Eleinte nem akartam reagálni Bozóki Antal néhány utóbbi, zavarosnak tűnő eszmefuttatására, mert úgy hittem, hogy azok egy vérig sértett, valamikor jól pozícionált egyén védőmechanizmusának fragmentumai. Utolsó két irománya azonban arra kényszerít, hogy megszólaljak. Nem kívánok foglalkozni azzal az írásával, amelyben azt állítja, hogy senki nem foglalkozik a népszámlálás hivatalos adataival [A Szabad Magyar Szó pl. itt, itt, itt és itt foglalkozott velük részletesen – A Szerk. megj.], hiszen ő maga jut messzire azzal, hogy néhány adatot kiragad a népszámlálásból, miközben írásából hiányzik az adatok összehasonlító elemzése.
Egészen más a helyzet a 2023. május 17-én közzétett, „Az erő nem fogyott el” – csak a közösség! (Pásztornak távoznia kell a közéletből és a politikából!) című jegyzetével, amely nálam „kiverte a biztosítékot”. Nem a cím – mert azzal én is egyetértek –, hanem a hozzáállás, és a vélemény alátámasztása. Gondolatmenetének felépítése arra emlékeztet, hogy az értelmiség az autonómiaellenes, antibürokratikus (joghurt)forradalom után egy lélekvesztőben rekedt, ahonnan – mintha az Olümposz csúcsán képzelt babérjaikon ülve – „osztotta az észt”. (Maga a blog szerzője is akkortájt – rövid ideig – a Forum-ház vezérigazgatója volt.) Voltak azoban olyanok is, akik átszálltak Milošević mentőcsónakjába, hogy megőrizzék kényelmes foteljeiket (példa erre P.I.). Ezért valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom, hogy az akkoriban „autonomistáknak” nyilvánított személyek bármelyike „ráokádhatná” az összes sérelmét azokra, akik ilyen vagy olyan módon és úton megszabadultak a megbélyegzéstől, így leginkább ők hibáztathatók azért, amit az „át nem ülők” azóta kénytelenek voltak átélni.
Igazi „hab a tortán”, hogy elképzelései bizonyítására Bozóki végül egy olyan véleményt használ fel, amelyet egy, Dél-Bánátból az anyaországba, majd onnan Nyugat-Európába kerülő, végül pedig visszatérő „értelmiségi palánta” pont az egyik Bozóki-alkotáshoz pötyögtetett be. Szerzőnk azt még forrásként is feltüntette, ezért hát lássuk nemcsak az idézett részletet, hanem a teljes szöveget:
„Igazából nincs, aki leválthatná. Ez a párt önmagában a probléma, nem is annyira P. I. személye, ő inkább következménynek tekinthető. A VMSZ sosem volt magyar érdekképviseleti szervezet, hanem a mindenkori szerb államhatalom „magyar” hangja. Sosem a magyarságot képviselte a szerb állammal szemben, hanem a szerb államot a magyarság körében. Alighanem a VMSZ szándékosan lett úgy létrehozva annak idején, hogy sírásója legyen a délvidéki magyarságnak. Most, ezzel a népszámlálással ez folyamat „végre” meghozta a szerb nemzetpolitika számára az általuk kívánt eredményeket. Hosszú folyamat ez, amit sajnos kevesen képesek megérteni. Akik nyakunkba ültették P. I.-t, erősen kétlem, hogy pont most leváltják. Aztán bárki is jönne P. helyett, ugyanott lenne vele a délvidéki magyarság. Ahogy Pásztor semmivel sem volt jobb Kaszánál, úgy az esetleges utód sem lenne jobb nála. A délvidéki magyarság helyzete reménytelen, ennyi.”
Vastag betűkkel jelöltem meg mindazt, amit ezek szerint Bozóki Antal is magáévá tett. Nem vette észre, hogy ezzel besározza Csubela Ferenc emlékét, dr. Hódi Sándor tiszteletre méltó tevékenységét (na meg engem is), mivel ha tetszik, ha nem, mi hárman voltunk azok, akik kezdeményeztük egy új érdekvédelmi szervezet létrehozását, hogy kiszabadítsuk a magyar nemzeti közösséget Milošević karmai közül, ahová a VMDK vezetése juttatta. Olyat állítani, hogy közösségünk sírásói voltunk, nem más, mint szemenszedett hazugság. Hiszen mindhárman azt vallottuk, hogy az anyaországban minden politikai erővel, illetve Szerbiában minden (akkori) ellenzéki párttal együtt kell működni nemzeti közösségünk érdekében. Állítom, hogy még Kasza József is így tevékenykedett, habár voltak neki rossz húzásai (amelyek hatását olykor magam is a saját bőrömön érezhettem). Ezért vallom, hogy a VMSZ mélyrepülése 2007-ben, az addigi elnök puccsal történő eltávolításával kezdődött, a diktátorokhoz (itt mindkettőre gondolok) való „dörgölőzés” pedig 2010-ben indult be. Minderről azonban ne egy valamitől folyamatosan menekülő egyén, illetve egy olyan önmagát tudósnak és publicistának tartó személy mondjon véleményt, aki még 1993-ban is a nemzeti közösségünk számára oly „fontos” kérdéskörrel foglalkozott, mint a környezetvédelem. Akkor megjelent kiadványának címe: Önpusztítás (Környezetszennyezés, államfelelősség, kártérítés), mindent elárul, hiszen munkája arra utal, hogy számára nemzeti közösségünk legfontosabb kérdései nem az akkor dúló balkáni háborúk, vagy a fiatal és középkorosztály elmenekülése, esetleg a folyamatos jogfosztás (szinte a végtelenségig folytathatnám a felsorolást), hanem csak az, amit kiadványába beleírt.
Nem térek ki Bozóki Antalnak a közösségünk és egyes tagjai érdekében végzett jogvédelmi tevékenységére, mert az nyilván minden elismerést megérdemel. Nincs rossz szájízem, nem haragszom sem Bozóki Antalra, sem a Dél-Bánátból elmenekült fiatalemberre sem.
Az már más kérdés, hogy ők hogyan viszonyulnak az általam leírtakhoz. Mindenesetre ajánlom nekik Jézusnak a keresztre feszítéskor elmondott szavait: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” – de az is lehet, hogy tudták.
Erdei táj, istencsapások után (Fotó: Pixabay)
