„A polgároknak meg kell tanulniuk felelősségre vonni a korrupt döntéshozókat”

A polgárok megszokhatták már az elmúlt időszakban, hogy amikor a hatalom valamiféle kétes üzlet megkötésére készül, vagy a közpénzt nem az előírások szerint költötte el, akkor az adásvétellel kapcsolatos információkat nem teszik közzé, elhallgatják vagy éppen titkosítják. Nemrég az is nyilvánosságra került, hogy a Szerbiai Villanygazdaságban történt sikkasztásos ügy során az ügyészség két ügyészt is áthelyezett, akik viszont nem ijedtek meg és kamerák elé álltak. Hasonló probléma az is, hogy a közalkalmazotti munkahelyekre az egyéneket nem tudásuk, hanem pártkönyvük és pártaktivitásuk alapján választják ki.

Ezekkel a problémákkal beszélgettünk a Transparentnost Srbija kutatójával, Miša Bojovićtyal (a vele készült interjú első részét ide kattintva olvashatja el), aki azt is elmondta, hogy a kormány egy év alatt 634 esetben hozott döntést megbízott igazgatókon keresztül.

Melyek azok a korrupciógyanús ügyek, amelyekkel a Transparentnost Srbija látókörébe kerültek, s amelyekkel igyekezett a szervezet kiemelten foglalkozni?

Jelenleg nem sok magas szintű korrupciós ügyben folyik tényleges eljárás, így csak feltételezni tudjuk, hogy a korrupció jelen van. Ezekben az ügyekben az a közös, hogy valamit eltitkolnak, valamit homály fed, ezért sejthető, hogy korrupció is van a dologban. Ide tartoznak például a közbeszerzések a koronavírus járvány alatt, Stefan Nemanja emlékműve, amiről továbbra sem tudni, hogy pontosan mennyibe került, de a Belgrád a vízen projekt is, valamint a reptéri koncessziók részleteit is homály fedi. Az oknyomozó újságírók gyakran rámutatnak a különböző logikátlanságokra, amelyek utalhatnak korrupcióra, azonban ennek nagy részét nem vizsgálják ki a hivatalos intézmények, nem történik vádemelés. Az Európai Bizottság 2023-as jelentése megemlíti a szervezett bűnözés elleni ügyészség által kezelt ügyekben hozott jogerős ítéletek számának enyhe növekedését – 2021-ben 19-ről 2022-ben 21-re nőtt a számuk – azonban az elítéltek száma a magasabb fokú illetékes ügyészségeken csökkent.

Egyre több kormányközi megállapodás kerül fel az elfogadott törvények közé, ami szintén lehet a korrupció melegágya?

Pontosan, ugyanis a korrupció egyik formája nálunk a kormányközi megállapodások aláírása, ezek mögött gyakran a legnagyobb infrastrukturális projektekhez kapcsolódó potenciális korrupció rejtőzik. Ezek a megállapodások ugyanis nem csak azt teszik lehetővé, hogy a projekt eltérjen a közbeszerzési törvénytől, de csökkentik az átláthatóságot, kikerülik a törvényeket, a versenyt, ráadásul általában több milliárdnyi közpénz foroghat itt magánkézben. Az ilyen speciális törvények elfogadását az Európai Unió is ellenzi, hiszen többször jelezték, hogy ez a gyakorlat nem felel meg az uniós értékrendeknek. A közelmúltból példa erre az EXPO 2027-ről szóló törvény elfogadása, amelyet a kormány nem terjesztett elő, és nem is vitatta meg a lakossággal, továbbá több más rendelettel együtt fogadták el az erre vonatkozó törvénymódosítást, mellőzve mindenféle közvitát.

Van-e következménye annak, hogy ezek az ügyek a független sajtóban napvilágot látnak?

Az mindenképpen jó, hogy vannak aktív, és hozzáértő oknyomozó újságíróink, és civil szervezeteink, amelyek rávilágítanak a korrupciós esetekre, és valódi hiteles érveket adnak az ügyészségnek. Azonban nem látunk olyan nyomon követést, amely a korrupciós ügyekre vonatkozna az igazságszolgáltatás előtt. A közelmúltban ráadásul az igazságszolgáltatási rendszer hatalmas reformon ment keresztül, még alkotmánymódosításra is sor került a nagyobb függetlenség érdekében. Naponta tapasztaljuk, hogy a vezetőség tagjai véleményt nyilvánítanak a kivizsgálás alatt álló ügyekről, és gyakorlatilag útmutatást adnak arról, hogy a vizsgálatnak milyen konklúzióra kellene mutatnia.

Ez a valóságban konkrétan hogyan néz ki, tudna erre egy kézenfekvő példát mondani?

