A hétvégén a Palicsi Állatkert menhelyén hunyt el Kiki, az oroszlánkölyök, akit Szabadka és Csantavér között találtak. A nyomozás még tart, ugyanis továbbra sem tudni, hogy hogyan kerülhetett egy több hónapos oroszlánkölyök az autóútra, a szabadkai alapügyészség szerint pedig két olyan helyet is átkutatnak majd, ahol a gyanú szerint illegális állatokat tartottak. Az ügyészség eddigi ismeretei szerint a csempészetben legalább ketten vettek részt.

A kisoroszlán, Kiki, 15 napos harc után vesztette életét – ezekkel a szavakkal jelentette be a Palicsi Állatkert azt, amitől napok óta tartottak. Az oroszlán szíve október 6-án állt le, az éhező néhány hónapos kisoroszlán törött csontokkal, és sebekkel nem tudott felgyógyulni. A gyanú szerint csempészet áldozata lett.

A Szabadkai Rendőrkapitányságon minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy feltárják az ügyet. Jelenleg nem áll módunkban több információval szolgálni

– közölte az Alapügyészség az n1.rs-el. A Büntető Törvénykönyv 269. cikke alapján állatok bántalmazása vagy leölése esetén pénzbüntetést, vagy hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztést írhatnak elő. A Természetvédelmi Világszervezet elemzése szerint a 2016-tól 2020-ig terjedő időszakban a 165 büntetőeljárás alá vont visszaélési eset többségében bírságot szabtak ki.

Ez átlagosan 45 000 dinár körül van

– mondta Aleksandra Ugarković, a WWF-től. Az influenszerek nem törődnek a büntetésekkel – így dicsekedett Stefan Janković TikTok felhasználó, amikor  csaknem egymillió követője előtt tölt időt egzotikus állatokkal.

Itt láttunk néhány embert, akit a közösségi oldalakon találtunk meg, ez egyáltalán nem nehéz. A nyomozó hatóságok nem fognak vádat emelni ellenük, mert csak azért kapták kölcsön az állatot, hogy lefotózzák azt, nem tudod bizonyítani, hogy valaki megvette vagy becsempészte volna őt, és így  automatikusan nem is lehet büntetni

– mondta Ugarković. Azok, akik nyilvánosan hirdetik vállalkozásukat, büntetést kaphatnak. Mint egy Dani Tarzan néven bemutatkozó férfi, aki több internetes felületen még védett fajok árusítását is hirdetette, többek között fehér pitont, és tigrist is kínált eladásra.

Ha ilyen vállalkozót látunk, kérem a polgárokat azt azonnal jelentsék a hatóságoknak

– mondja Ugarković. Becslések szerint 10 csempészett állatból csak egy marad életben. A feketepiacon lefoglalva azok az állatok, akik túlélik ezt, ők az állatkertekben kötnek ki.

Így Palicson állatok tucatjai élnek ketrecben és kerítések között – a madarak levágott szárnyukkal érkeznek oda, hogy ne tudjanak elmenekülni, csőrük be van ragasztva, hogy senki ne hallja segítségkérésüket.