Az étteremtulajdonos, akinek nem derogál felszolgálni

Ha kell, felszolgál, ha kell, letakarítja az asztalt, igyekszik figyelmes, ám őszinte főnök lenni, az alkalmazottjaira egyenrangú partnerként tekint, tele van célokkal, hisz a fejlődésben, és hálás azért, hogy Vajdaság egyik jól menő, legismertebb éttermének tulajdonosa lehet, amelyet nemcsak dicsérő szavakkal, de 2019-ben díjjal illettek. Interjú Momčilo Mučibabićtyal, a magyarkanizsai Békavár vendéglő tulajdonosával.

Piros kockás terítővel borított asztalok, kedves pincérek, mennyei illatok, finom ételek, remek italok, Tisza-partra néző kilátás, halk, szerb zene – azt hiszem, ezek a Békavár legfőbb jellemzői, ahová örömmel ül be az ember egy jót enni vagy inni, beszélgetni, de ugyanekkora örömmel jár el szórakozni, kikapcsolódni is határon innen s túlról egyaránt. Mindez a tulajdonosok és alkalmazottak munkaszeretetének, alázatának és a kitartásának gyümölcse, amelyet a vendégek élvezhetnek.

Ha jól tudom, 2015-ben kerül az édesapja kezébe a Békavár, és ő volt az, aki ezt követően megpróbálta újraéleszteni a vendéglőt. Néhány éve azonban az étterem életben tartása immár az ön kezében van.

– Így van, 2015-ben édesapám volt az, aki megvásárolta a Békavárat, és újra útjára indította halászcsárdaként. 2019 óta viszont valóban szinte az én kezemben van, azért mondom, hogy szinte, mert ez egy családi vállalkozás. Sőt, továbbmegyek, itt nemcsak rajtam áll vagy bukik a vendéglátóegység sikere, hanem mindenkin: a szakácsokon, a pincéreken, a marketingesen, a fotóson, a takarítókon, mindenkin. És mindenki egy emberként is dolgozik azért, hogy az, amit megálmodtunk, működjön. 

Régóta ismerjük egymást, éppen ezért bátran ki merem jelenteni, hogy azt látom, hogy ebben az étteremben valóban mindenki egyenrangú – és úgy gondolom, ezt jól bizonyítja az is, amit az előbb mondott.

– Igen, itt ez a munkapolitika.

Ez azt is jelenti, hogy a tulajdonosnak sem derogál felszolgálni vagy letakarítani egy asztalt, ha nagy a sürgés-forgás.

– Ez így van, de nemcsak én, hanem az édesapám is megcsinálja, ha azt látja, hogy a pincérek el vannak havazva. Ez nem szégyen, mi szeretünk dolgozni, sőt, igazán annak örülünk, ha sok a munka. Ha kell, felszolgálunk, ha kell, lepakoljuk az asztalt, kiszállítjuk a házhoz rendelt ételeket, vagy megcsináljuk a kerti munkát. 

Hányan dolgoznak most a Békavárban?

– Jelenleg huszonhét alkalmazottunk van, köztük szakácsok, pincérek, futárok, takarítók. 

Mennyire nehéz ma alkalmazottat találni? 

– Megtartani nehezebb, mint találni. Amikor keressük, akkor nem találjuk, amikor nem keressük, akkor jön. De tudom, hogy ezzel a problémával nem vagyok egyedül. Szerencsére én nem panaszkodhatok, ugyanis a csapat egy jó része a kezdetek óta velünk van, a többségük kanizsai és törökkanizsai. Az viszont biztos, hogy ahhoz, hogy ezek az emberek itt maradjanak, motivációra, víziókra van szükség, amit nekünk, munkáltatóknak kell megteremtenünk a számukra – ezen dolgozunk. 

Milyen célok állnak a Békavár előtt?

– A célokból sosem fogyunk ki, a tavalyi évben például bérbe vettük az egykori Varga Csárdát, amit elkezdtünk felújítani, és az idei évben már egyfajta rendezvényteremként szeretnénk hasznosítani. Születésnapokra, eljegyzésekre, kisebb lakodalmakra, családi összejövetelekre szeretnénk majd kiadni. Ezt követően pedig hasonlóképp, mint a Békavárat, étteremként szeretnénk üzemeltetni. De ez csak egy a sok közül, ami előttünk áll. 

