Az ellenzéki pártok egy része a múlt heti két tömeggyilkosság után arra szólítja fel a polgárokat, hogy vegyenek részt a ma, május 8-án 18 órakor tartandó újvidéki és belgrádi tüntetéseken.

A szervezők más városokban is tiltakozást jelentettek be. Belgrádban a szerb parlament épülete előtt, míg Újvidéken a Szabadság téren gyülekeznek majd a tüntetők.

A belgrádi tiltakozást az Egyesültek (Ujedinjeni), a Néppárt, a Zöld-Baloldal Klub, a Moramo-Zajedno, a Demokrata Párt és a Dveri képviselőcsoport hirdették meg.

Az újvidéki tüntetést a Bravo Polgári Mozgalom, az Interkulturális Kommunikációs Központ, a Demokrata Párt, az Europolis, a Szolidaritás Hídja, a Néppárt, a Nova, az OSA, a Vajdasági Antifasiszta Szövetség, a Srbija Centar – Srce mozgalom, a Sodros Túlélőtábor, a Vajdasági Politikai Egyesület, az Együtt és Vajdaság Zöld Hálózata szervezik.

Mint a Danas című lap írja, a parlamenti ellenzék nem egységes, ezért a jobboldal egy része megtagadta a tüntetők követeléseinek támogatását. A Zavetniciés POKSúgy vélik, hogy a mai nem a legjobb alkalom a tiltakozásra annak ellenére, hogy jogosak az igények. A POKS mint hozzátette, ugyanakkor nem fogja megakadályozni, hogy szimpatizánsai eljöjjenek a tüntetésre.

A tiltakozás résztvevői követelni fogják az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsának felmentését, valamint az álhíreket közzétevő, az újságírói kódexet folyamatosan megsértő nyomtatott sajtó és bulvárlapok megszüntetését.Továbbá követelni fogják a nemzeti frekvenciák elkobzását a mérgező és erőszakos tartalmakat sugárzó televízióktól, mint a Pink és Happy TV, illetve a trágár és obszcén valóságműsorok azonnali megszüntetését. Követelni fogják továbbá Bratislav Gašić belügyminiszter intézményi felelősségvállalását és Aleksandar Vulin, a Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) vezetőjének menesztését, valamint mindazokét, akik közvetlenül felelősek az összeomlott rendszerért és a hatóságok nem megfelelő reakcióiért. A tüntetők mindemellett a parlament sürgős ülésének összehívását is kérik majd,hogy az megvitassa aszerb kormány felelősségét és az ország biztonsági helyzetét.

A polgárok egy része a múlt heti tragédiák miatt várhatóan nem szeretne részt venni tüntetésen, és kérdéses, hogy a ma összegyűlő polgárok száma milyen képet fest az ellenzék újabb választásokon való részvételi potenciáljáról.

Mladen Mrdalj politológus nem hiszi, hogy nagy lesz a részvétel.

„Egyes pártok nem vesznek részt, emellett ismét felmerül a tiltakozás követeléseinek konkretizálása és az igények megvalósításának reális kilátásai, ami a tiltakozások számától és kitartásától függ. Attól tartok, hogy az ellenzék nem vonta le a leckét a múltbeli vereségekből, és ennek nem lesz következménye a rezsimre nézve”– mondta  a szakember a Danasnak.

A Politikai Tanulmányok Intézetének munkatársa, Dejan Bursać szerint fontos lenne, hogy a tiltakozások hosszabb távon is kitartsanak.

„Döntő fontosságú, hogy meglegyen a tiltakozások fő célja, és hogy kitalálják, hogyan tudják középtávon mozgósítani a polgárokat ezen követelések köré, anélkül, hogy a tiltakozások mennyisége és gyakorisága csökkenne” – mutat ráBursać. Hozzátette, felmerül a kérdés, hogy vajon a gyilkosságok miatti nemzetharagot hogyan tudják politikai értelemben egyensúlyozni és használni az ellenzéki pártok.

Vádak és ellenvádak

Aleksandar Vučić szerb államfő úgy értékelte, hogy az ellenzék tüntetésre való felhívása „teljesen helytelen és felelőtlen”, mivel mint mondta, ilyent sehol a világon nem csinálnak. Az elnök felidézett néhány régebben történt szerbiai tömeggyilkosságot, és megjegyezte, hogy amikor az ellenzék volt hatalmon, akkor senki sem szervezett tüntetést az azokat követő héten.

A kormány és a kormánypárti bulvárlapok azzal vádolják az ellenzéket, hogy Aleksandar Vučić államfő megtámadása érdekében átpolitizáltak két tömeggyilkosságot.

„Ez egy békés tiltakozás az országunkat uraló és leromboló erőszak ellen, politikai beszédek nélkül. Arra kérek mindenkit, aki idejön, hogy viselkedjen ilyen módon, és csendben mutasson tiszteletet az áldozatok iránt. Folyamatosan felszólítunk az erőszak, a feszültség és agresszió csökkentésére. Az erőszakot propagáló médiának és azoknak, akiknek az volt a feladata, hogy megakadályozzák azt, felelősséget kell viselniük” – mondta Marinika Tepić, a Szabadság és Igazságosság Párt alelnöke.

Az ellenzék tavaly télen is az utcára vonult (Nova S)