Az Életjel Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg Gábrity Molnár Irén Kutatások metszete – a vajdasági magyarok helyzetfelmérése című tudományos kiadványa, amely az elmúlt húsz év kutatásain keresztül szemlézi a vajdasági magyarság kondícióját, számának alakulását. A könyvet a Népkör Magyar Művelődési Központ Garay Béla termében mutatták be kedden.

Dévavári Beszédes Valéria, a kiadó nevében kiemelte, sajnos nincs többet Szabadkán olyan könyvesbolt, ahol meg lehet venni a kiadó könyveit, ami nagy szomorúság, hiszen számára akkor készült el egy könyv, amikor odakerült a könyvesbolt polcaira.

— Azt, hogy itt magyarok éltek, gondolkodtak, ezt a könyveink bizonyítják. Ez a könyv nemcsak arról szól, hogy elfogyunk, hanem a vajdasági magyarságnak mindenféle szempontból elemzi a helyzetét.

Dr. Káich Katalin méltatásában kiemelte, sok mindennel nem történt meg a szembenézés, többek között a Magyarságkutató Tudományos Társaság megszűnésével sem.

— Ebben a pillanatban lehetetlen a rohamosan lejtőn lefelé haladás megállítása, állapította meg.

Dr. Ricz András, a beszélgetés moderátora megállapította, hogy a négy témakörben, amellyel a könyv foglalkozik, egy közös vonal van, az pedig elvándorlás.

— Végigvonul a könyvön valóban. A legfrissebb, 2022-es eredmények nincsenek benne, hiszen a kéziratot még az ősszel leadtam, de a tendencián ez nem változtat. A konklúzió ugyanaz, és nem véletlen mindegyik fejezetben megjelenik a probléma – mondta Gábrity Molnár, majd megállapította, felmerül a kérdés, hogy a fiataljaink mennyire tudnak helytállni és mit kínál az oktatásunk.

— A munkaerőpiac kérése egy és más az, amit kibocsát az oktatási intézmény. Próbáljuk foltozgatni ezt útközben, de ez nem elég. Szívügyem az intézményesítés – ezért nyitottuk a tehetséggondozó gimnáziumokat is. De itt megrekedtünk. A Magyar Egyetem mögött már nem állt a politikum. De el kell mondani, nem lehet minden vajdasági magyar tanító, vagy újságíró – mutatott rá a szociológus, aki szerint folyamatosan változtatni kellene, az igényekhez megfelelően az oktatási rendszert.

Elhangzott, a potenciális egyetemi hallgatók száma 4000, ebből 1500 tanul itthon, a többi Magyarországon.

Több alkalommal hangsúlyozták, intézményi szinten kellene követni, hogy melyik önkormányzatban (amelyből mára csak 5 maradt meg magyar többséginek). Az intézménynek meg kellene alakulnia és folyamatosan követnie a helyzetet, a politikumnak pedig ehhez kellene alakítani a lépéseket.

— A magyarok mindig is tudtak és szerettek tanulni. Az anyanyelvű oktatás nagyon fontos, de ez mellett a szerb nyelvet tudni kell, és még idegen nyelvet is. Olyan szakmabeli képességgel kell felruházni a magyarságot, amivel megállja a helyét. Fel lehet emelni még a sorvadó közösséget is minőségében. Amikor én voltam egyetemista 120-an voltunk, most 15-en vannak. A spontán értelmiségi kapcsolatrendszer szűnt meg, elment az egyén, nincs, aki az iskolában, faluban, kisvárosban megszervezné a közösséget. Az, hogy 184 ezren vagyunk még nem sokat mond. Akkor fogjuk tudni, hogy milyen kondícióban vagyunk, amikor kiderül, hogy ennek az itt maradt lakosságnak milyen az összetétele. Tudni kell a belső szerkezetét, ahhoz, hogy tudjuk milyen a kondíciója.