A legutóbbi, nyilvánosságra került ügy, amely egy kicsit elárulta, mi történik az ügyészségen, az a Szerbiai Villanygazdaság közvállalatnál történt sikkasztás ügyében indított nyomozás volt, amely a gyanú szerint körülbelül 7,5 millió dollárra rúgott. Bojana Savović és Jasmina Paunović voltak az ügyészek a Belgrádi Főügyészségen, amely az egyik legfontosabb az országban. Miután a letartóztatások megkezdődtek, az ügyészség úgy döntött, hogy „indoklás nélkül” kézbe veszi az ügyet, és áthelyezi a két ügyészt egy másik hivatalba, elbocsátották őket a korrupcióellenes osztályról. Az ügyészség ezeket az állításokat elutasította, és rámutattak, hogy az ügyészek „áthelyezése” a szokásos éves tervnek megfelelően és kérésükre történt. Ezt az ügyészség tagadta. Úgy gondolom, hogy ez az eset világosan megmutatja, mi történik a független köztisztviselőkkel, ügyészekkel vagy bírákkal, és üzen másoknak, akik szeretnék tisztességesen ellátni feladataikat.

Az említett eset azért látott napvilágot, mert a két ügyész úgy döntött, hogy nem hallgatnak, hanem elmondják a történteket.

Pontosan, nagyon fontos volt, hogy a nyilvánosság elé álljanak és kiderüljön az igazság, így a közvélemény betekintést nyerhetett az intézményeken belüli elnyomó mechanizmusok működésébe. Fontos, hogy a társadalmi nyomást fenntartsuk a korrupciós ügyek megoldásában, azért, hogy fény derüljön a visszaélésekre, korrupcióra. Személy szerint úgy érzem, ez az egyetlen olyan demokratikus mechanizmus, ami megmaradt, és amit gyakorolni tudunk, és ami eredményes tud lenni.

Az Európai Bizottság által kiadott legutóbbi jelentésben még mindig probléma van az országban a demokratikus értékek betartásával. Melyek azok az esetek, amelyek a legjobban alátámasztják ezt?

Nem esetet, inkább mechanizmust választanék, amely a már meglévő jogi keret kirívó megsértését mutatja, és amelyet már több mint egy évtizede alkalmaznak, az Európai Bizottság, a hazai közvélemény, valamint más érdekelt felek reakciói ellenére. A közigazgatási szektor az évek óta tartó reformok ellenére még mindig nem depolitizálódott. A közalkalmazottak, ahelyett, hogy a tudásuk alapján lennének kiválasztva a pozíciókra, nagy részük megbízási beosztásban kerül egy-egy pozíció élére, ami azt is jelenti, hogy a munkáltató bármikor felbonthatja a szerződést, amennyiben az illető nem tűnik megfelelő jelöltnek – például politikai szempontból – és a helyére ismét mindennemű versenyszellem nélkül szintén mást nevezhetnek ki. A személyek kiválasztása során pedig jelentős szerepet kap a kiválasztott személy politikai hovatartozása is. Ezeknek a személyeknek a kinevezése pedig felveti a kérdést a politika részvételét a közszférában.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy egyre többször találkozunk azzal a megnevezéssel, hogy megbízott igazgató.

A Transparentnost Srbija alapján a kormány legutóbbi kinevezése óta, 2022 óta, tehát egy év alatt 634 esetben hozott döntést megbízott alkalmazottakon keresztül, pontosabban mindössze huszonöt kijelölt közalkalmazottal. Így ezeknek a döntéseknek mintegy hetven százaléka illegális volt, több okból is. Huszonkét tisztviselő már száz napja szolgálatban állt, mielőtt a nyilvánosság tudomást szerzett volna a kinevezésről, de olyan eseteket is megvizsgáltunk, ahol a döntések úgy születtek meg, hogy a közalkalmazott valóban elfoglalta volna a pozícióját. Több helyen ezek a döntések azért illegálisak, mert határidőn túl, indoklás nélkül születtek, továbbá több esetben a legális korlátokon túl is pozícióban maradtak bizonyos személyek, többszöri kinevezéssel.

Akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kormány ezzel a jogellenes gyakorlattal arra törekszik, hogy a magasrangú közalkalmazotti pozíciókat olyan személyek töltsék be, akik hűségesek a kormánypárthoz?

Ugyanúgy egyes közvállalatok vezetői is kinevezett, megbízott igazgatói szerepben töltik be a vezetői pozíciót, ilyen például a Szerbiai Villanygazdaság (Elektroprivreda Srbije), a Szerb Posta (Pošta Srbija), de a Gázsszolgáltató Közvállalat (Srbijagas) és a Szerbiai Útjai (Putevi Srbije) is. Nyolc igazgatót pályázaton választottak ki, ebből négy pályázaton csak egy jelölt indult, további hat igazgató státusza pedig nem ismert. Ez is rámutat arra, hogyan él vissza a kormány a hatalmával, és hogyan szegnek meg törvényeket több alkalommal is akár, sorozatosan.

