A szabadkai víztisztítóból ugyan már évek óta tisztított szennyvíz folyik a Palicsi-tóba, s a tisztított víz foszfortartalma az előírásoktól is sokkal alacsonyabb, a víz minősége továbbra sem alkalmas a fürdésre.

A tisztított szennyvíz két helyen ömlik a tóba, mindkettő az első szektorban található. Az egyik a hetvenes években épült és 2009-ben felújították, a másikat pedig a német KFW támogatásának köszönhetően építették ki.

A tisztított szennyvíz foszfortartalma 100.000 lakos felett 1 milligramm alatt kell, hogy legyen, az új tisztítórendszer viszont 0,5 milligramm foszfortartalommal rendelkező vizet bocsát a tóba.

A tóba a tisztítóból érkező vizet a vállalat ellenőrzi minden nap, a Közegészségügyi Intézet pedig havonta két alkalommal.

A nyári időszakban 25.000 köbméter vizet tisztít meg a rendszer, az új vonalat pedig 48.000 köbméterre tervezték.

A szabadkai Közegészségügyi Intézet honlapján a legfrissebb adatok a júniusi vízminőségellenőrzés adatait mutatják.

Ebben kiemelik, hogy június folyamán a tó negyedik szektorából, vagyis a turisztikai részből három alkalommal vettek mintát, s minden alkalommal jelen voltak a fekális eredetű coliform baktériumok, valamint az Enterococcus faecalis. A korábban években is jelen voltak ezek a baktériumok, de az eredmények azt mutatták, hogy azok csak időnként jelentek meg a vízben. Az idei vizsgálatok viszont arról tanúskodnak, hogy ezek a baktériumok folyamatosan jelen vannak a vízben.

Ezek a baktériumok bizonyos mértékben veszélyesek az emberi egészségre, különösen a gyermekek, rokkantak, bőr- és nyálkahártya-betegségekkel küzdők esetében. Különösen nagy a veszély abban az esetben, amennyiben búvárkodunk, lemerülünk, esetleg iszunk a tó vizéből. Az arra érzékenyek esetében húgyúti-, prosztata, és hüvelyfertőzést is okozhatnak ezek a baktériumok.