Május 9-én egybeesik a Szovjetunió győzelme a hitleri Németország felett, valamint Európa napja. Mindkét ünnepnek voltak fényei is meg árnyai is. De foglalkoztatta a nemzetközi médiát Szíria visszatérése az Arab Ligába, a Trump volt amerikai elnök elleni szexuális zaklatási ítélet és a változó chilei politikai helyzet. Átlapoztuk a világsajtót Oslótól Santiago de Chiléig és Washingtontól Sanghajig.

A II. világháború befejezésének ünnepe

A tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, ötmilliós reggeli és másfél milliós esti kiadású közép-baloldali, liberális napilap, amely a világ harmadik legnagyobb példányszám újságja, erről az eseményről ezt írja:

„Idén a volt Szovjetunióból csak néhány államfő vett részt az ünnepségen, amelyen régebben nemcsak a volt háborús szövetségesek – az USA, Franciaország és az Egyesült Királyság –, hanem Németország és Japán is képviseltette magát. Putyin olyan hellyé változtatta a színpadot, amely korábban a béke és a kollektív megbékélés helyszíne volt, ami most az elszigeteltséget és főnöki hatalmát jelképezi. Természetesen az ukrán lakosság az orosz invázió legnagyobb áldozata. Másrészt az eddigi orosz-ukrán harcokban körülbelül 70 ezer orosz vesztette életét – és ez újabb bizonyítéka a moszkvai rezsim embertelenségének, ahol a katonák csak annyit érnek, mint egy eldobható termék.”

A torinói La Stampa című, egyik legrégibb olasz liberális, régebben fasiszta, majd antikommunista napilapnak ez a véleménye:

„Egy évvel az Ukrajna elleni agresszió után a penészszag, a pókháló, a beletörődés, és a tehetetlenség szaga áraszt el minket. A dekadencia kegyeinek kiszolgáltatott rezsim szaga ez, anélkül, hogy el tudnánk hárítani. A Vörös téren most az egyetlen sorsaurával körülvett emlék Lenin múmiája. A felvonulás egy olyan piactéren történik, ahol új dolgokat árulnak, amelyek ugyan réginek tűnnek, de mégsem lehet megvásárolni őket, mert túl magasak az árak.”

Nem kell ünnepelni, mert ez a dátum nemcsak a barbár náci uralom alóli felszabadulást jelzi, de nem a szenvedés végét, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Mi volt 1945. május 8-án? »A felszabadulás napja« – állítja a CDU, majd folytatja:

»De ez a nap a mérhetetlen szenvedés napja is.« Mert nem ezt a napot tekintik a német Wehrmacht megadási dátumának. A harcok vége a barbár náci uralom végét jelentette. Nyilvánvaló, hogy minden embernek megvolt a maga érzése erről a napról annak idején és utólag is. Aki azonban ma felelősséget visel, annak teljesen világossá kell tennie, hogy akkor minek volt vége, minek nem, és minek nem szabad megismétlődnie. Németország a totalitárius uralom alatt egyedül nem tudott véget vetni a tömeggyilkosságnak. Ezért különleges felelőssége van.

Lehet vitatkozni azon, hogy ebből konkrétan mi következik, de ma tulajdonképpen minden államnak kötelessége megakadályozni az agresszív háborúkat és az emberiség elleni bűncselekményeket. Az ukrán elnök már most győzelmet hirdet Oroszország felett, úgy ahogy a szövetségesek is tették Németország felett 1945-ben. Ám az is igaz, hogy a szenvedés május 8-a után sem ért véget. Milliók vesztették életüket és otthonukat. Gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy Richard von Weizsäcker szövetségi elnök a kapituláció negyvenedik évfordulóján mondott híres beszédében nemcsak a felszabadulás napjáról beszélt. Azt is mondta: »Május 8-a nekünk, németeknek nem ünnepnap.« Valójában a fő kérdés az: mit tanultunk a múltból?”

