Az egyiptomi cápatámadás után rengetegen kíváncsiak lettek, hogy az Adriai-tengerben fenyegeti-e a fürdőzőket a cápaveszély. Bár cápák tekintetében az afrikai és az ausztrál tengerpartok veszélyesebbek, azért az Adriai-tengerben is megjelennek a ragadozók különböző fajtái, ugyanis mintegy 54 cápafaj él a hozzánk legközelebbi tengerben. Azonban az, hogy a fürdőzőkre támadjanak ritka – de volt már rá példa.

Horvátország

Az általunk igen kedvelt horvát tengerparton elvétve ugyan, de fordult már elő cápatámadás. 1934-ben, 1955-ben és 1960-ban történt halállal végződő cápatámadás, valamint 1965-ben is elhunyt egy turista cápatámadás következtében.

Az utolsó feljegyzett halálos cápatámadás Horvátországban 1973-ban történt, az áldozat egy 21 éves német turista volt. Az utóbbi időben mindössze két támadás történt ezen a területen, 2008-ban Vis sziget közelében, azonban az áldozatok nem sérültek meg halálosan.

Montenegro

Ami a montenegrói tengerpartot illeti, a helyzet némileg más. A cápák általában elkerülik ezt a területet, és az elmúlt 30 évben nem regisztráltak támadást, sőt a Boka Kotorska öbölben gyakran látni delfineket is, ami állítólag szintén azt jelzi, hogy ezen a helyen nincs cápa.

Olyan cápatámadás, ami halállal végződött pedig mindössze egyszer történt a montenegrói tengerparton, Budván 1955-ben támadt meg cápa egy 21 éves turistát.

Bár ritka az Adrián a cápatámadás, a szakértők azt tanácsolják, ha mégis bekövetkezne egy ilyen találkozás, igyekezzünk a pánik kerülésére.

Ne fröcskölj, mert ezzel csak felizgatod, és felkelted a cápa érdeklődését

– mondta Richard Pierce cápaszakértő a CNN-nek, hozzátéve, hogy mivel a cápának nincs mancsa, ezért ami érdekli, azt a szájába veszi, így ezek a kutatási harapások nem vezetnek halálhoz, vagy éppen súlyos sérüléshez. Viszont ha úszunk, és fröcskölünk akkor a cápát szinte magunkhoz hívjuk.

A szakértő azt is kiemelte, hogy mivel a cápa lesből támad, ezért igyekezzünk tartani a szemkontaktust, így ha folyamatosan megfordulunk, hogy a szemébe nézzünk, megnehezítjük számára a támadást. A szakértő elmondta azt is, hogy amennyiben a cápa egyértelműen támad, úgy igyekezzünk nagyobbnak tűnni a vízben, viszont ha csak elhalad mellettünk, úgy gömbölyödjünk össze, próbáljunk apróbbnak tűnni. A cápatámadás egyik oka az lehet, hogy a cápa a táplálékforrás miatt vetélytársként tekint ránk.

Ha nem akarnám, hogy egy nagy fehér cápa versenytársként tekintsen rám, és nagy érdeklődést tanúsítson irántam, akkor valójában összegömbölyödnék, hogy kevésbé legyek érdekes számára

– mondja Pearce, aki azt is elmondta, hogy rossz taktika az, ha halottnak tettetjük magunkat.

Ha agresszív összecsapásban találjuk magunkat egy cápával, akkor rúgjunk, szúrjunk, üssünk de vigyázzunk, hogy hova célzunk. Ugyanis, bár van olyan történet, hogy valaki orrba ütött egy cápát, azért ezzel jobb vigyázni, hiszen az orr alatt helyezkedik el a száj is. Mivel mindketten mozogtok, ügyelni kell arra, hogy a szájához ne jussunk közel

-emelte ki a szakértő, aki kiemelte, hogy igyekezzünk a kopoltyúra célozni.

Hátráljunk lassan

Ha cápával találkozunk, úgy a lehető legkisebb mennyiségű vizet megmozgatva, fröcskölés nélkül fokozatosan ússzunk visszafelé a part felé. A szakértő kiemelte, hogy ilyen helyzetben fontos, hogy szem előtt tartsuk a cápát, és lassan ússzunk a sekély vízbe.

Itt azonban ismét óvatosnak kell lenni, ugyanis a nagyobb cápák sekély mélységben is támadhatnak

-emelte ki Pearce, aki azt is hozzátette, hogy bár ha a fentiek mindegyikét megfogadjuk, megmenekülhetünk,  azonban annak az esélye, hogy sérülés nélkül ússzunk meg a cápatámadást igen kicsi. Ugyanis ha egy fehér cápa támadási módban van, akkor nem tudunk ellene mit tenni-összegezte a nova.rs