Topolya önkormányzati költségvetéséből csak az elmúlt öt év során összesen 74 millió dinárt, azaz körülbelül 632 ezer eurót különítettek el a közérdekű tájékoztatás területén megvalósuló médiatartalom-előállítási projektek társfinanszírozására – írja a Magločistač.

A rendelkezésre álló pénzügyi források évről évre 13-16 médiaprojekt között oszlanak meg, és a legtöbb támogatást általában mindig ugyanazok kapják.

A vizsgált időszakban, 2019-től 2023-ig a legnagyobb összeget hagyományosan a Bácska Topolyai Információs Központ kapja, amelyen belül a Régió Rádió és az Express Channel kábelcsatorna is működik.

Az Gazdasági Cégnyilvántartó Ügynökség (APR) adatai szerint ez év júniusa óta ezen médiaszolgáltatók törvényes képviselője – amelyek évek óta a médiaprojektekre szánt költségvetés közel felét kapták – immár Bodzsoni István, aki egyben e médiák főés felelős szerkesztője, valamint a szabadkai Pannon RTV igazgatója.

Közpénztékozlás topolyai módra

Érdekes, hogy 2022 elején a Pannon RTV égisze alá került az információs központ, de 2023 júniusáig Szabolcski Szabolcs pacséri helyi közösségi vezető és volt helyi VMSZ elnök vezette azt.

A második legmagasabb összegű támogatást a „DOO Impres – Naš MM rádió” kapta ugyancsak topolyáról, amely rendszeresen két-három millió dinár közötti összeget kap médiaprojektjeire, és amelynek főszerkesztője a zsablyai Lončar Miloš. A rádió egy korábbi, 2021-es projektet követően készített jelentésében hangsúlyozta, hogy tevékenységük oknyomozó újságírásnak minősül, azonban az elvégzett tevékenység leginkább az önkormányzati szintű kulturális, sport- és egyéb eseményekről való tájékoztatást ölelte fel. Lončar egyébként a televíziós tartalmak gyártására és sugárzására bejegyzett kátyi „Invitem” nevű cégnek is a tulajdonosa, amely a VOICE kutatása szerint 2018-ban és 2019-ben több mint 5,5 millió dinárt kapott különféle helyi pályázatokon.

Számos tartalmat csak átvesznek, de kapják rá a támogatást

A topolyai eseményeken jellemzően a Magyar Szó, és a Pannon RTV van jelen, ám az általuk készített fotók számos más helyi médiában is megjelennek, amelyek újságíróit és fotósait soha nem látni a helyszínen. A Moja Bačka Topola, a Topreport és a BT Public News az újságírás bonyolultabb formáit nélkülözve mégis jelentős önkormányzati támogatást kapnak olyan projektekre, amelyek valójában csak az alapvető tájékoztatás részét képeznék.

A legdrasztikusabb példa erre a probléra a 2022. január 13-án alapított óbecsei Karolinart fényképészeti szolgáltatásra bejegyzett cég, amelynek neve mellett a támogatott médiák listáján a Topreport portál szerepel. A portálon azonban a vizsgált, 2022 áprilisa és decembere közötti időszakban Facebookra feltöltött 250 bejegyzéséből 160 a Magyar Szótól, vagy a Pannon RTV-től átvett hír volt, a fennmaradó 70 saját poszt tartalma pedig leginkább egy mondat és valamilyen illusztráció volt. A topolyai költségvetésből egy-egy ilyen posztra 21.429 dinárt költöttek.

A támogatott médiaprojektek 2022-es költségmegoszlása az alábbiak szerint alakult:

Régió Rádió 3,4 millió, Express Channel 2,6 millió, Naš MM rádió 2,6 millió, Topreport 1,5 millió, Moja Bačka Topola 1 millió, BT Public News félmillió dinár.

További furcsaság, hogy a topolyai „Sovel art” vállalatot 2017-ben mint bútorgyártó céget jegyezték be, ennek ellenére rendszeresen médiatámogatásban részesül a topolyai költségvetésből. A cég a versenypályázat pályázójaként a BT Közhírportált jelölte meg, amely a megszűnt Rádió Omega Facebook-oldalán publikálja cikkeit. A „Multikulturális párhuzamok – folytatás” elnevezésű többéves projektjükre szövegenként 15 625 dinárt fizetett az önkormányzat.

Szatmári: Minden támogatott projekt megfelel a pályázati feltételeknek

Topolya önkormányzatának elnöke, Szatmári Adrián szerint a források eloszlása a törvényeknek megfelelően történik, erről a Magločistač szerkesztőségét e-mailben tájékoztatta.

A pályázatok minden évben a közérdekű tájékoztatásról és a médiáról szóló törvény és a közérdekű projektek társfinanszírozásáról szóló szabálykönyv szerint valósulnak meg, amelyek pontosan előírják a pályázatok kiírásának és lebonyolításának feltételeit” – áll Szatmári válaszában. Arra azonban nem válaszolt, hogy volt-e politikai nyomás gyakorolva a bizottság tagjaira a forráselosztásról szóló döntés meghozatalakor, illetve, hogy az Önkormányzat végzett-e valaha is utólagos ellenőrzést a juttatott források rendeltetésszerű felhasználásáról.

Tanja Maksić, a BIRN programkoordinátora az eset kapcsán megjegyezte, hogy rendszerszintű problémák vannak a médiatartalom-előállítási projektek társfinanszírozására kiírt pályázatok lebonyolításában.

A BIRN pályázatfigyelési tapasztalatai szerint az a bevett gyakorlat, hogy a pályázatot kiíró intézmények nem ellenőrzik a benyújtott dokumentációt, vagy a pénzügyi szolgálat csak a pénzügyi dokumentáció műszaki ellenőrzését végzi, anélkül, hogy a tényleges pénzköltés módját és helyességét ellenőriznék.