A nemzetközi sajtó továbbra is a közel-keleti háborúval foglalkozik leginkább, ahol péntek reggel véget ért a tűzszünet. Egy másik fontos téma azonban a dubaji klímakonferencia, ahol több mint 70.000 résztvevő, köztük több mint 200 német, a megújuló energiaforrásokról, az olajról, a gázról és a szénről vitázik. Azokról az energiaforrásokról, amelyeket a kitermelő államok természetesen nem akarnak teljesen feladni. Érdekes hír még Kína, Dél-Korea és Japán külügyminisztereinek találkozója. A százéves Henry Kissinger volt amerikai Nobel-békedíjas külügyminiszter haláláról is sokfelé megemlékeztek – úgyhogy ezzel kezdjük heti lapszemlénket, miután átlapoztuk a világsajtót Stockholmtól Jeruzsálemig és Washingtontól Tokióig.

Kissinger volt korszakának legbefolyásosabb diplomatája

A New York Times című, 1851-ben alapított, 132 Pulitzer-díjas napilap így emlékezik Kissingerre:

„Kevés diplomatát ünnepeltek és szidalmaztak olyan szenvedéllyel, mint Kissingert. A háború utáni időszak leghatalmasabb külügyminiszterének tartották. Kissingert realistaként ünnepelték, aki átformálta a diplomáciát, hogy érvényesítse az amerikai érdekeket. Kissingert azonban el is ítélték, mint olyasvalakit, aki egyben fel is adta az amerikai értékeket, különösen az emberi jogok területén, mivel úgy gondolta, hogy ezzel a nemzet céljait szolgálja. Tizenkét amerikai elnöknek volt tanácsadója. Titkos tárgyalásai az akkori Vörös Kínával Nixon elnök leghíresebb külpolitikai teljesítményéhez vezettek. Ezeket a titkos tárgyalásokat a hidegháború döntő lépésének szánták a Szovjetunió elszigetelésére. És végül Kissinger volt az egyetlen amerikai, aki Maótól Hszi Csin-pingig minden kínai vezetővel tárgyalt. Bevonta ezenkívül a Szovjetuniót is egy olyan párbeszédbe, amely détente [enyhülés] néven vált ismertté, és amely a két nagyhatalom közötti első jelentős nukleáris fegyverzet-ellenőrzési szerződéshez vezetett.”

A Washington Post című közép-liberális fővárosi napilap szerint:

„Kissinger úgy gondolta, hogy a békét legjobban a nagy államok érdekeinek egyensúlyozásával lehet elérni. Valóban, Kissinger fénykora egy olyan korszak volt, amikor egy külügyminiszter messzemenő megállapodásokat köthetett. De még ha manapság ritkábbnak is tűnnek a lehetőségek az ilyen típusú diplomáciára, Kissinger öröksége olyan tanulságokat rejt, amelyek ma is ugyanolyan aktuálisak, mint valaha voltak. Az egyik az, hogy a demokratikus értékek figyelmen kívül hagyásával folytatott amerikai külpolitika sok mindent elérhet – de sok mindenből ki is marad. Fél évszázaddal Kissinger nyitása után az Egyesült Államok még mindig küzd, hogy meghatározza kapcsolatát a kínai rezsimmel.”

A pekingi Xinjing Bao című állami napilap a 20. század egyik legnagyobb diplomatájának tartja Kissingert:

„A hidegháború veszélyes szakaszában olyan enyhülési politikát hajtott végre, amely hozzájárult a világbékéhez. Kína elveszített egy igaz barátot Amerikában. A világnak hiányozni fog egy okos külpolitikai szakértő, aki képes volt a másik szemszögéből nézni a dolgokat.”

A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap ezt fejti ki Kissinger haláláról:

„Kissinger élete utolsó napjáig aktív maradt a politikában, részt vett a Fehér Házban tartott üléseken, és megjelent a Szenátus Észak-Korea nukleáris fenyegetéseivel foglalkozó bizottsága előtt. Ez év júliusában meglepetésszerű látogatást tett Pekingben, ahol találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.”

