Nem egy elszabadult vírus okozta a covid-járványt – szögezte le az ATV Híradónak Jakab Ferenc virológus professzor. A szakember azokra a nemzetközi publikációkra reagált, melyek szerint az állati kórokozók felkutatása és vizsgálata több veszélyt jelent a társadalmakra, mint amennyi hasznot hoz. Jakab szerint ezek a kutatások súlyos világjárványokat akadályozhatnak meg.

A kutatók többsége, így a pécsi virológusok is gyakran távol-keleti országokban gyűjtenek denevérből származó kórokozó-mintákat, melyeket később itthoni laborokban vizsgálnak. Néhány tudós azonban nemzetközi publikációkban arra figyelmeztet, hogy az ismeretlen vírusok veszélyt jelenthetnek a társadalomra. A pécsi tudományegyetem professzora szerint alaptalanok a félelmek.

Ezeknek a vírusoknak a felderítése nagyon fontos, hogy a következőkben kialakuló járványokra fel tudjunk készülni, és előre tudjuk jelezni, hogy mi várható és ezzel mind a társadalmat, mind pedig az egészségügyet, a gazdaságot fel tudjuk készíteni ezekre a problémákra

– hangsúlyozta Jakab Ferenc. A kritikusok legtöbbször a SarsCOV-2 vírust hozzák fel példaként, mivel a közvélemény egy része szerint a koronavírus denevérekből kinyert minták vizsgálata során szabadulhatott el egy laboratóriumból. Éppen ezért feleslegesnek tartják új állati vírusok vizsgálatát.

Jakab Ferenc szerint számtalan hasonló „konteó-elmélet” született már, többen azt állították, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult el, de ezt a virológus határozottan cáfolta.

Nem csak mi, hanem az egész tudományos szakma cáfolja ezt, egyszerűen az evolúció és a természetnek egy sajnálatos véletlen eseménye az, amely ily módon az emberiséget megfertőzte és járványt generált

– fogalmazott.