A legfrissebb EU szakbizottsági összefoglaló alapján továbbra is gyengén teljesítünk több kérdésben is. Ide tartozik a korrupció, a demokrácia és a médiaszabadság, ezeken évek óta nem tudunk érdemben javítani. Mi a probléma gyökere?

A legfrissebb elemzés, amely az Európai Bizottságtól érkezett több módon került interpretálásra, ami nagyban függött attól, hogy ki interpretálta, ki dolgozta fel. Azonban fontos kiemelni, hogy ez a jelentés nem mutatja azt, hogy bármiben jelentős haladást értünk volna el. Néhány területen stagnálunk, van, amiben rontottunk. Ami a korrupciót illeti, nagy reformokra lenne szükségünk, többek között a Nemzeti Korrupció megelőzési stratégia jó lett volna, de ez öt éve hiányzik. A kormány ebben az esetben is úgy döntött, hogy vázlatosan megalkot néhány stratégiát, csak azért, hogy be tudja ezt mutatni a Bizottságnak, ezáltal valamivel jobb véleményt várva. Mivel a kormány rossz minőségű, vázlatos leírást adott, valószínűleg ez nemzetközi szinten is visszhangot keltett, amiért a kormány valószínűleg úgy döntött, időre van szükségünk ahhoz, hogy ezen dolgozzunk, ez azonban nem született meg a jelentés publikálása előtt. Ezt a kormány ki is emelte, mint mondták, ha dolgoztak volna ezen, úgy jobb pontszámot kaptunk volna, de úgy döntöttek, inkább csiszolnak még a dokumentumon. Ez azt is jelenti, hogy csakis arra használja a kormány ezt a jelentést, hogy bizonyos pontokat kipipáljon a listáról, mindennemű valós akció nélkül.

Ha a demokrácia helyzetéről, a sajtó helyzetéről, és alapvetően a problémák gyökeréről beszélünk, úgy véleményem szerint vissza kell vezetnünk a problémát a választási kampányban tapasztalt egyenlőtlenségekhez, ami összekapcsolódik a közérdek torz képviseletéhez a nyilvánosságban és az intézményekben, ami direkt módon vezet az elszámoltathatatlanságra, a felelősségrevonás hiányára, a jogi keretek megsértésére és az eljárásokkal való visszaélésekre.

Vannak más, a demokráciát megzavaró tényezők is, mint például a demokráciakultúra hiánya. Az állampolgárokat tájékoztatni kell a döntéshozatalról, és lehetőséget kell adni számukra arra, hogy részt tudjanak venni a folyamatokban. Ki kell alakítanunk továbbá a részvételi kultúrát is. A polgároknak gyakorolnia kell azt, hogy felelősségre vonják a felelőtlen és korrupt döntéshozókat. Másrészt az igazságszolgáltatásnak függetlennek, jobban kell teljesítenie annak érdekében, hogy létrejöjjön az a rendszer, ahol a korrupció nem maradhat észrevétlen vagy büntetlenül.

Milyen feladat hárulna a megválasztott országgyűlési képviselőkre, hogy javuljanak a fent említett problémákkal kapcsolatos dolgok?

A képviselőknek közérdekből kellene eljárniuk, hiszen a köztársasági parlament a legmagasabb képviseleti intézmény, ahol meg kell hozni a rendszerünket megalapozó legfontosabb döntéseket. Az Országgyűlésnek jobban ki kell használnia ellenőrző hatóságait, rendszeresen konzultálnia kellene a független testületekkel a parlamentben, a végrehajtó hatalom képviselőit be kellene hívni meghallgatásokra, az Országgyűlésnek pedig létre kellene hoznia egy vizsgálóbizottságot, hogy a lakosság aggodalmát kiváltó kérdéseket is felülvizsgálják, csakúgy, mint a többi folyamatot.

A minden szinten új választások hirtelen bejelentése, és a hátralévő rövid idő közrejátszott abban, hogy a választási feltételek javuljanak?

Igen, ugyanis június elején kellett volna elkezdődnie a pártok közötti párbeszéd új fordulójának az Európai Unió képviselőinek közvetítésével, de a májusi két tömeggyilkosság után kialakult válság miatt ezt elhalasztották. Továbbra is homályos, hogy pontosan mi is legyen ennek a találkozónak a témája, és hogy a választási feltételek szerepeljenek-e a megvitatandó témák között. Elmaradt az a lehetőség is, hogy a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (The Office for Democratic Institutions and Human Rights – ODIHR) javaslatai alapján módosítsák a törvényeket a kampányfinanszírozás jobb szabályozása, az állami forrásokkal való visszaélések megelőzése és a „köztisztviselői kampány” szabályozása érdekében. Ráadásul mivel állandó kampányban vagyunk, így az intézmények sem tudják a munkájukat normálisan végezni, sem felülvizsgálni döntéseket, hiszen folyamatosan vészhelyzetben vagyunk, az elnök is vészhelyzetben akarja kormányozni az országot, ami miatt ellehetetlenül a döntéshozatal.