A közel-keleti háború szünetelt, de nem szűnt meg

Péntek reggel véget ért a gázai tűzszünet. Az NZZ am Sonntag című liberális zürichi lap múlt vasárnapi száma így kommentálja a Gázai övezet ideiglenes tűzszünetét:

„Ez a megváltás és a boldogság pillanata, amelyet néhány család átélhet, és amelyet nagyon szívesen megosztunk velük. Most azonban, hogy a fegyverek hallgatnak, és a segélyek begördülnek Gázába, az izraeli és a nemzetközi politikának el kellene gondolkodnia azon, mi a célja ennek a háborúnak. Mert ez a tűzszünet nem tarthat tovább kilenc napnál. Legkésőbb akkor fog a háború folytatódni. A Hamász továbbra is rakétákat lő Izraelre, Izrael pedig Gáza déli részén vadászik a Hamászra, ott, ahol már több mint kétmillió ember küzd a túlélésért, rettenetes körülmények között magára hagyatva. Meddig lesz képes az izraeli hadsereg a Hamász megsemmisítésének célját követni, amikor a polgári áldozatok száma már ilyen magas? Mi lesz a Gázai övezettel, ha véget ér a katonai hadjárat? Ha nem születnek döntések, ez a tűzszünet csak egy rövid nyugalommá válik egy még brutálisabb vihar előtt.”

A jeruzsálemi Al Quds című arab nyelven megjelenő közép-jobboldali palesztin napilap ezt írja a közel-keleti helyzetről:

„A tűzszünet a palesztinok győzelme. Ez az európaiak pozícionálásába nyúlik vissza és azt jelzi, hogy eltávolodnak Izrael támogatásától, és ehelyett egyre inkább a palesztinok aggodalmaira összpontosítanak.”

Az amszterdami de Telegraaf című legnagyobb példányszámban kiadott, konzervatív-populista napilap szerint:

„Az Egyesült Államok hivatalos mantrája, hogy sohasem szabad terroristákkal tárgyalni, nem érvényes Izrael számára – a zsidó nép tragikus történelme, a vallás és az a tény, hogy az ország olyan kicsi, hogy minden áldozatot különösen erősen megérez. De ezt nehéz így elfogadni. A hadsereg vezetése tudja, hogy a harcok megszakítása a Hamász számára előnyös. Nemcsak azért, mert a Hamász ezután újra csoportosulhat, hanem mindenekelőtt azért, mert a nemzetközi tiltakozások ismét Izrael ellen fordulnak, amint a bombázások folytatódnak. Feledésbe merültek a palesztin terroristák atrocitásai, akik brutálisan gyilkoltak meg 1200 izraelit, köztük nőket és gyerekeket. Az izraeli hadművelet célja a Hamász végleges felszámolása. A nagy kérdés azonban az, hogy ez sikerül-e majd. A múlt példája   nem különösebben biztató. 1982-ben Izrael 3000 harckocsival szállta meg Libanont, hogy megsemmisítse Jasszer Arafat PLO-ját [Palestine Liberation Organization, Palesztinai Felszabadítási Szervezet]. A kísérlet kudarcot vallott, és a Hezbollah terrorista csoport létrehozásához vezetett, amelyet jelenleg Irán támogat, és amely még a Hamásznál is erősebb.”

„Megjelent az első fotó a Hamász fogságából szabadult magyar lányok és édesanyjuk találkozásáról”, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap, majd így folytatja:

„A 8 éves Ella és a 15 éves Dafna tegnap hagyta el a Gázai övezetet. A vasárnap estét már az édesanyjával töltötte az a két kislány, aki a katari közvetítéssel létrejött túszalkuval tegnap visszanyerte szabadságát […].

A magyar-izraeli állampolgárságú gyerekek, […] valamint édesanyjuk találkozásáról Kulifai Máté, a Hetek főszerkesztő-helyettese tett közé egy fotót a facebook-oldalán. Kulifai volt az, aki októberben kapcsolatba lépett Ella és Dafna édesanyjával és kiderítette, hogy a lányoknak van magyar állampolgársága is.

Mint arról a Népszava is beszámolt, Majan Zin akkor egyebek mellett elmondta, két gyermeke éppen a volt férjénél és új családjánál volt a Nahal Oz nevű kibucban, amikor jöttek a riasztások a telefonján. Eleinte még megnyugtató üzenetet kapott arról, hogy nincs semmi bajuk, később viszont már a nővére hívta fel azzal, hogy Ella és Dafna fogságba esett. […] Majan Zin a lányainak azt üzente, hogy maradjanak erősek, mindent tegyenek meg, amit mondanak nekik, és tudják, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy hazahozza őket.”

Mit hoz a klímakonferencia?