Ezek a célok a Tisza-parthoz kötik önöket? Már csak azért, mert vannak a városnak még kiaknázható területei.

– Egyelőre a Tisza-parton szeretnénk terjeszkedni. Ha lesz munkaerő, akkor már a központ is szóba jöhet. 

Milyen koncepciók mentén határozzátok meg ezeket a célokat? 

– A koncepciót mindig az határozza meg, hogy épp hol tartunk a fejlődésben. 2015-ben szinte csak halételek voltak az étlapunkon a klasszikus, gyorsan elkészíthető ételek mellett, és csak kisebb események megtartására bérelhették ki az emberek a helyet, ami feleakkora volt, mint amekkora most. Aztán, ahogy haladtunk előre az időben, kibővítettük az étlapot, megcsináltuk a teraszt, ami nemcsak jó idő esetén, hanem télen is üzemel, fűtve, ezzel pedig lehetőségünk nyílt különböző, saját szervezésű események megtartására is.

Ezeknek a rendezvényeknek köszönhetően az ember ma már gyakran érzi azt, hogy ha lejön a Békavárba, olyan, mintha egy újvidéki vendéglátóegységbe toppant volna be.

– Köszönöm szépen, az idei évben a meglévő paletta reményeim szerint tovább bővül, ami azt jelenti, hogy a tamburás esteket és a többi, meglévő vagy már jól bevált élő zenés rendezvényt szeretném kiegészíteni, vagyis szeretnék többféle stílust felvonultatni, és megnézni, hogy mi az, ami az embereknek tetszik. 

Anyagi szempontból elégedett vagy az étterem működésével? 

– Nyilván vannak erősebb meg gyengébb hónapok, de alapvetően elégedett vagyok. 

Melyik volt a legmesszebbi település, ahonnan vendégek érkeztek?

– Mivel közel van a határátkelő és az autópálya, így túlzás nélkül mondhatom, hogy az ország minden tájáról járt már nálunk vendég az elmúlt közel tíz évben. Az utóbbi időben például a helybélieken kívül nagyon sok román és magyar vendégünk van/volt. Különösen sokan járnak át Szegedről, őket nagyon meg kell becsülni. Félreértés ne essék, a többieket is, de azokat, akik úgy döntenek, hogy bevállalják a határátkelést, és megtisztelik az éttermet azzal, hogy itt fogyasztják el az ebédjüket vagy a vacsorájukat hétvégente, azokat meg kell becsülnünk.

A Békavárra mindemellett jellemző a kétnyelvűség is. 

– Igen, bár nem mindenki tud a csapatból magyarul, és ugyanígy szerbül sem beszél mindenki, de ez soha nem okozott még gondot. Ott segítjük egymást, ahol tudjuk, és azt hiszem, hogy azt is kijelenthetem, hogy mindegyikükkel jó és őszinte a viszonyom, próbálok barát lenni. Nekem ők majdnem gyerekkorom óta az életem részei, egyesek közülük tényleg olyanok, mintha a családom tagjai lennének. Persze éppen ezért hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig mindenben egyetértünk, és nem fáradunk el mentálisan vagy fizikailag, mert ez nincs így.

Mi a helyzet a helyi konkurenciával? 

– Mindenkivel köszönőviszonyban vagyok, viszont azt nem tartom számon, hogy melyikük épp hol tart. Hihetetlenül hangzik majd, amit mondok, de én azt szeretném, ha mindenkinek jól menne az, amit csinál, ha Kanizsán egyre több és több ember fordulna meg. 

Nemrég egy rövid időre teljesen be kellett zárni az éttermet egy kisebb felújítás miatt.

– Igen, a konyha átesett egy kisebb felújításon, illetve az étterem is egyfajta esztétikai változáson ment keresztül, ami miatt két hétre be kellett zárnunk. Ez volt az első 2015 óta, hogy ilyen hosszú időre teljesen leálltunk, de azt látom, hogy mindnyájunknak nagyon jót tett. 

Mint vállalkozó, hogyan fejleszti önmagát?

– Minden nap lejövök ide, és dolgozom, gondolkodom, információt gyűjtök, beszélgetek a vendégekkel, hogy ez a hely jobb, szebb legyen, és emellett hiszek a kitartásban.