Zentai gyerek vagyok, szerettem/szeretek itt élni, de a boldogulás néha a politikai hozzá nemértés miatt lehetetlen. Vegetálni ellehet minimálbérből, csencselni, mindennel foglalkozni. Kezdek kifáradni, ráunni pedig még élnek itt szeretteim: család, haverok, pár barát. Nem akarok megint messze menni, nem kell palota, új autó. Zenta művelődési központ volt, hatalmas ipari parkkal. Volt-nincs.

Németországban találtam jónak tűnő munkát: nürnbergi posta, 1500 euró a havi bér, szállást a közvetítő iroda fizeti (erre később még egyszer rákérdeztem), kivéve, ha a munkavállaló nem megy dolgozni, ezeket a napokat nem állják. Szóval így néz ki a matek, s ezer eurót félre tudok tenni.

Nem terveztem csak pár hónapot kint dolgozni, esetleg, ha minden jól alakul többet. A munka nehéz, fizikai. Sajnos egyik szakmám se tudom használni német nyelvtudás nélkül, többször is jártam már ebben a cipőben. Nem gond, engem munkával nem lehet megijeszteni, viszont a minimálbérrel nagyon.

A közvetítő irodán (továbbiakban eishell) dolgozó hölgy (továbbiakban lcsil) szerint nagyon nehezek a dobozok, 32 kilogramm a maximum. Ez lenne a munka: dobozok ki és be pakolása konténerből/konténerbe. Jó erőben vagyok, hetente átgyúrom az izomcsoportokat, nem kémiázok, nem akarok szekrény lenni, se rajzfilmfigura. Pont jó lesz, nem kell gondolkodni, lehet még ki is kapcsol. Jót tenne az új környezet, valami más, mint a mi kis poros, kopott Zentánk.

Nekivágtam hát egyedül, hozzáteszem nem először. Lakatos végzettségem van, négy nyelvet beszélek (angol, magyar, szerb-horvát), targoncán tizenvalahány éve dolgozom (vizsgám is van + munkagépek, kisrakodó, kistraktor, kosaras emelő, nagytraktor… ami gurul, azt tudom használni). Sajnos a német nyelvvel kevés kapcsolódásom volt, pedig, ha a német labdarúgó-válogatott labdát rúg, akkor nekem hangosan ver a szívem! A szobám falán alsós koromban Gerd Müller, Sep Mayer, Franz Beckenbauer… jó apámnak köszönet érte! És 1990-ben a Lothar Matthäus csapatkapitány vezette csapat volt a legleg számomra!

Mercedes Benz, Audi, Volkswagen, számomra az Opel is rendben van. Tökéletes német precizitás. És akkor, ha amit csinálnak megbízható, akkor talán a melóval sincs gond…

Szóval, ott hagytam abba, hogy elindultam, és aztán meg is érkeztem. Az indulástól számítva tizenhárom órával később meglett a szállás is: Schillerstraße akárhányas házszám.

Könny szökik a szemembe, te jó ég hová kerültem?! A folyosón nyerőgépek, a konyha bűzlik, egy fürdőszoba, ki tudja hány emberre, mindegyik szobában átlagosan öt ember. Némelyik szobának saját fürdője van, ez ám a luxus! A melósok nagyrészt román nemzetiségűek, beszélgetek mindenkivel, vannak magyarok is. Csak sajnos az én szobám kulcsa nincs meg – hála a teremtőnek! Nem akarok beköltözni. Kocsiban alszom, bár ajánlottak negyven percre másik szállót meg vacsorát is, de nem kértem egyikből se. Ember fél napon át autóztam! Másnap délelőtt két órán át kopogtattam a háziúr ajtaján, hogy haladjunk, mert hétfőn meló. Végül csak felhívtam lcsilt, bár kellemetlen volt vasárnap zavarni, de rögtön reagált és átküldött másik szállóra egy fickóval együtt, aki nem akar visszaesni, mivel mindenki a spanglit nyelte.

A másik szálló kulturált az elsőhöz képest, valamikor irodaház lehetett, viszont kezd zavarni, hogy sehol sincs légkondi. Hétfő reggel egy pacák összeterel bennünket, de csak románul karattyol, elvisz a közvetítő irodába, ahol üldögélünk, majd egy kis idő múlva kapunk használt munkavédelmi cipőket. Az nem okoz gondot nekik, hogy nem írta alá mindenki a szerződést, haladni kell. És akkor jönnek a kérdések: kinek van jogosítványa, ki vezetett már kisbuszt? Jelentkezünk páran, engem választottak. Kicsit fura ez a közvetítő cég, mivel normáliséknál talán ők fizetnék a sofőrt, de nem vitázok, gyerünk, csináljuk.

