Egyre kedvezőbben viszonyul az Egyesült Államokhoz Szerbia lakossága – derült ki a Szerb-Amerikai Barátság Kongresszusa (KSAP) valamint a Faktor plus közvéleménykutató ügynökség által végzett kutatási eredményekből.

A telefonos közvélemény kutatásban 1200 polgár vett részt. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 12,4 százaléka pozitívan viszonyul az USA-hoz, szemben a három évvel ezelőtti felmérés 9,5 százalékával. A válaszadók 15,3 százaléka inkább kedvező, míg 9,7 százalékuknak van negatív véleménye, szemben a 2020-as 10,7 százalékkal.

A kutatás szerint Szerbia polgárainak véleményét leginkább az 1999-es NATO-bombázás befolyásolja, ami a válaszadók 55,3 százalékánál mutatkozott meg. A válaszadókat befolyásolta az USA-nak Koszovóval kapcsolatos álláspontja is (38,3 százalék), Amerika Szerbiának nyújtott támogatása a 2000-es évek után (38,1 százalék), valamint Koszovó függetlenségének elismerésére irányuló amerikai nyomásgyakorlás (32,9 százalék).

A felmérés kitért továbbá a gazdaság helyzetére is, ahol a válaszadók legnagyobb százaléka (41,1%) az USA-tól várja a szerb gazdaság fejlődésének támogatását. 29 százalékuk azt várja az Egyesült Államoktól, hogy támogassa a szerb érdekeket a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben, míg a megkérdezettek 17,9 százaléka egy mindkét fél számára elfogadható kompromisszumos megoldás támogatását várja.

A válaszadók 36,3 százaléka gondolja úgy, hogy a jelenlegi kormányzatnak az USA iránti viszonyulása nem változott. A válaszadók 17,2 százaléka jobbnak, míg 6,8 százalékuk rosszabbnak véli a jelenlegi kormánynak a Washingtonnal való kapcsolatok megítélését az előző kormányhoz képest.

Vladimir Pejić, a Faktor plus igazgatója elmondta, hogy az elmúlt időszakban sok minden történt, ami óhatatlanul kihat a két ország kapcsolatára, de megvan az eredménye a felek kapcsolatjavító erőfeszítéseinek= foglalta össze a FoNet.