Szombaton elstartoltak a Nyári Táborok, idén 213 gyerek táborozhat együtt a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola udvarán, ami igencsak nagy, az intézmény pedig jól felszerelt. A táborok előtt az önkéntes animátorok egy hetet szántak arra, hogy minden készen várja a gyerekeket. A felkészülésről  Besnyi Szabolcsot, a tábor egyik szervezőjét, élménypedagógiai trénerét kérdeztük.

Nagyjából 80 szervezőnk van, ebbe azonban beletartozik a komplett stáb az oktatókon keresztül az önkéntesekig, személyzetig. Magán az előkészületi stádiumon mintegy 40 fő volt jelen, a többiek péntekig fognak megérkezni. Ilyenkor nem csak azon dolgozunk, hogy az iskola megfeleljen a táboroztatásnak, dekorálunk, füvet vágunk, technikailag felkészítjük a helyet, de az animátorokkal is foglalkozunk. Bár a játékok kerete erre az időpontra már pontosítva van, az animátorokkal, csapatvezetőkkel felkészülünk a különböző szabadidős programokra, helyzetekre, szituációkra, amelyekkel a tábor alatt találkozhatnak

– mondta Besnyi Szabolcs, aki hozzátette, hogy nem csak az a fontos, hogy maguk az animátorok jól képzettek és felkészültek legyenek, de a kiváló együttműködésre, csapatszellemre is szükség van, ezért ezen a héten a csapatépítésé az egyik főszerep.

Magukra a programokra való felkészülés a szűkebb stábbal már január óta zajlik, míg a tábor szervezőivel szeptember óta dolgozunk a táboron. A január óta tartó felkészülési folyamat alatt a szervezőket tanítjuk arra, hogy hogyan kell játszani, levezetni a játékokat, amelyeket mi már kidolgoztunk

– nyilatkozta Szabolcs. Mint mondta, animátornak egészen sokáig lehetett jelentkezni, önkéntesnek pedig bárki jelentkezhet, aki betöltötte a 19. életévét, szeretne gyerekekkel foglalkozni, és be tudja tartani a szabályzatot.

A szabályzat nagyon alap, emberi dolgokat foglal magába, ráadásul, ha korábban már volt nálunk táborozni, vagy akár szervezőként, akkor tudja is, hogy mi az elvárás. Az önkéntességhez nincs szakmai kikötés, így idén is sokan érkeztek különböző szakmai háttérrel, azonban nagyon jellemző, hogy pedagógusok, pszichológusok jelentkeznek. Sokan jelentkeznek úgy is, hogy korábban táborlakók voltak, és most kipróbálnák magukat a szervezői oldalon

– tette hozzá a főszervező. Két leendő animátort is megkérdeztünk arról, hogy ők hogyan készültek a gyerekek érkezésére. Novics Judit elmondta, hogy 2014 óta van jelen a táborokban szervezőként, korábban állandó táborlakó volt, így elmondható, hogy már életének szerves részét képezik a Nyári Táborok.

Már táborozóként tudtam, hogy később szeretnék animátorként jelen lenni, így célzottan a programszervezői táborba jelentkeztem. Bár az életem máshogy alakult, és ki kellett hagynom hét évet, azóta viszont folyamatosan jelen vagyok animátorként. Civilben gyógypedagógusként dolgozom, és úgy érzem, hogy a munkámban és a magánéletemben is sok előnyre teszek szert azzal, hogy itt önkénteskedem

– mondta Judit, aki kiemelte, hogy a problémamegoldó, valamint a kooperációs készségek nagyban fejlődnek itt, ráadásul a résztvevők megtanulnak a komfortzónájukon kívül is dolgozni, létezni, így ez sokat hozzáad az ember életéhez.

A munkám során autista gyermekekkel folytatok egyéni és kiscsoportos foglalkozásokat, valamint a szülőkkel közösen oldunk meg otthoni problémákat. A táborban neurotipikus gyerekkel játszom, foglalkozom, teljesen más világ a két feladat, máshogy tölt fel

– tette hozzá. A csantavéri Nagy Noéminek ez az első tábora, korábban öt alkalommal volt jelen a Nyári Táborokban, táborozóként.

Imádom ezt a tábort, ezért is jöttem. Izgalmas ez az időszak, hiszen sok olyan dolog mögé belátok most, amelyet táborozóként el sem tudtam képzelni, hogy hogyan készül. Mindig nagyon jól éreztem magam, nem is gondolkodtam azon, hogy mennyi munka van emögött. Most is azért van egy táborlakó hangulata az ittlétnek, hiszen vannak mentoraink, foglalkoznak velünk, sokat tanulunk, dekorálunk.

– emelte ki Noémi. Mint mondta, azért is jelentkezett, hogy gyerekekkel foglalkozzon, de a kreatív részét is szereti a feladatoknak. Elmondta, hogy az előkészületeken, foglalkozásokon rengeteget tanultak, főleg arról, hogy hogyan kell különböző helyzetekre reagálniuk.