Annak ellenére, hogy a koncert tíz órakor kezdődött az új Dürer Kert még újabb koncerttermében, fél egykor még mindig azt skandáltuk, hogy „Hoćemo još!” (Még, még, még, ennyi nem elég!). Becsületére legyen mondva, a hosszú koncert végén Alen több búcsúszámot is lenyomott, legeslegutoljára a „Za dobra stara vremena” csendült fel a Novi Fosilitől. Az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Balkán partyn végig merített az ex-yu szcéna ismert himnuszaiból, ahogy saját egykori zenekara, a Divlje jagode előtt is tisztelgett. Hallhattuk a Motori és a Kap po kap című számokat, a koncert legelején pedig a Pljuni i zapjevaj moja Jugoslavijo című opusszámmal rúgta be a motort.

Alen Islamović 1985-ben harmadik énekesként érkezett a legendás zenekarba Željko Bebek és Tifa (Mladen Vojičić) után. A Divlje jagode elnevezésű zenekarával Alen ekkor már befutott zenésznek számított, ezért annyira nem szeppent meg, amikor Goran Bregović felkérte, hogy legyen a Bijelo dugme új frontembere.

– Addigra én már szóló vokalistaként felépítettem a karrieremet a Divlje jagodéval, mondhatni, közismert figura voltam, szóval velem biztosra mehetett a Bijelo dugme. Tapasztalt, jó kondícióban lévő énekes, aki simán végignyom egy hat-hét hónapos turnét, és nekik pont ilyen emberre volt szükségük.

Úgy tudom, hogy amikor megérkezett a zenekarba, a tagok sokkal jobban összerázódtak, elkezdtek barátkozni egymással.

– Valóban beállt egy változás, mert amíg Tifa volt az énekes, sokszor feszültség alakult ki, és nem is különösebben barátkoztak egymással. Megvan a hatása annak, amikor a kábítószerélvező és az alkoholista után sportemberként érkezel meg egy bandába. Én a mai napig sportolok, futok, erős alkoholos italok helyett vizet iszom, semmilyen tudatmódosító szert nem használok. Őket ez meglepte, hiszen egy olyan zenekarról beszélünk, akinek minden elérhető volt a tudatmódosító szerek világából, egy komplett infrastruktúra szolgálta ki őket. Engem az alkohol, a kábítószer, a könnyűvérű nők és a maffia világa sohasem vonzott. Mert az ilyen nagy kaliberű zenekarok körül mindez törvényszerűen megjelenik.

Nem esett kísértésbe?

– Nem érdekelt, hogy ehhez mit szólnak, egyszerűen nem ilyen a jellemem. Minden az asztalon, ami „szem szájnak ingere”, hívtak is, hogy próbáljam ki, de én nem vagyok az a típus, aki ilyesmitől elcsábul.

Mit szól a jugónosztalgiához, ami szemmel láthatólag még Budapesten is érzékelhető?

– Számomra ez főleg a zenén keresztül mutatkozik meg, a rengeteg sláger, amit még régi időkből hozok magammal, cipelem a vállamon, ám ez egyáltalán nem teher, örömmel teszem. Nagyon szívesen énekelem el őket újból és újból. De vannak olyan helyek, ahol eszedbe sem jut egy-egy számot eljátszani, máshol meg alig várják, hogy felcsendüljön az eredeti szerzők előadásában. Rosszul esik, ha egy olyan számot nem adhatok elő, amit annak idején én énekeltem, mert azt érzem, hogy bizonyos helyeken gyorsan elfelejtették, hogy ez valaha egy ország volt. Egy olyan ország, ahol tényleg minden megvolt. Az emberek szerették egymást, nem volt gyűlölködés, nacionalizmus, mindenki dolgozott, egész egyszerűen jól éltünk. Az apám munkásember volt, aki hatunkra kereste meg a betevő falatot, szóval én ezt az országot sokra tartom. Mindent Jugoszláviának köszönhetek.

