Még néhány nap és megnyílik Magyarkanizsa első tetoválószalonja. Tulajdonosai érdekes utat jártak be az elmúlt hat évben. Éltek Ausztriában, majd Magyarországon, de aztán egybekötötték az életüket és a szívük hazahúzta őket. Meg szeretnék mutatni azt, amiben jók, hogy mennyire fontosak az egyes művészeti ágak, hogy azokat igenis megéri képviselni és nem utolsósorban: hallatni akarják a hangjukat annak érdekében, hogy a város egy még inkább élhető hely legyen. Interjú a Vajer-házaspárral, Katával és Ákossal.
Hogyan és hol ismerkedtetek meg?
Kata: Közös barátainkon keresztül ismertük meg egymást a Kanizsa Feszten hat évvel ezelőtt. Egy évig távkapcsolatban éltünk, ugyanis én Szegeden tanultam, ő pedig akkor már Grazban dolgozott. Miután megszereztem a diplomám, utánamentem, majd egy évvel később Budapestre költöztünk.
Mivel foglalkoztatok Grazban és mivel Budapesten?
Ákos: A kérdés megválaszolását egy kicsit messzebbről indítanám. A szüleim ugyanis annak idején, a háború elől Kiskunhalasra menekültek, én ott születtem. Két-három éves voltam, amikor visszaköltöztünk Adára, ahonnan középiskolás koromban Szentesre, majd Orosházára kerültem, ugyanis általános iskolás koromban kézilabdázni kezdtem. Ám a középiskola befejezése után Grazba költöztem, a szüleim ugyanis időközben kivándoroltak. Ott heggesztőként kezdtem el dolgozni, Kata pedig egy kórházi eszközöket és ruhaneműket sterilizáló gyárban vállalt munkát. Ám egy idő után megfogalmazódott bennem egy cél, egy terv és azzal együtt körvonalazódott az is, hogy mi az, amivel foglalkozni szeretnék. Többre vágytam.
Ez a többre vágyás miben nyilvánult meg?
A rajz és a színek iránti szeretetem már gyerekkoromban is megvolt, egy idő után azonban a szüleim választás elé állítottak, döntenem kell, hogy valamilyen művészettel kapcsolatos dologba kezdek, vagy pedig sportolni fogok. Némi ráhatással aztán a sport mellett döntöttem. Ezt viszont egyáltalán nem bántam meg, mert adott egy olyan tartást, pluszt, ami ma nagyon sok helyzetben jól jön. És miután megfogalmazódott bennem a változás igénye, elkészítettem egy portfóliót, amit elküldtem egy budapesti tetováló szalonnak, ahol egyből állást ajánlottak. Nagyon örültem neki, hogy végre az lehetek, ami tulajdonképpen mindig is lenni akartam. Sajnos ez manapság csak keveseknek adatik meg. Nekem is egyrészt meg kellett érnem rá, másrészt elő kellett teremtenem azt az anyagi hátteret, amely aztán a segítségemre volt az álmaim megvalósulásában. Erre viszont csak Ausztriában volt lehetőség…
Hogyan néztek ki a budapesti hétköznapjaitok?
Kata: Miután a magyar fővárosba költöztünk én a Magyar Képzőművészeti Egyetem projektirodáján kezdtem el dolgozni, Ákos pedig gyakornokként megkezdte a munkát abban a tetováló szalonban, ahová a portfólió bemutatása után felvették. Néhány hónappal később már egy barátja jóvoltából Németországban tetovált, ahol nem sokkal ezután közösen nyitottak is egy szalont, ami azóta is működik. Ezt követte a saját szalonunk megnyitása Budapest belvárosban. Ez egészen addig működött, amíg haza nem költöztünk, tehát egy éve annak, hogy már nem üzemel, a német szalonunk viszont igen, sőt, sikerült bővítenünk a vállalkozásunkon egy újabb üzlethelységgel.
Mi volt az oka annak, hogy Budapestről egy éve hazaköltöztetek?
Kata: Több oka is volt annak, hogy így döntöttünk. Az egyik és legfontosabb, hogy amikor az esküvőnket elkezdtük megszervezni idehaza, viszonylag sokat jöttünk-mentünk, hiszen sok mindent kellett hozzá elintéznünk személyesen. És minden egyes ilyen hazalátogatás során azt éreztük, hogy ez az a hely, ahol jól vagyunk, ahol le tudunk csendesedni, ahol hosszabb távon is el tudjuk képzelni az életünket és azt, hogy családot alapítunk. A többi, hasonlóan fontos tényező pedig azt hiszem, hogy sokak számára ismerős: a mi vajdasági egyenességünket és őszinteségünket nem mindenki képes befogadni. Nem szeretjük a kertelést, a mismásolást, az oda- és besimulást. A legfőbb probléma
kommunikációs nézeteltérésekből és a mentalitás különbözőségéből adódott a munkánk során. Csak kevés barátot sikerült szereznünk, velük viszont továbbra is tartjuk a kapcsolatot. A végtelen rohanás pedig egyre inkább csak rontott a hangulatunkon. Az i-re a pontot a kormányzati döntések tették fel, amelyek gyakorlatilag a kisvállalkozókat ellehetetlenítették. A COVID–19 után jött az orosz-ukrán háború, majd a gazdasági válság, és azt éreztük, hogy a város egyszer csak elkezdett zsizsegni, mindenki nagyon stresszes, indulatos, figyelmetlen és magának való lett, ami persze elkerülhetetlen volt, hiszen ezek a döntések szinte mindenkire hatást gyakoroltak – ránk is. Ekkor döntöttünk úgy, hogy hazaköltözünk.
