Németországban egyre komolyabb a migrációs válság: a szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) adatai szerint júliusban 23 674 menedékkérelmet nyújtottak be, ez 79 százalékkal több, mint az előző év azonos hónapjában, és két százalékkal több, mint júniusban – írja a Welt. Ez azt jelenti, hogy július végéig már mintegy 175 ezer menedékkérelmet nyújtottak be a Németországban. Az utólagos kérelmekkel együtt így már 189 ezer menedékkérelem érkezett be az idei évben.

A legtöbb utólagos kérelmet elutasított menedékkérők nyújtják be, akik egy új menekülési történettel azonnal újra megpróbálkoznak a menekültként való elismertetéssel. Ugyanakkor azok a kérelmezők is igénybe veszik ezeket az utólagos kérelmeket, akik kitoloncolást vagy önkéntes távozást követően újra belépnek az országba.

A menedékjogot kérők elsősorban szíriaiak (51 692 fő), afgánok (31 334 fő) és törökök (23 082 fő), ez utóbbiak 203 százalékkal többen érkeznek Németországba a menekültügyi rendszeren keresztül, mint az előző év azonos időszakában. Óriási a növekedés a szíriaiak (plusz 80 százalék) és az afgánok (plusz 84 százalék) körében is.

Idén a hivatal jóval több kérelmet jóváhagy, mint a korábbi években. A július végéig meghozott határozatok 52 százaléka a menekültvédelmi jogcím (beleértve a kitoloncolás elleni védelmet) megadásával végződött. Korábban ez az arány gyakran egyharmad körül volt. Ez főként annak köszönhető, hogy a szíriaiak szinte mindig megkapják a védelmet, de az afgánok is, amióta a tálibok hatalomra kerültek. A törökök elismerési aránya ezzel szemben idén mindössze 15 százalék volt. Az elutasított kérelmezők többsége  Németországban marad; kitoloncolni csak havonta körülbelül 1000 alkalommal sikerül menedékkérőket – írja az euronews.com.