Mint kiderült, nem a nürnbergi postára vesznek fel bennünket, hanem a DHL központba, ami száz kilométerre található. Nézünk ám, ahányan csak vagyunk. A Transporterben nem működik a klíma. Odaérünk, bár mindenhol túlléptük a sebesség korlátozást húsz kilométer/órával, később kérdőre is vontam őket,hogy ki fizeti majd a büntetést? Ezt elintézik egy kézlegyintéssel, nem kell parázni, nem lesz bünti. Elfogadom, de magamban azt gondolom, hogy én esztelenkedni nem fogok idegen országban, számomra idegen járművel, más állam által kiadott jogosítvánnyal…

Megvolt a beavatás, aláírás, nyomás dolgozni. Munkahelyen sincs egyetlen egy lyuk se, ahol lenne légkondi. Huszonegyedik század, Németország… Nyár van, 32 Celsius-fok, és nehéz fizikai munka. No, de ezt az egyet legalább jól tudta és mondta lcsil – nehéz, de nem az bosszant, hanem hogy sehol nem tudsz lehűlni. Első nap 14,5 óra volt (2 x 30 perc szünet), meglátjuk mennyit könyvelnek el. Én speciel dolgoztam odafelé is visszafelé is. Másnap 160-nal (100-as korlátozásnál) nem tudtam tartani a lépést, mert a másik kombi újabb és jobb volt, de egyszerre kéne beérni, hogy együtt is végezzünk. Ja és kongott a kisbusz, mert alig voltunk. Kicsit nagy a fluktuáció…

Nekem se tetszik ez a plusz táv, másnap beszélek lcsillel, hogy tud-e keresni másik munkát, tegnap már említettem kolléganőjének is. Nem nagyon akaródzik neki. Akkor közlöm vele: felmondok, én ezért a szállásért nem fizetek, majd hozzáteszem, mindjárt be is megyek, ne telefonon intézzük ezt, hanem személyesen. Kaptam időpontot, indulok is, beértem a városba, de mintha nem működne a navigáció. Nemcsak mintha, nem is működik. Nem jártam még erre, utcatáblán kisbetűk, nem találok oda. Egyik benzinkúton találtam ingyen wi-fit, jeleztem kollégának meg lcsilnek, hogy hol vagyok, utóbbinak azért, hogy segítsen, de esze ágában sincs. Értetlenkedik, vigyem már vissza a kocsit, de utána nem vette fel a telefont.

Próbálok offline navigátort letölteni a telefonra, de a hat közül egyik se működik. Reszketek, két órája bohóckodok, lcsil nem hajlandó segíteni, holott negyedórára vagyok tőle. Felhívatom egy közeli üzletből, hátha felveszi ismeretlen számnak. Hangposta, így csak üzenetet hagytam. Könyörgök a kúton az embereknek, valaki ajándékozzon már tíz percet az életéből, és mutassa meg az utat. Végül egy hölgy segít. Idegen országban, nagyvárosban, idegen autóval, nem lehet akárhol parkolni se a céges kocsival. Őszinte leszek, ritka szarul éreztem magam. Pár órát reszkettem még utána is. Huszonegy éve úton vagyok, vezettem Görögországban, Montenegróban, Bosznián át, Horvátországban… de még sose esett le, hogy ennyire fontos a navigáció.

Visszavittem a kocsit, bontottuk a szerződést (Icsil szép kipihentnek tűnt, sehol ügyfél, gondolom ő épp sziesztázott): nem is érdekelte a dolog, ő ilyenkor már kidobott volna másokat a szállóról. Erre közöltem neki, már rég bepakoltam és elhagytam a szállót. Közben meg az járt a fejemben, hogy milyen ember vagy te lcsil, komolyan, milyen ember vagy te?

Amikor már kiértem Németországba, tudtam, hogy innen nem fogok sűrűn hazautazgatni, így időközben kerestem a munkát Ausztriában is, Bécs félúton van, az már elfogadható. Találtam is néhányat és egyet ki is választottam. De azért számolok, ugyanis a felvétel négy nap múlva esedékes, így többet ér hazagurulni és visszajönni mint Ausztriában bóklászni, fizetni a szállásért, nem enni rendesen, unatkozni, úgyhogy nyomás haza! Magyarországra érve már énekeltem.

Magyarországon dolgoztam korábban háromszor is, minden szálló rendben volt (Németországban miért nincs légkondi a 21.században?). A közvetítő irodákkal meg végképp nem volt gond. Kedvesek voltak, mindent a szánkba rágtak és mindig segítőkészek voltak. Eishell,lcsil, te meg én ne találkozzunk többé. Bár hab a tortán, hogy pár napja megkérdezte, küldheti-e a szálló számláját, ugyanis két napot voltam ott. Azt válaszoltam, hogy pont annyit dolgoztam is. Erre azt felelte, nem úgy van az, ő egy egész hónapra foglalta a szállást. Erre kértem tőle egy elérhetőséget a szálló könyvelőjéhez, hogy majd vele intézem a dolgokat, amire Icsil ezt felelte: Elérhetőségem nincs, de megkérlek, te nekem ne adj munkát, és hagyjál békén! Ekkora megint az jutott eszembe: Milyen ember vagy te lcsil, komolyan, milyen ember vagy te?

Azt tanácsolom annak, aki hasonló cipőben jár, és külföldön vállalna munkát, hogy az a legjobb, ha olyan ismerős intéz neki munkát, aki már ott él, és képben van a helyzettel, a lehetőségekkel.

(név és cím a szerkesztőségben)