Mind a mai napig Bihačon él, igaz?

– Bihačon, Zágrábban, mindenhol egy kicsit.

Azért mégiscsak Bihač a szülővárosa…

– Az ember kötődik a szülővárosához, meg egyébként is jobban szeretem a vidéket, a „provinciát”, a metropolisznál. Engem rettenetesen kifáraszt a nagyvárosi tömeg. Ha egy ilyen helyen kellene élnem, biztos, hogy alkoholista vagy maffiózó lennék (nevet). Csodálatos farmom van Bihačon, ahol mogyorót termelek, mezőgazdasággal foglalkozom. Ez most egy újfajta energiaforrás számomra, ami sokat segít abban, hogy jól teljesítsek a koncerteken. Ott csönd van, tudok töltekezni, hallgatom, ahogy fütyül a szél, énekelnek a madarak. Az utóbbi időben a legszebb zene számomra a csend. Persze, időként jól esik egy kicsit hangoskodni, mint ma este is, vagy holnap Szkopjéban, de utána három-négy napra muszáj visszavonulnom, hogy újult erővel folytathassam a koncertezést.

Többször is járt felénk, Vajdaságban. Hogy érezte magát?

– Vajdaságban az emberek nagyon kedvesek, őszinték, nincs bennük rosszindulat, féltékenység. Engem Vajdaság Boszniára emlékeztet, a sokszínűség, a melegség miatt, ami süt az emberekből. Jártam Újvidéken, ahol élnek zenészbarátaim, Futakon a motoros találkozón, többször megfordultam Zomborban, Palánkán vagy Verbászon a nyári fesztiválon.

Mit szólt a budapesti közönséghez?

– Remek volt, az emberek ki vannak éhezve erre a zenére, ez abból is látszott, hogy nem engedtek le a színpadról. De nem is lehet előre kikötni, hogy kétórás lesz a koncert, és kész. Én legalábbis sohasem korlátozom be így magamat előre. Ha lelkes a közönség, akár három órán át zenélek, vagy ameddig jól esik.

Áprilisban Újvidéken a Sport- és Üzletközpontban (SPENS) nagyszabású koncertet adtak a Bijelo dugme egykori tagjaival, Goran Bregovićtyal és Tifával. Tervez még hasonló fellépeseket?

– Számomra a főcsapás a szólókarrieremen, emellett tervben volt az is, hogy még ebben az évben összehozunk valamit hárman, de azt hiszem, én mégiscsak kimaradok belőle. Ebből a formációból már hiányzik az erő, a frissesség. Tud izgalmas lenni a rézfúvós zene, láttam benne a kihívást, de az elmúlt négy-öt évben kimaxoltam, úgyhogy mostanra már egy kicsit unalmassá vált. Nem hangzik jól rézfúvós kísérettel a Ne spavaj mala moja, de Goran ezt zseniálisan csinálja, és vele bármikor szívesen együttműködöm, Tifával már kevésbé. Goran csodálatos zenéket írt, a Balkán egyik legszebb számait. Nem írt sokat összesen, talán, ha százat, de abból hetven sláger lett! Mélységesen tisztelem a munkásságát, és nagyon nagy megtiszteltetés számomra, ha együtt zenélhetek vele. Ez az ember olyan, mint Sting. Sőt, talán még nála is népszerűbb!

Mikor mondhatjuk, hogy egy koncert sikeres volt?

– Egy fellépés akkor jó, ha lépésről lépésre felépíted, végig a kezedben tartod a gyeplőt. Teljesen mindegy, hogy mit játszol, a lényeg, hogy az emberek kövessenek. Amikor kinn állsz a színpadon, a közönségnek rád kell csatlakoznia. És amikor látod, hogy a rajongók minden pillanatban veled vannak, az összes számot élvezik, akkor annak az a vége, hogy a ráadás számok utána sem engednek le a színpadról. Én ezt nevezem sikeres koncertnek.

Csillik Blanka