Szabadkát és környékét testközelből érinti a menekültválság, hiszen a befogadóközpontokban élő embereket a városban is gyakran látni, emellett a sajtó is gyakran foglalkozik a kérdéssel. Jelenleg a menekülteket övező narratíva igen negatív, nem csak hazánkban, de Magyarországon is. Az emberek a menekültekről a sajtóból értesülnek, ezért ők is ez alapján formálnak véleményt, gyakran nem tekintenek emberként a táborokban élőkre, hanem személytelenül, csoportként folyik a vita róluk. Azonban azt sokan elfelejtik, hogy a gyűjtőfogalom mögött emberi életekről, sorsokról van szó.
Ezt a narratívát, és hozzáállást hivatott megváltoztatni a Ekumenska humanitarna organizacija a Mi így látjuk – Új keretek a migrációról szóló beszélgetésekhez projekttel, amelynek kapcsán Milica Milović Kinoli, projekt koordinátor elmondta, hogy a programot záró Élőkönyvtárral egyetemi hallgatókat szeretnének közelebb hozni a menekültekhez, történeteken keresztül.
A projekt több felvonásból állt. Első körben a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar médiaszakos harmadéves hallgatóinak tartottunk órákat a tudatos médiafogyasztásról, az emberi jogokról, az etikus újságírásról valamint a történetmesélés metodológiájáról is, valamint arról, hogy a média hogyan hat a menekülteket körülvevő kérdésekre, megítélésre. Fontos, hogy a két közösséget közelebb hozzuk egymáshoz a jobb megértés érdekében. A jelenlegi narratíva a menekültekről nagyon negatív, sok ember véleményét a média formálja, Magyarországon és Szerbiában is. A második körben a szabadkai menekülttáborba is ellátogattunk, ahol a hallgatók első kézből találkozhattak a menekülttábor felépítésével, működésével, az ott dolgozókkal és beszélgettek a menekültekkel is. Az utolsó felvonása a projektnek az Élőkönyvtár, ahol mintegy 6 élő könyv, tehát ember meséli el a történetét
-mondta lapunknak a projekt koordinátora. Hozzátette, 6 történetet hoztak el a diákoknak, 4 menekült a táborból, egy orvostanhallgató, valamint egy önkéntes aki a menekülttáborban dolgozik osztja meg történetét a szabadkai helyszínen. Ezt követően hasonló rendezvényre sor kerül majd Zomborban, ott aktivistákkal, fiatalokkal fogják ezt megismételni. A projekt létrejöttében Svájc, az International Organization for Migration (IOM), valamint a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar segítette a szervezetet.
2015 óta folyamatosan jelen vagyunk a terepen, kapcsolatban állunk a menekülttáborral, valamint a Menekültügyi és Migrációs Bizottsággal is, így kiakalult már köztünk egy bizalmi kapcsolat. Az emberek, akik a táborból szeretnék és készen állnak elmondani a történetüket, ők önkéntesen megtehették ezt. Nehéz körülményekből érkeznek ezek az emberek, így ha valóban érdeklődéssel fordulnak hozzájuk, akkor megnyílnak. Mindenki embernek érzi magát, ha megkérdezik, hogy hogy van, hogy érzi magát. Van, aki nem áll erre készen, nem osztaná meg a történetét, de ezzel nincs semmi gond
-tette hozzá a projekt koordinátora, aki emlékeztetett arra is, hogy a diákok az összegyűjtött történetekről írnak majd maguk is, a történetek pedig egy három nyelvű kötetben kerülnek publikálásra. A diákoknak a képzést Bóka Ida, a projekt tanársegédje, újságíró tartotta. A harmadéves hallgatókkal a munkát még márciusban kezdték el, 10 alkalmat szerveztek, ám végülis 12 lett belőle, az órán pedig a hallgatóknak a részvétel kötelező volt.
Hatalmas megkönnyebbülés volt látni, hogy vannak olyan intézmények, akik együttműködőek. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar is ilyen, teljes szabadkezet kaptunk a projekt megvalósítására. Hónapok óta zajlik a munka, ennek végét jelenti az élőkönyvtár, ezt követően fogják megírni a diákok a történeteket, majd publikáljuk is ezt. Az egyetemisták kezdetben nem voltak elragadtatva, kötelező óra volt ez és a téma is kötött. Azonban rájöttem pár alkalom után, hogy lazítanunk kell a határokat, és bár kötött a téma, annak értelmezései, határai lehetnek tágabbak. Elkezdtünk így arról is beszélni az órákon, hogy milyen a mi identitásunk, a létünk, hogyan viszonyulunk mi a kisebbségi léthez. A befogadóközpont látogatása után, valamint az élőkönyvtárt követően pedig biztos vagyok abban, hogy a diákok is más arccal mennek majd innen haza
-mondta Bóka Ida, aki hozzátette, hogy nehéz mérni azt, hogy mennyire lettek a diákok nyitottabbak, ő azt tapasztalta, hogy mostmár ezek a diákok oda mernek menni, kérdeznek, és részt is vesznek ezeken a programokon, kialakult egy bizalmi viszony. Ezt erősítette meg az egyik hallgató is, Kovács Laura.
A mai nap engem nagyon meghatott, elérzékenyültem miközben ezeket az ”élő könyveket” hallgattam. Nagy hatással volt rám a történet, amit hallottam. Belegondoltam a férfi helyzetébe, aki már 9 éve járja az országokat, egyedül, a családját, barátait hátrahagyva. Korábban nem foglalkoztatott ez a téma, bár napi szinten láttam menekülteket Szabadka utcáin, nem volt pozitív a benyomásom róluk. Most azonban, hogy szemtől szemben beszéltem velük az életükről, és arról, hogy hogyan kerültek ide, már máshogy látom a dolgokat. Fontos lenne, ha más is így állna hozzá, sok ember látásmódját megváltoztatná az, ha máshogy is bemutatnák ezt a témát
-mondta a harmadéves hallgató.
A diákok pedig valóban emberi sorsokról hallhattak. Volt, aki elmesélte, hogyan került Szerbiába Szíriából, és miért kényszerült elhagyni az országot, volt, aki családját hagyta hátra. A diákok egy egyetemi hallgatóval is találkozhattak, aki jelenleg orvosnak készül. A teremben pedig keveredtek a nyelvek: az angol, az arab, a magyar és a szerb. Így elmondható az is, hogy a könyvtár megnyitása sikeres volt, és ha a szándék jelen van arra, hogy valakit meghallgassanak, akkor ott nyelvi korlátok nincsennek.