Mivel kezdtetek el foglalkozni idehaza?
Kata: Ákos bizonyos időközönként továbbra is kijárt a német szalonjainkba tetoválni, ahol egyébként több alkalmazottunk is van, jórészt magyarországiak. Én pedig home office-ban egy pesti cégnek fordítottam különböző termékleírásokat, illetve forgatókönyvek megírásában segédkeztem.
Mennyire volt szokatlan az itthonlét?
Kata: Az első néhány hónap kétségeket keltett bennünk, nem voltunk biztosak benne, hogy jól döntöttünk-e, amikor hazaköltöztünk. Így, egy évvel később viszont már tudjuk, hogy az előző évek legjobb döntését hoztuk meg. Időre volt szükségünk ahhoz, hogy akklimatizálódjunk, mert míg Pesten villamossal tíz perc alatt sok helyre oda lehet érni, be lehet ülni bármikor a moziba és egyszerre tíz film közül is tud az ember választani, addig idehaza sokkal kevesebb és más jellegű lehetőségeink vannak. A Tisza-part, az, hogy biciklivel pillanatok alatt mindenhová el lehet jutni, hogy az utcán mindig akad valaki, aki leszólít és megkérdezi, hogy vagyunk, mi újság velünk, sokkal értékesebb és többet tesz hozzánk. Ahhoz azonban, hogy erre rájöjjünk, kellett az az elmúlt hat év, ami mögöttünk van.
Ezt követően mikor és milyen apropó kapcsán döntöttetek úgy, hogy tetováló szalont nyittok a városban?
Ákos: Néhány hónapja határoztuk el és a válasz azt hiszem, egyszerű, ugyanis igény mutatkozott rá. Bár voltak kételkedők, akik nem hittek bennünk és azt mondták, hogy erre nincs szükség Kanizsán, szerencsére ez nincs így, s ezt talán bizonyítja az is, hogy október 21-én nyitjuk meg hivatalosan a szalonunkat, ám a naptárunk már most egy hónapra előre tele van. Tetováltatni mindig is egyfajta luxus lesz. Persze nagyon olcsón is hozzá lehet jutni egy-egy tetováláshoz, itt-ott, sufni tetkósoknál, de arról, amit mi csinálunk, szeretném azt gondolni, hogy megüt egy bizonyos szintet. Ezt pedig meg is kell fizetni.
Ez mit jelent majd pontosan az esetetekben? Mennyibe fog kerülni a legolcsóbb és a legdrágább tetkó?
Ákos: A legolcsóbb és egyben kisebb negyven euró, a több nyilván mind a mérethez, a formához, a választott színekhez lesz igazítva. Ezen kívül, ami fix, az a napi beülés, ez hat óra munkát takar, és 250 euró lesz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk egy fél alkar vagy felkar kitetoválására elegendő idő. Ami nagyon fontos, hogy 18 év alattiakat nem fogadunk.
Hogyan fog kinézni a megnyitó? Ha jól láttam, több program is lesz?
Kata: Tizenkettő és tizenhat óra között ingyenes kistetkókat tudnak az ideérkezők magukra varratni, persze nem mindenki, részt kell majd venni hozzá egy játékban, és azok, akik abból szerencsésen jönnek ki, egy kisebb tetoválással lehetnek gazdagabbak. A minták sora és a játék menete már a közösségi felületeinken megtekinthető. Emellett a szalon helyet ad majd egy fiatal, feltörekvő tehetséges képzőművész alkotásainak, amelyeket egy kiállítás részeként lehet megtekinteni. A helyiséget a későbbiekben is szeretnénk kihasználni, mint kiállítótér. Úgyhogy ezúton szeretném felhívni a kortárs művészek figyelmét arra, hogy nyitottak vagyunk az együttműködésre. Ezen kívül slam poetry-vel várjuk majd az érdeklődőket, illetve az épület oldalára egy graffitit is felfestünk aznap. Erre sikerült a főbérlőnek engedélyt szereznie, amiért külön hálásak vagyunk, ugyanis a szalon, amit bérlünk, vagyis annak egy része műemlékvédelem alatt áll. Este pedig a Tavernában lesznek koncertjeink, amelyeken 200 dinár ellenében bárki részt vehet. A befolyt összeget a zentai Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesület kapja. Fellép a Red Apes, Lucy Dreamin, Sjaj & i.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02AhtXxTSN6iPqpQ8kiP858bE5xYvZRE2gyHd4z73phukvTytUDvveYARmt1XNnckGl&id=100095678556700
Miért épp a Lajkára esett a választás?
Ákos: Egyrészt azért, mert a mi kutyánk is menhelyi kutya volt, másrészt mert nagyon nem értünk egyet azzal a politikával, amit a város ez ügyben folytat. Gyakorlatilag érdektelen a kóbor állatok sorsával kapcsolatban. Ez ellen szeretnénk majd tenni, a Kata már próbált több levelet is eljuttatni a városvezetéshez, nem járt sikerrel, ezért nyílt levelet írt a polgármesternek, amelyet a közösségi oldalán osztott meg, mindhiába, válasz ugyanis nem érkezett. A későbbiekben is szeretnénk majd ilyen és ehhez hasonló társadalmi kérdésekhez hozzászólni, hallatni a hangunkat, a véleményünket. Szeretnénk mindent megtenni azért, hogy ez a város még jobb és élhetőbb legyen.