A budapesti Népszava című baloldali napilap szerénynek tartja az idei győzelem napi ünnepséget Moszkvában:

„Igen szerényen sikerült az idei, keddi győzelem napi ünnepség Moszkvában, a Vörös téren mindössze egyetlen, második világháborús T–34-es gördült végig, légi bemutató nem is volt. A világhálón sokan gúnyolódtak is emiatt az eseményen – összegzi a The Independent.

Mindazonáltal a jóval visszafogottabb ünnepség nem tántorította el Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki rövid beszédében úgy fogalmazott, az oroszok »győzelemmel végződő szent harcban« egyesültek a Nyugattal szemben Ukrajna miatt (véletlenül sem ők támadtak). Ezenkívül ismét szovjetnosztalgiázva megpróbálta elővenni a hálátlan Nyugat kártyáját, amikor is azzal vádolta az Egyesült Államokat és a nyugati szövetségeseket, hogy megfeledkeztek a Szovjetunió nácik elleni harcáról a második világháborúban.”

A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap szerint Putyin „obszcén módon visszaélt” a fasizmus elleni harc áldozatairól való megemlékezéssel:

„Azzal, hogy Ukrajna elleni agresszív háborúját a 80 évvel ezelőtti Wehrmacht elleni védekező harccal azonosítja, Putyin kigúnyolja a halottak millióit, akik életüket adták Hitler ellen. Annak érdekében, hogy népét hosszú háborúra kötelezze az állítólagos kijevi »fasiszták« ellen, Putyin ismét mélyen beleásta magát a Kreml-trükkök propagandazacskójába: Oroszország – magyarázta a Vörös téri lelátóról – akkor is, mint most is, támadás áldozata volt. A »globalista elit«, ahogy Putyin Ukrajna nyugati támogatóit nevezi, az új nácik, akik Oroszország elpusztítására törekednek. Ebbe a képbe beleillik az a tény, hogy Hitler győzelmének napján Putyin eltitkolta, hogy a nácik szovjet áldozatainak nagy része ukrán volt.”

Az Európa-nap ünnepe

A tallinni Postimees című, 1857-ben alapított független észt napilap így emlékezik meg az Európa-napról:

„1950. május 9-én az akkori francia külügyminiszter, Robert Schuman bemutatta tervét a német és a francia szén- és acélipar összevonásáról, hogy a régóta fenekedő riválisoknak lehetetlenné tegye a jövőben egy újabb háború elindítását.    Ezért ez a május 9-e szimbolikus dátum Európa számára. De az is tény, hogy idén, május 9-én nincs béke Európában, és az Európai Uniónak mint békeprojektnek, az Ukrajna számára készülő lőszer gyártására kell figyelnie. Ez inkább arra a római bölcsességre emlékeztet, hogy az embernek háborúra kell készülnie, ha békét akar. Még ha jobb is előre tekinteni, mint hátra: számunkra május 9-e a második világháború utáni szovjet megszállás kezdetét is szimbolizálja, ami miatt Észtország 1950-ben nem tudott részt venni a beinduló európai integrációban.”

A varsói Rzeczpospolta című gazdasági és jogi napilap így emlékeztet a napra:

„Az Európai Unió valamennyi »alapító atyja« osztotta azt a meggyőződést, hogy a cél egy olyan szövetségi állam létrehozása, amely tiszteletben tartja a nemzeti különbségeket, de biztosítja a demokráciát és annak hatékony működését is. A mai Lengyelországban az európai szövetségi állam eszméje nem áll jól. A kormányzó Jog és Igazságosság párt úgy véli, Brüsszel túl sok mindent tart természetesnek. Véleményük szerint az EU funkciója egyszerűen az, hogy egy ATM [azaz bankautomata] legyen, amely német pénzt bocsát ki számukra, figyelmen kívül hagyva a tagországok jogállamiságát és demokráciáját.”

Szíria ismét tagja az Arab Ligának

A strassbourgi Dernières Nouvelles d’Alsace című független francia napilap így tárgyalja Szíria visszatérését az Arab Ligába:

„A szíriai elnök példa a világ összes diktátora számára. Élő és diadalmas bizonyítéka annak, hogy erős szövetségesekre – az ő esetében Oroszországra és Iránra – lehet számítani, és büntetlenül lehet lemészárolni a népet, majd újra leülni a világ nagyjainak asztalához, mintha mi sem történt volna. Hivatalosan El-Aszad természetesen számos ígéretet tett, amelyeket azonban siet azonnal megszegni, és ezt mindenki tudja.”

