Nehéz helyzetben a VMSZ.
Persze mindegyik párt, szervezet, közösség nehéz helyzetben van, ha több mint másfél évtizedes regnálás után veszíti el első számú vezetőjét, aki annak arca, stratégája, végső döntéshozója, szóval minden szempontból meghatározó alakja volt. Az ilyenkor keletkező űr nyilvánvaló. Ugyanakkor, ha folytatni akarja tevékenységét – márpedig nyilván kétség sem fér ahhoz, hogy a VMSZ folytatni akarja – akkor meg kell oldania a politikai utódlás kérdését.
A párt már adott egy ideiglenes választ erre a kérdésre. A VMSZ Tanácsa úgy döntött, átmeneti jelleggel Pásztor Bálintot bízza meg a párt vezetésével, ez a megbízatása a következő közgyűlésig szól.
Kézenfekvő döntés volt ez. Politikai tapasztalata, a név ismertsége és népszerűsége, a szerbiai, és főleg belgrádi politikummal kiépített kapcsolatrendszer egyaránt predesztinálja őt erre a feladatra. Más kérdés, hogy a párton belül szisztematikusan alkalmazott kontraszelekció és a szigorúan kiépített hierarchikus rendszer (ami, tegyük hozzá, az előd egyik politikai hagyatéka) miatt túl sok reális alternatíva nem is volt.
Ez tehát idáig egy viszonylag könnyű döntés volt. Az igazi kérdés és dilemma azonban az, hogy ugyanezt meglépi-e a közgyűlés (azaz végső soron a párt) hosszú távon is, magyarul, hogy kinevezi-e Pásztor Bálintot a VMSZ elnökének? Csak első olvasásra tűnik ez egy könnyedén megválaszolható dilemmának. A fentiekben felsorolt kvalitások persze ebben az esetben is ugyanúgy érvényesek, tehát ez egy szinte magától értetődő lépésnek tűnhet. Csakhogy ebben az esetben valóban nagyon nehezen hárítható a dinasztikus működési mód vádja – ami viszont valóban nagyon nehezen illeszthető egy demokratikus(nak mondott) keretrendszerbe.
Persze lehet erre úgy is tekinteni, hogy a VMSZ-nek nincs mit veszítenie és nem kockáztat semmit: az évek során minden politikai vetélytársát beolvasztotta, maga alá gyűrte, a perifériára szorította, betonbiztos pozíciója van a szerb-magyar kapcsolatrendszerben, minden választást minden szinten megnyer, vagyis azt csinál, amit akar. Csakhogy szemlátomást magán a párton belül ezzel nincsenek teljesen így. A „dinasztikus mód” kellemetlen vádja már az apa életében gyakran elhangzott, és maguk az érintettek sem igazán tudtak mit kezdeni (legalábbis a nyilvánosság előtt) ezzel az apa-fia relációval, így az ezzel kapcsolatos kommunikációs megoldás a leggyakrabban az volt, hogy nem kommunikáltak semmit. Ha ez a körülmény nem zavarta volna, és nem zavarná a VMSZ döntéshozóit, akkor valószínűleg ezt a lépést már korábban meglépték volna.
A VMSZ jelenlegi és igazi dilemmája tehát ez: Pásztor után is Pásztor – vagy sem?
Van még egy mozzanat, ami alátámasztja azt a tézist, hogy valós dilemmáról van szó. „Jól értesült források” máris meglebegtettek egy másik lehetőséget és megoldást: Deli Andor. A Fidesz színeiben politizáló európai parlamenti képviselő persze kommunikációs szempontból jól eladható megoldás: megfelelő politikai előélet, Brüsszelben szerzett politikai tapasztalat és kapcsolatrendszer, iskolai végzettség stb. Valóban, egy lejátszható forgatókönyvnek tűnik, abban az esetben, ha a döntéshozók a Pásztor után is Pásztor kérdésre végül nemleges választ adnak. Más kérdés, hogy ha a válasz Deli, akkor ezt a választ Pásztornak is el kell fogadnia, nem csak látszólagosan, hanem ténylegesen is, azaz valahogy fel kellene osztaniuk egymás között a döntéshozatali funkciókat és a hatalmat. (Egyébként egy kis decentralizáció bőven rá is férne a VMSZ jelenlegi kurzusára).
Lehetne még játszadozni a nevekkel, vég nélkül, de nem érdemes. Bizonyos mértékű meglepetés lenne, ha végül egy harmadik, vagy negyedik név lenne a befutó. Az igazán fontos kérdés azonban nem ez. Hanem az, hogy maga a VMSZ – bárki is vezesse – képes lesz-e módosítani, felülbírálni, átértékelni azt a kirekesztő, a politikai ellenfél egzisztenciális megsemmisítésére törekvő, gyakran pocskondiázó, néha gyűlöletkeltő, a közélet és a társadalom minden szférájában egyeduralomra törekvő, stílusában mindenképpen a NER-es módszerekre emlékeztető politikáját, amely végül – bármennyire is tagadja ezt a VMSZ – jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a vajdasági magyarság a népszámlálások kezdete óta eddigi legjelentősebb népességfogyásával szembesüljön?
„A gyűlöletkeltés megakadályozása feladatunk és kötelességünk” (…), „szánalmas az, aki mások gyengeségéből merít bátorságot, a kizárólagosságban talál erőt, és ellenségkép gyártásával szerez követőket”, mondta épp a napokban épp a VMSZ elnöki posztjának egyik legkomolyabb várományosa (értsd: Pásztor Bálint) egy nyilvános megemlékezésen. Legyünk pozitívak, és tekintsük ezt egy önbeteljesítő jóslatnak.
Hisz valahol itt dől el, hogy kiből lesz államférfi, és ki marad meg „csak” politikusnak. Még akkor is, ha egy olyan megfogyatkozott, megtört és szétzilált közösség első számú politikai vezetőjéről van szó, mint a vajdasági magyarság.