Most pedig térjünk át a Klíma Világkonferenciára. A Dubaj-i Gulf News című konzervatív napilap az Egyesült Arab Emirátusokban rejlő potenciált dicséri a nemzetközi klímavédelmi politikájában:

„Az ország pénzügyileg erős és szövetségesekkel bíró középhatalom. Az Egyesült Arab Emirátusok képesek áthidalni a fejlett és fejlődő országok közötti éghajlatváltozási szakadékot. Az Öböl-menti Együttműködési Tanács országai mintegy 4000 milliárd dollár értékű vagyont kezelnek szuverén befektetési alapjaikon keresztül. Ez a tőke a technológiai adottságokkal együtt döntő fontosságú lehet a Loss and Damage [Veszteség és Kár] nevű alap elvárásainak teljesítésében. Ezt az alapot azért hozták létre, hogy támogassa a fejlődő országokat, amelyek különösen érzékenyek az éghajlatváltozás hatásaira.”

A barceloniai El Periodico című közép-baloldali napilap is az éghajlatváltozás által különösen érintett országok segélyezéséről folyó tárgyalásokra összpontosít:

„E csúcstalálkozón kell véglegesíteni az évi 100 milliárd dollárra becsült összeg előteremtésének mechanizmusát. A helyzet súlyossága miatt a 2015-ös Párizsi Megállapodásnak megfelelő eredményre van szükség.”

„Az ENSZ dubaji klímakonferenciáján arról akarnak dönteni, hogy 2030-ig megháromszorozzák a megújuló energiaforrásokat. Vita van az olajról, a gázról és a szénről: a kitermelő államok nem akarják teljesen nélkülözni őket, csak a CO2-kibocsátást. Az atomenergia is a visszatérést ünnepli”, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap, majd így folytatja:

„Ami sok, az valóban sok, még akkor is, ha a világ megmentéséről van szó. A jelek szerint erről az Egyesült Nemzetek Klíma Világkonferenciájának szervezői is meg vannak győződve, amely csütörtökön kezdőd[ött] az Egyesült Arab Emirátusban. A 2021-es világkiállítás helyszínén és Dubaj más részein 70.000 résztvevőt várnak, többet, mint eddig bármely más klímakonferencián. Tavaly Egyiptomban 45 ezren voltak. Ezúttal nemcsak a tömeg, hanem a hírességek is kiemelkednek. A találkozók az 1992-ben Rio de Janeiróban rendezett kezdete óta először jelentette be Ferenc pápa, hogy három napig akar a rendezvényen maradni. III. Károly brit király trónörökösként már többször vett részt ilyen konferencián, most pedig uralkodóként vesz részt először. […]

A csúcstalálkozóra december 1-én és 2-án kerül sor, és Németországot Olaf Scholz (SPD) kancellár képviseli. A legerősebb és leginkább klímakárosító hatalmak elnökei azonban nem jönnek, többek között sem Joe Biden az Egyesült Államokból, sem Hszi Csin-ping Kínából. Ők a klímaveteránjaikat küldik oda, John Kerryt és Hszie Csenhuát, és mindkettőjük számára ez lesz az utolsó klímakonferencia. Kerry ugyanis december 11-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját az esemény alatt. A klímakonferencia hivatalosan egy nappal később, december 12-én ér véget, de az ilyen érvbirkózást általában meghosszabbítják.”

A kínai, dél-koreai és japán külügyminiszter találkozója

A végén térjünk ki Kína, Japán és Dél-Korea külügyminisztereinek négy év utáni első találkozójára. A pekingi Huanqiu Shibao című állami napilap a megbeszélések gazdasági aspektusára fókuszál:

„Az összes fennálló probléma ellenére a három ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok továbbra is rendkívül stabilak. Hiszen a nagy japán és dél-koreai cégek jól tudják, hogy a több mint 1,4 milliárd fős kínai piacot nehéz lenne pótolniuk.”

A szöuli The Korea Times című független napilap a politikai kérdésekben is fontosnak tartja a szoros együttműködést Tokióval és Pekinggel:

„Kína az egyetlen állam, amely lelassíthatja Észak-Koreai nukleáris képességeinek bővítését. A regionális feszültségek a közelmúltban fokozódtak, mert Észak-Korea az ENSZ határozatait megsértve felbocsátott egy kémműholdat. Kína kijelentette, hogy ezért nem felelős, de ez nem igaz. Végül is Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, és Oroszországgal együtt azzal érvelt, hogy Észak-Korea provokációja nem minősül jogsértésnek. Pekingnek azonban szem előtt kell tartania, hogy a Koreai-félsziget esetleges stabilizálása nemzeti érdekeit is szolgálja.”

Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)