A sanghaji Jiefang Ribao című, a Kínai Kommunista Párt sajtóorgánuma így vélekedik erről:

„Történelmi lehetőség Szíria számára, hogy több mint egy évtizedes elszigeteltség után visszatérjen az arab országok »családjához«. A szíriai nép számára az Arab Liga döntése mindenesetre olyan biztató jelzés volt, amely beleillik a közel-keleti megbékélés jelenlegi hullámába. Ebben a fordulatban meghatározó volt Irán és Szaúd-Arábia közeledése Kína közvetítésével.”

Ítélet Trump ellen

A melbourne-i The Age című, 1854 óta megjelenő, több tucatnyi Walkley-díjas, 5,3 millió digitális és 1,1 millió nyomtatott példányban megjelenő nyomozó napilap szerint Trumpra nyilvánvalóan más szabályok vonatkoznak, mint az egyszerű emberekre:

„Az Egyesült Államokban tőzsdén jegyzett cég egyetlen vezetője sem tarthatná meg az állását, ha még csak gyanú merülne is fel egy szexuális visszaélésről. Trump ellen már kétszer indult vádemelési eljárás emiatt, és folyamatban van egy politikai bűntény és egy választási korrupció miatti vizsgálat is. Trump ennek ellenére még mindig a republikánusok egyik elnökjelöltje – és még a közvélemény-kutatásokban is vezet. Az amerikai politikát annyira áthatja az ellenszenves pártoskodás, hogy a republikánus szavazók még a legmélyebben sérült kongresszusi jelölteknek is helyet fognak adni a szavazólapon, még akkor is, ha hazudnak a karrierjükről vagy szexuális zaklatással vádolhatók.”

Hasonlóan vélekedik a Washington Post közép-liberális fővárosi napilap is:

„Az ítélet nem fogja megváltoztatni a közvéleményt. Mégis, ez az ítélet a protokoll kitörölhetetlen része marad, és talán csak a kezdete annak a folyamatnak, amelyben jogrendszerünk – bár megkésve – felelősségre vonja Trumpot tetteiért. A kártérítés összege – 5 millió dollár – is alátámasztja, hogy az esküdtszék milyen súlyosnak találta Trump magatartását.”

Veszítettek a baloldali pártok

Chilében a kormány által támogatott baloldali pártok jelentős veszteségeket szenvedtek az alkotmánytanácsról szóló szavazáson. A Santiago de Chile-i El Mostrador című pluralista napilap ezt írja erről:

„Miután az első tanácsválasztáson a baloldal uralta a helyzetet, a jobboldalnak most elegendő szavazata van egy új alkotmány kidolgozásához. De mit tegyen most Boric elnök kormánykoalíciója? Keserű vereség ez számukra, mert maguk a választók is meg akarták büntetni a kormányt. Most a nép választott képviselőinek kell tenniük valamit. Ez pedig azt jelenti, hogy el kell kezdeni az alkotmánymódosítási folyamatot, meg kell szabadulni a szükségtelen reformoktól, és dolgozni a lakosság biztonságáért és jólétéért.”

A bogotai El Tiempo című liberális napilap a következőkre mutat rá:

„A választás eredménye az egész kontinenst foglalkoztatja – és nem ok nélkül. Az új alkotmány első tervezetét tavaly szeptemberben elutasították, majd a politikai pártok egy új Alkotmányozó Tanács felállításáról döntöttek. A választásokon a legtöbb szavazatot a régi alkotmányt támogató jobboldali republikánusok kapták. Ha most sikerülne egy másik jobboldali csoporttal megállapodniuk, akkor megszerezhetnék a mandátumok többségét és ízlésük szerint hozhatnának létre egy új alkotmányt. Reformok kellenek – de kalandok nélkül. Így lehetett érteni a választók üzenetét. A chilei kormány pedig jól tenné, ha nem hagyná ezt figyelmen kívül.”

Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)