Amennyiben elfogadják azt az új törvényt, amely a zárt helységben történő dohányzás teljes tilalmáról szól, akkor minden zárt helyen, közterületen, és vendéglátóipari egységben is betilthatják nem csak a dohányzást, de az eletromos cigarettákat is.

A lakosság körében korábban már nagy vihart kavart a beltéri dohányzás tilalmáról szóló törvényjavaslat, amely elsősorban a vendéglátóipari létesítményekre vonatkozott. Ez még nem került napirendre és még a nyilvános vitán sem ment át, azonban ahogy a Blic megtudta, a szabály nem csak a sima, de az elektromos cigarettákra is vonatkozna, ezeket is csak a kijelölt helyen lehetne használni a javaslat alapján.

Szerbia 2010-ben szavazta meg a lakosság dohányfüstnek való kitettség elleni védelméről szóló törvényt, ez a törvény pedig tiltja a dohányzást a zárt munkahelyi és köztereken, valamint a tömegközlekedési eszközökön is. Akkor a vendéglátóhelyek kivételt képeztek. Ez változna most, hiszen a teljes tilalom elfogadása esetén egyedül a kerthelységben lehetne cigarettázni. Az egészségügyi miniszter Dr. Danica Grujičić kijelentette, hogy minden törvény a minisztériumhoz kerül felülvizsgálatra, és az elfogadás előtt a kormánynál és a közgyűlésnél is át kell mennie egy vitán, de emlékeztetett arra, hogy országként és népként el kell fogadnunk az új törvényt. Grujičić miniszter azt is elmondta, hogy a lakosság dohányfüstnek való kitettség elleni védelméről szóló törvény a dohányzás tilalmára hivatkozik minden zárt közterületen, nem csak az éttermekben.

A törvény a dohánytermékeket, valamint az elektronikus cigarettát is ugyanúgy kezeli. Úgy gondolom, hogy országként és népként nem kell panaszkodnunk a benti dohányzás beszüntetése miatt. Gondolnunk kell a tüdőrákra, amely egyre terjed Szerbiában. Bebizonyosodott, hogy a daganatban szenvedők 95 százaléka dohányos, vagy évek óta dohányzik

– mondta Grujičiić miniszter a Blicnek. Mint kiemelte, a zárt térben történő dohányzás tilalmáról szóló törvény elkészült és más törvénnyel való harmonizációra vár, emellett pedig fontos a büntetőpolitika megfelelő végrehajtása is. Ehhez arra lenne sükség, hogy ellenőrizzék a helyeket.

Ha csak 5000 dinár a bírság akkor, ha cigarettáznak a bárban, étteremben,  nem fog semmi történni. Azonban ha már egymillió dináros bírságot kell kifizetni, más lesz helyzet

-emelte ki. A Szerbiai Szállodatulajdonosok és Vendéglátók Szövetségének (HORES) igazgatója a közelmúltban a Blicnek elmondta, hogy készült egy tanulmány, amelynek eredménye szerint a nemdohányzó zónát csak 25 százalékban használták a vendégek. Kiemelte, hogy a teljes kitiltás ebben az időszakban nagy csapás lenne a vendéglősök számára, hiszen a vendéglátóipar még nem tért magához a koronavírus okozta helyzetből sem. Ezért azt javasolják, hogy a törvényi változások csak 2025-ben lépjenek életbe.