A Szerbiai Szociális Védelemben Alkalmazottak Szakszervezete december 6-án, szerdán 11 óra 55 perctől tiltakozást tart a szerb parlament épülete előtt – számol be a Danas.

„Ez az első szakasz, amely, ha nem hoz eredményt, radikalizálódni fog a helyzet, mindaddig amíg egy rövid és hosszú távú tervet nem készítünk a hatalom képviselőivel. Törvényi kötelezettségünk van tárgyalni és asztalhoz ülni. Egyikünknek sem az a célja, hogy abbahagyjuk a munkát és tiltakozzunk, de már nem akarunk kifogásokat hallgatni, mi és az oktatásban dolgozók vagyunk a legrosszabb helyzetben az ország közigazgatási rendszerében” – mondta Mirjana Veljović, a Szociális Védelemben Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

Felszólította munkatársait, hogy vegyenek részt a december 6-i tiltakozáson.

„A tiltakozás nyilvános összejövetel formájában zajlik majd, az információk szerint az emberek készen állnak fellépni. Biztos vagyok benne, hogy sokan érkeznek majd a szerb parlament elé annak érdekében, hogy megüzenjük, hogy egyesültek és egységesek vagyunk, és azt akarjuk, hogy a munkánkból megéljünk, nem pedig azt, hogy a szegénység szélén állva próbáljunk túlélni” – mondta Veljović.

A tiltakozás után a szociális védelemben dolgozók december 11-től 15-ig figyelmeztető sztrájkot folytatnak.

Emlékeztetőül, november 24-én az említett szakszervezet képviselői megszakították a tárgyalásokat aMunkaügyiés Szociális Minisztériummal, mivel elégedetlenek az voltak az együtthatók emelésére irányuló minisztériumi javaslatokkal.

„Először is elégedetlenek voltunk azzal a ténnyel, hogy a tárgyalások a rendelkezésre álló forrásokra korlátozódtak, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy jelentős növekedést lehessen elérni. A másik probléma az volt, hogy ragaszkodtunk ahhoz, hogy ezentúl másképp kezeljük azokat a munkavállalóinkat, akiknek jelenleg a legalacsonyabb a munkabére, hiszen ők a korábbi évek összes rendkívüli emeléséből kimaradtak. Az elhangzott javaslat nyomorúságos, 700 és 1500 dinár közötti emelést javasolt, ami megalázó számunkra” – mutat ráMirjana Veljović.

A szociális dolgozók egységes béregyütthatót szeretnének

„Évek óta arra hívjuk fel a figyelmet, hogy nagyon rossz a rendszer, mert az együtthatónak a munka és a felelősség nehézségét kell tükröznie, ami megszorozódik a munka árával, és így kellene eljutunk a keresethez. Nem beszélve a középfokú végzettségű dolgozókról, valamint a kisegítő és műszaki személyzetről, akik nélkül nem működhetnek az intézmények, és akik nagyon keveset keresnek jelenleg” – hangsúlyozza Veljović.

Az együtthatók 40 százalékos emelését, korrigálását kérik

„A rendszerből nagyobb a kiáramlás, mint a beáramlás, a fiatalok sem akarnak ilyen körülmények között elkezdeni dolgozni. Nagyok az igényeink, és ezzel tisztában is vagyunk, de a problémák is nagyok.Ha ebben az ütemben folytatjuk, akkor hamarosan nem lesz senki, aki a szociális munkát végezze. Ragaszkodni fogunkegy olyan megállapodás aláírására, amely egyértelműen meghatározza, hogy ki mit csinál, és milyen célokat akarunk elérni. A szakszervezet azért van itt, hogy tárgyaljon, de ebben a pillanatban a követeléseink nagyon messze vannak attól, amit a minisztérium kínál nekünk” – zárja Veljović.