Az Észak-Bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének a szervezésében csütörtökön és pénteken vajdasági pedagógusoknak szerveztek képzést arról, hogyan lehet beilleszteni az új digitális technológiákat mindennapjaink oktatásába.

A résztvevők a Petőfi Sándor Általános Iskola digitális tantermében ismerkedtek meg azokkal a digitális eszközökkel, amelyeket minden tantárgy oktatása során lehet használni. Az alkotópedagógia módszertanát a magyarországi Maker’s Red Boksz tananyagfejlesztői mutatták be.

– A tananyagunk nagyon fontosnak tartja azt, hogy a pedagógusok is egy kicsit változzanak, hiszen a körülöttünk lévő világ is állandóan változik. A tanároknak egy új szerepbe kell helyezkedniük, már nem a katedrán állva kell tanítani, hiszen annyira sok az információ körülöttünk, hogy nekik is meg kell ismerniük azokat a digitális technológiákat, amelyeket használni tudnak az oktatásban – nyilatkozta Buda Barna tananyagfejlesztő.

A magyarországi High-Tech Suli program pályázatán több vajdasági iskola is indult, de a legjobb munkát az óbecsei Petőfi iskola nyújtotta be – tavaly novemberben így jutott egy korszerű digitális tanteremhez, amelyben 15 programozható legorobot, 15 diáklaptop, okostábla, lézervágó, 3D nyomtató van. Potrebić Tőzsér Gabriella igazgató elmondása szerint a pályázat feltétele volt az is, hogy ezt a tantermet ne csak informatikaórán használják, így a tanárok történelemórán, zeneórán stb. is élnek ezekkel a lehetőségekkel, sőt már alsósok is tanulnak itt.

Az óbecsei képzésre ellátogatott Pál Viktor tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi altitkár is, aki arról számolt be, hogy a titkárság az idén is több mint 420 millió dinárral fogja támogatni az oktatást Vajdaságban: jelenleg öt pályázat él, és március 29-én teszik közzé a felszerelések beszerzésére kiírt, 45 millió dinár értékű pályázatot is, amelyen akár digitális eszközökre is lehet pályázni. Az oktatási titkárság ezen felül az idén a tanárok továbbképzését, ezek között a digitális kompetenciák fejlesztését is támogatja.

 A Jövő városa tananyag olyan kompetenciáit is fejleszti a gyerekeknek, amelyek az életben és a munkaerőpiacon is hasznosak lesznek