A kérdésre, miszerint meg lehet-e állítani a rohamos fogyást, Gábrity Molnár szerint egyhamar erre nincs lehetőség.

— Megállítani nem fogjuk tudni, lassítani lehetne. A vajdasági magyarok Európa orientáltak. A magyarok nagyjából feltalálják magukat bárhol. Jól, becsületesen dolgozó társadalmi réteg, ezt látják mások is. Sajnálom, hogy másnak adjuk el ezt az adottságot.

Ricz András megállapítja, hogy a kétezres évek elején megindult egy intézményesítés, mi lenne most a feladat?

Elhangzik, hogy Szabadkának is kellene, hogy legyen egy kollégiuma, mint az Európa Újvidéken, és gyorsan változó szakok, a piac igényeinek megfelelő.

— Húsz évvel ezelőtt a gyengén fizetett szakmákat látták el a vajdasági magyarok. Kiderül majd, hogy most mi a tendencia.

A kérdésre, miszerint külföldön óriási erőforrásunk van, mi késztethetné az embereket arra, hogy hazajöjjenek, Gábrity Molnár a következőket mondta:

— Ha az ottani fizetésének 80 százalékát itthon megkapná, hazajönne. Nem örül ő ott idegennek lenni. A sok kisgyermek viszont, aki ott kinn született, már nem tud vajdasági magyarnak identifikálódni.

 Mi kellene egy kutatóintézmény létrehozásához?

— Régen értelmiségi találkozókat tartottunk, ezek politikamentes összejövetelek voltak. Több százan voltunk. Ma már nincs ilyen, de szervezze meg valaki , én ott leszek. Az értelmiségben több megnyilvánulás is van: vannak, akik a szakmájukban dolgoznak, lehajtják a fejüket, nem néznek kifelé, esetleg a karrierépítés tágítását látják, de egyéb közösségi plusz munkát nem vállalnak. Van, aki felszólal, kritizál, de ezek a felszólalások vagy elvesznek, vagy közellenségnek számítanak. Jómagam öt tudományos civil szervezet tagja vagyok. Ezek az értelmiség azon részét foglalják magukba, de nincs elég erős szavuk. Pénzük sincs. Hiszen hogy kutassak, ha nem adnak pénzt? Tízezer euró kell ahhoz, hogy publikáljunk is, és a végén nem tudni, hogy mit fogok leírni.

A Szabad Magyar Szó kérdésére, miszerint a VM4K tulajdonképpen a képzés és oktatás mellett kutatásokat is kellene, hogy végezzen és azt miért nem teszi, Gábrity Molnár azt mondta, ahhoz, hogy Szerbiában egy intézmény tudományosnak számítson, alapítók, doktorok, tudományos szakemberek kellenek, és ellaborátumra is szükség van, továbbá azt is tudni kell, hogy honnan kap majd megrendelést a kutatásokra. De nincs elhárítva a félelem, hogy kinek fog esetleg ártani az a kutatás.

A Vajdasági Magyar Szövetség közleményében elhatárolódik a fogyástól és nem vállal érte semmilyen felelősséget. Kérdésünkre, miszerint miért nem tartja fontosnak a párt az önvizsgálatot és a fogyással való szembenézést Gábrity Molnár azt mondta, nem kívánja ezt kommentálni.

— Én elvégezte a munkám. Az ő felelősségük. Ha akarják felhasználják, ha nem, akkor lesöprik az asztalról.

A könyvbemutató végén Bodrogi Hajnalka, a Népkör nevében elmondta, ők az egyike azoknak, akik nap mint nap küzdenek a kis közösségekért, a szerveződésért, a megmaradásért. Hozzátette, megszakad a szíve, hogy az ő gyermeke is külföldön van.

— Ki kell menni vasárnap délután a határra. Az utazótáskák zuhogása az aszfalton jelzi, hogy elmennek a gyerekeink. S csak a remény marad, hogy péntekenként, amikor visszafelé jönnek, egyszer itthon is maradnak…