kóresetekkel foglalkozzanak. A koronavírusnak nagyjából vége van, így a kapacitás is felszabadult. A szakemberekkel való ellátás is elég jónak mondható, bár vannak hiányosságok.
A járvány alatt, a bezárások idején többen fordultak pszichiátriai segítséghez?
– Mintegy huszonöt százalékkal többen fordultak segítséghez, az öngyilkossági kísérletek és a sikeres öngyilkosságok száma is növekedett. Azonban ez érthető, hiszen a koronavírus olyan egzisztenciális és lelki feszültséggel járt, amire korábban nem volt még példa.
Melyek az intő jelek? Hogyan ismerhetjük fel azt, ha valakinek segítségre van szüksége?
– Az első lépés a segítségkérésben az, amikor a páciens jelzi, mondja a körülötte lévő embereknek, hogy meg akar halni, meg fogja ölni magát. Ilyenkor ezt a környezete vagy komolyan veszi, vagy csak legyint rá. Az öngyilkossági késztetéssel küzdők 60-70 százaléka az utolsó fázisban még eljut oda, hogy jelzi szándékát, beszél róla. Vannak azonban jelek, amelyeket a külső környezet is észrevehet, főleg, ha az egyénnek elfogadhatóan működő kommunikációs tere van. Ilyenkor ugyanis az egyénnek megváltozik a viselkedése, felmondják a szolgálatot az alkalmazkodási mechanizmusok, amelyek addig automatikusan működtek. A páciens visszafogottabb lesz, hallgatagabb a szokásosnál. Nem vesz részt olyan eseményeken, amelyeket korábban nem hagyott volna ki, de még a zenei választásain is érezhető, hogy inkább szomorúbb dallamokat kezd hallgatni. Ingerlékenyebb, lobbanékonyabb lesz, minden apróság irritálja. Párkapcsolatban is beállhat hanyatlás, elfelejt örülni dolgoknak, nem mutatja, hogy örülne, sőt a sikerélményt sem tudja megélni. Az érzelmei eltompulnak. Változik az étvágya, az alvási szokásai. Csökken a páciens funkcionalitása, az iskolában romlik a teljesítménye, csak úgy, ahogy a munkahelyen is lassúbb. Ezek mind mutatnak arra, hogy az illetővel valami nincs rendben. Amikor valakivel folyamatosan együtt vagyunk, követjük egymás érzéseit, kialakul egy érzelemi rezonancia, így érezhetjük azt is, hogy valami megváltozott. Amennyiben az egyén részéről megszűnnek ezek a kivetítések, nincs már meg a rezonancia, a környezete érzi, hogy az illető hideg, eltávolodott. Űr keletkezik, és ezt az ember megérzi, hiszen valami megváltozott, nem olyan, mint volt. Ilyenkor fontos, hogy a környezetben is bekapcsoljon az önmegfigyelés, felismerjük azt, hogy mit érzünk különösnek, mi az, ami változott.
Mit tehetünk akkor, ha valaki depresszióban szenved, az öngyilkosságot fontolgatja?
– Minden elmélet annyit ér, amennyit abból a gyakorlatban alkalmazni lehet. Forduljunk oda az egyénhez, kérdezzük meg, hogy mi történik. Millió lehetőségünk van, hogy odaforduljunk valakihez. Nem várhatjuk el az introvertálódott személyiségről, hogy ő forduljon a környezethez, a környezetnek kell az egyénhez fordulnia. Lényeges az is, hogy hogyan teszi meg a környezet az egyén felé az első lépést, hiszen fontos a segítő támogató hangnem. A fenyegetőzés, a tekintélyelvűség és az irányítás hangneme ugyanis itt nem fog működni, azzal csak az eltávolodást biztosítjuk. Minél jobban eltávolodik az egyén ebben a helyzetben, annál jobban válik mindkét fél tehetetlenné. Kérdezzük hát meg, hogy mi történik, amennyiben azt észleljük, hogy valakinek a viselkedése drasztikusan változik.
Amennyiben valaki öngyilkossági hajlamokkal küszködik, számára melyek a gyógyulás lehetőségei?
– Az öngyilkossági kísérletet elkövetők nyolcvan százaléka nem ismétli meg, amennyiben olyan állapotba kerül, hogy megszenvedi azt, kórházi ellátásra szorul. Ellentmondásos adat az, hogy az elkövetők nagy része nem ismétli meg, míg a sikeres öngyilkosságot elkövetők közül többszöri próbálkozás után válik sikeressé az öngyilkosság. Azonban, ha megsínyli a próbálkozást, onnantól demotiválttá válik, megszűnik a motivációs készlete, amely az öngyilkossági kísérlet mögött húzódott. Az ismétlés valószínűsége ennek ellenére jelen van. Ha egyszer már megtörtént, úgy megvan az esélye annak, hogy ismét megtörténhet. Időnként mindig előjöhetnek ezek a gondolatok, ha hullámok történnek az életünkben. Az önmegsemmisítő gondolatok megjelenése nem irtható ki. Kérdés azonban, hogy mit kezdünk velük, hiszen maga az állapot karban tartható. Az egészséges embernél is előjöhetnek ilyen gondolatok, nem tudom, hogy ki lehet e belőle gyógyulni, azonban megfelelő kezeléssel, és reakcióval az állapot karbantartható.
