Deli Andor, vajdasági származású képviselő az Európa Parlament plenáris ülésén október 3-án kiemelte:
„… Szükség van egy elfogulatlan és alapos vizsgálatra, ugyanakkor ezek az események csupán tünetei egy sokkal mélyebb problémának, ami nem más, mint a koszovói szerb közösség egy évtizede megoldatlan helyzete. A Szerb Önkormányzatok Közösségének létrehozásával egy lehetséges megoldás már a 2013-as úgy nevezett Brüsszeli megállapodás óta adott. Emellett számos nemzetközi egyezmény nyújt keretet a különleges közösségek helyzetének kezelésére, amelyek az európai integráció folyamatában is nélkülözhetetlen koppenhágai kritériumok részét képezik…”
„… Minden jogi elem, valamint az európai és amerikai közvetítők politikai hajlandósága adott, így egy évtized után a pristinai kormányzatnak is meg kell tennie a szükséges lépéseket…”
Úgy tűnik, a képviselő úr elfelejtette mindazt, ami történt, amikor még nem külföldön, hanem születését követően a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban, utána a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, majd Szerbia és Montenegró Államközösségben, a legvégén pedig Szerbiában „tengette az életét”. Most csak azokat a tényeket sorolom fel, amelyek a képviselő úr életében már arról tanúskodtak, hogy „a koszovói szerb közösség helyzete megoldatlan”.
- 1) 1987-ben (azaz harminchat évvel ezelőtt) a Szerb Kommunista Szövetség elnöke, Ivan Stambolić Miloševićet küldte maga helyett Pristinába „megoldani az ott élő szerbek helyzetét”. Hálából, meg is buktatta a főnökét.
- 2) 1988-ban (azaz harmincöt évvel ezelőtt) beindult a „megoldás”, megszüntették Koszovó meg (vele párhuzamosan) a Vajdaság autonómiáját az „antibürokratikus forradalom” jegyében. Ugyanebben az évben „megtörténik a nép”, Rigómezőn, Vid napján közel egymillió emberhez (az „elkötelezett” újságírók szerint kettőmillió volt az) leszállt az „égből” az új Vožd (Vezér), igaz nem angyalszárnyakon, hanem helikopteren, és megígéri a szerb népnek a megváltást.
- 3) 1999-ben (azaz huszonnégy évvel ezelőtt), miután előző évben Milošević rezsimje a rendőrség és a katonaság segítségével terrort vezetett be, hogy „megvédjék” a még ott maradt szerbeket, erre pedig az ott élő albánok fegyveres felkeléssel válaszoltak, de ezzel még inkább „olajat öntöttek a tűzre”. Márciusban megkezdődött Szerbia-Montenegró bombázása.
Szándékosan nem írtam semmit a polgárháború éveiről, habár azok is a veszélyeztetett szerb nép védelmével lett igazolva. Akár meg is kövezhetnek, ha még azt is hozzáteszem, pont húsz éve meggyilkolták Szerbia akkori miniszterelnökét, Zoran Đinđićet, így a békés fejlődés helyére újból a koszovói szerbek helyzete került a belpolitika fókuszába.
Ennyit a tíz éve húzódó valamiről. Érdekes, habár a képviselő úr jogász, megfeledkezett arról, hogy az ilyen vagy hasonló problémákat nem szokás egyoldalú megoldásokkal orvosolni. Követelni Koszovótól a területi autonómiát – szerintem – csak akkor lehet, ha a szerb állam ugyanezt megalkotja a területén élő más nemzeti közösségek (igaz, az Alkotmányban nemzeti kisebbségek találhatók), ha nem is mindegyik, akkor a legnagyobb létszámúak (magyarok és albánok) részére. Mintha létezne olyan kifejezés: reciprocitás. Tudom, nagyon fiatal volt akkor, amikor 1992-ben valami ilyet is tartalmazott a (nevezzük történelminek, mert egyesek még ezt is szeretik hallani) Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség Magyarkanizsán (akkor: Kanizsán) elfogadott autonómiakoncepciója.
Elvárni Koszovótól egy egyezmény betartását, miközben a másik fél folyamatosan és szándékosan alkotmányt és törvényeket sért, közülük most csak egyet említek, a közlekedés biztonságára veszélyesnek kikiáltott többnyelvű közlekedési táblák kihelyezésének mellőzését, helyette egész Vajdaságban a cirill betűs táblákon levő szerb településneveket kellene „olvasni” minden hazai és külföldi utazónak. Tanulja már meg minden itthoni, valamint nemzetközi szervezet és egyén a szerb igazságot Govori srpski (i piši ćirilicom) da te ceo svet razume! [Beszélj szerbül (és írj cirill betűkkel), hogy az egész világ megértsen!]. Elnézést, nem voltam következetes, így kellett volna írnom: Говори српски (и пиши ћирилицом) да те цео свет разуме!
Értem én, ezeket nem szabad nyilvánosan elmondani, különösen Európa hivatalos szerveiben, mert akkor rájönnek: légy pottyant a levesbe, azaz minden, amit a szerb és a magyar „hajjakendek” állítanak, hogy történelmi, hogy példaértékű, hogy soha nem volt még ilyen jó, egyszerűen hazugsággá (de ne legyek ilyen durva: valótlanná) válik!
