Több szerbiai élelmiszert küldtek vissza mivel növényvédőszert tartalmazott, legutóbb egy horvát piacra szánt szállítmányt küldtek vissza, amiért túl nagy volt a kekszben a titán-dioxid tartalom. November másodikán találták meg ezt a szert az élelmiszerben, amelynek használatát még 2022 januárjában tiltotta be az Európai Élelmiszerbiztonsági Bizottság, kijelentve, hogy a vegyszer potenciálisan káros.

Az élelmiszer-adalékanyagokról szóló 2018-as szabálykönyv szerint ennek az anyagnak a használata Szerbiában megengedett, és továbbra is szerepel az engedélyezett élelmiszer-adalékanyagok listáján, E171 címkével rendelkezik, valamint fényvisszaverő képessége és fehér színe miatt használják még a vegyiparban, kozmetikai, élelmiszer- és gyógyszeriparban is.

Slađana Savić, a Belgrádi Kémiai Kar Alkalmazott Kémiai Tanszékének asszisztense szerint ezt az anyagot egyes kártevők elleni termékekben is használhatják, valamint gyógyszerek védőrétegeként is alkalmazzák. Rámutatott arra azonban, hogy a tudományos kutatások azt mutatják, hogy a titán-dioxid bevitele károsíthatja a DNS-t, valamint egyéb súlyos betegségeket is okozhat, többek között rákot is.

A titán-dioxid lenyelés esetén az EFSA (EU Élelmiszerbiztonsági Ügynökség) tudományos kutatások alapján úgy becsüli, hogy bár nagyon kevés szívódik fel az emésztőrendszeren keresztül, de így is felhalmozódhat a szervezetben, és DNS-károsodáshoz vezethet, ami később daganatok kialakulásához vezethet

– mondta Savić. Ezen túlmenően, mint mondta, a kis részecskék belélegzése révén rákkeltő hatása van ennek az anyagnak, amire különösen érzékenyek a titán-dioxidot előállító gyárak dolgozói. Hozzátette, az Európai Élelmiszerügynökség 2021-ben rámutatott, hogy nincs elég bizonyíték arra, hogy a titán-dioxid nem károsítaná a sejtek genetikai anyagát, ami azt jelenti, hogy ez a lehetőség nem kizárt, ezért az anyag nem tekinthető biztonságosnak.

Az információ hiánya miatt, valamint a kockázat fennállása miatt adalékanyagként való felhasználását ellenőrizni kell. A titán-dioxidot régóta biztonságosnak tartják az ólomfehér helyettesítőjeként a festészetben, mivel az ólom mérgező

– magyarázta Savić.

Felmerül a kérdés, hogy mi történik a vitatott árukkal, miután visszatérnek hazánkba. Ugyanis, ha a szerbiai törvények szerint bizonyos anyagok nem okoznak problémát, az azt jelenti, hogy az áruk forgalmazása megfelelő a szerb piac számára.

Dejan Gavrilović, az Efektiva fogyasztóvédelmi egyesület munkatársa emlékeztetett arra, hogy nem a keksz az egyetlen példa, amikor a szerbiai áruk nem feleltek meg az Európai Unió kritériumainak, és a nyár folyamán több szállítmányt is visszaküldtek, különösen a túlzott mennyiségű növényvédőszer miatt.

Nem lehetünk biztosak abban, hogy a visszaküldött szállítmány valóban a szerb piacra kerül-e, ugyanis Szerbia kritériumai nem ugyanazok, mint az Európai Unió kritériumai, így például a hatóságok szerint ami Európa számára gyanús, az nálunk nem feltétlenül kérdéses

– mondta Gavrilović. Arra is felhívta a figyelmet, hogy néhány évvel ezelőtt az aflatoxinnal volt gond, amit adminisztratív úton oldottak meg, ugyanis a megengedett jelenlét határának emelésével oldották meg a kérdést.

Franciaországban azonban már betiltanák a titán-dioxidot az élelmiszerekben, az Amerikai Egyesült Államok is fontolgatja ezt a lépést, míg az Európai Unió többi országában keresik az ezt helyettesítő megoldást. A Danas kérdezte az üggyel kapcsolatban a Kereskedelmi Minisztériumot, valamint a Gazdasági, és az Egészségügyi Minisztériumot is, azonban nem válaszoltak a kérdésekre.