A „Minden gyermeknek joga van egészségesen felnőni” kísérleti projektben résztvevő általános iskolák diákjai szeptember 1-től mindennap, míg a középiskolások heti négy alkalommal vesznek részt tornaórán. Hogy mely iskolák lesznek a projekt részesei, arról az oktatási minisztérium augusztus 20-ig hoz döntést. A programról egyelőre azt lehet tudni, hogy abban csak az egy váltásban működő iskolák vehetnek részt – írja az Euronews Serbia.

A tervek szerint ezt a még kísérleti fázisban levő projektet a 2024/25-ös tanévtől minden iskolában bevezetik, mivel számos szerbiai diák küzd rossz testtartás, görbe gerinc, elhízás okozta panaszokkal. A Batut Intézet kutatása szerint ma már minden nyolcadik gyermek elhízott, míg minden ötödik az elhízás határán áll, amihez jelentősen hozzájárul, hogy a gyerekek ma már sokkal kevesebbet mozognak mint régebben, hiszen sokan napi több órát a képernyők előtt töltenek, ami nem csak a fizikai, de szellemi fejlődésüknek sem tesz jót.

Mit jelent ez a tanórák számát illetően?

Az Euronews Serbia nem kapott pontos választ az Oktatási Minisztériumtól arra vonatkozóan, hogy a plusz órák miatt növelik-e az általános és középiskolás diákok heti óraszámát, vagy esetleg más tárgyakból csökkenti-e az óraszámot, de a Batut Intézet nyilatkozata szerint a projekt nem érinti a többi óra számváltozását.

A „Minden gyermeknek joga van egészségesen felnőni” kísérleti projektet három minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Sportminisztérium és az Egészségügyi Minisztérium valósítja meg, amelyek a közelmúltban már aláírták az erről szóló együttműködési megállapodást.

A következő tanévtől a tervek szerint minden iskolában bevezetnek egy szoftvert, vagyis a tanulók testi-motorikus fejlődését figyelő információs rendszert. A tanárok tesztelik a tanulókat, beírják az adatokat a szoftverbe, mely az eredmények alapján javaslatot tesz arra, hogy a tanulók milyen gyakorlatokat végezzenek az iskolában és otthon egészségük fejlesztése érdekében.