Deli Andor, vajdasági származású képviselő az Európa Parlament plenáris ülésén október 3-án kiemelte:
„… Szükség van egy elfogulatlan és alapos vizsgálatra, ugyanakkor ezek az események csupán tünetei egy sokkal mélyebb problémának, ami nem más, mint a koszovói szerb közösség egy évtizede megoldatlan helyzete. A Szerb Önkormányzatok Közösségének létrehozásával egy lehetséges megoldás már a 2013-as úgy nevezett Brüsszeli megállapodás óta adott. Emellett számos nemzetközi egyezmény nyújt keretet a különleges közösségek helyzetének kezelésére, amelyek az európai integráció folyamatában is nélkülözhetetlen koppenhágai kritériumok részét képezik…”
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„… Minden jogi elem, valamint az európai és amerikai közvetítők politikai hajlandósága adott, így egy évtized után a pristinai kormányzatnak is meg kell tennie a szükséges lépéseket…”
Úgy tűnik, a képviselő úr elfelejtette mindazt, ami történt, amikor még nem külföldön, hanem születését követően a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban, utána a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, majd Szerbia és Montenegró Államközösségben, a legvégén pedig Szerbiában „tengette az életét”. Most csak azokat a tényeket sorolom fel, amelyek a képviselő úr életében már arról tanúskodtak, hogy „a koszovói szerb közösség helyzete megoldatlan”.
- 1) 1987-ben (azaz harminchat évvel ezelőtt) a Szerb Kommunista Szövetség elnöke, Ivan Stambolić Miloševićet küldte maga helyett Pristinába „megoldani az ott élő szerbek helyzetét”. Hálából, meg is buktatta a főnökét.
- 2) 1988-ban (azaz harmincöt évvel ezelőtt) beindult a „megoldás”, megszüntették Koszovó meg (vele párhuzamosan) a Vajdaság autonómiáját az „antibürokratikus forradalom” jegyében. Ugyanebben az évben „megtörténik a nép”, Rigómezőn, Vid napján közel egymillió emberhez (az „elkötelezett” újságírók szerint kettőmillió volt az) leszállt az „égből” az új Vožd (Vezér), igaz nem angyalszárnyakon, hanem helikopteren, és megígéri a szerb népnek a megváltást.
- 3) 1999-ben (azaz huszonnégy évvel ezelőtt), miután előző évben Milošević rezsimje a rendőrség és a katonaság segítségével terrort vezetett be, hogy „megvédjék” a még ott maradt szerbeket, erre pedig az ott élő albánok fegyveres felkeléssel válaszoltak, de ezzel még inkább „olajat öntöttek a tűzre”. Márciusban megkezdődött Szerbia-Montenegró bombázása.
Szándékosan nem írtam semmit a polgárháború éveiről, habár azok is a veszélyeztetett szerb nép védelmével lett igazolva. Akár meg is kövezhetnek, ha még azt is hozzáteszem, pont húsz éve meggyilkolták Szerbia akkori miniszterelnökét, Zoran Đinđićet, így a békés fejlődés helyére újból a koszovói szerbek helyzete került a belpolitika fókuszába.
Ennyit a tíz éve húzódó valamiről. Érdekes, habár a képviselő úr jogász, megfeledkezett arról, hogy az ilyen vagy hasonló problémákat nem szokás egyoldalú megoldásokkal orvosolni. Követelni Koszovótól a területi autonómiát – szerintem – csak akkor lehet, ha a szerb állam ugyanezt megalkotja a területén élő más nemzeti közösségek (igaz, az Alkotmányban nemzeti kisebbségek találhatók), ha nem is mindegyik, akkor a legnagyobb létszámúak (magyarok és albánok) részére. Mintha létezne olyan kifejezés: reciprocitás. Tudom, nagyon fiatal volt akkor, amikor 1992-ben valami ilyet is tartalmazott a (nevezzük történelminek, mert egyesek még ezt is szeretik hallani) Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség Magyarkanizsán (akkor: Kanizsán) elfogadott autonómiakoncepciója.
Elvárni Koszovótól egy egyezmény betartását, miközben a másik fél folyamatosan és szándékosan alkotmányt és törvényeket sért, közülük most csak egyet említek, a közlekedés biztonságára veszélyesnek kikiáltott többnyelvű közlekedési táblák kihelyezésének mellőzését, helyette egész Vajdaságban a cirill betűs táblákon levő szerb településneveket kellene „olvasni” minden hazai és külföldi utazónak. Tanulja már meg minden itthoni, valamint nemzetközi szervezet és egyén a szerb igazságot Govori srpski (i piši ćirilicom) da te ceo svet razume! [Beszélj szerbül (és írj cirill betűkkel), hogy az egész világ megértsen!]. Elnézést, nem voltam következetes, így kellett volna írnom: Говори српски (и пиши ћирилицом) да те цео свет разуме!
Értem én, ezeket nem szabad nyilvánosan elmondani, különösen Európa hivatalos szerveiben, mert akkor rájönnek: légy pottyant a levesbe, azaz minden, amit a szerb és a magyar „hajjakendek” állítanak, hogy történelmi, hogy példaértékű, hogy soha nem volt még ilyen jó, egyszerűen hazugsággá (de ne legyek ilyen durva: valótlanná) válik!
