Néhány hete útjára indult a Korábban Érkeztem Alapítvány projektje Zentán – a szegedi szakértők a vajdasági szakértőkkel együttműködve kívánnak segíteni a koraszülött babákon és családjaikon egy újonnan indított projekt keretében. A foglalkozásoknak havi egyszer a Zentai baba-mama klub ad otthont. A program legfontosabb tudnivalóiról Rádi Katalint, a Korábban Érkeztem Alapítvány elnökét kérdeztük. 

Meséljen, kérem, a Korábban Érkeztem Alapítvány munkájáról.

– 2022-ben ünnepeltük alapításunk tizedik évfordulóját – ez azt is jelenti, hogy van egy tízéves, makkegészséges, koraszülött gyermekünk, egy nagylányunk, aki miatt ez az alapítvány több mint egy évtizeddel ezelőtt létrejött, és aki mindennap tükröt mutat a férjemnek meg nekem, és erőt ad ahhoz, hogy ezt a missziót végezzük. Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, mint mi, akik egy koraszülött, de makkegészséges gyermeket tudtunk annak idején hazavinni a szegedi Koraszülött Intenzív Osztályról, az alapítvány a többi között rajtuk is kíván segíteni. A missziónk három alappillére épül. Az első alappillér a közösségbe tartozás lehetőségének megteremtése azoknak a családoknak, amelyek a koraszülöttségben érintettek. Munkásságunkkal mind a perinatális intenzív centrumban, mind az onnan való hazaadás utáni időszakban támogatjuk a családokat a pszichoszociális gyógyulásukban. Tesszük mindezt annak érdekében, hogy a koraszülöttként világra jött gyermekek és szüleik, testvéreik közösségi pozíciójukban és társadalmi elfogadottságukban is megerősödjenek. A második alappillér a sorstárssegítés, a „mentorálás”, amelynek során a sokszor traumatikus szülésélmények feldolgozásában próbálunk segíteni képzett önkénteseink révén, akik maguk is megtapasztalták a koraszülés nehézségeit, és végigjárták a felépülés nehéz útját. Ezzel képesek megerősíteni a koraszülő családokban, hogy: „Van ÉLET a PIC után!” A harmadik alappillér a koraszülött gyermekek ellátásában érintett egészségügyi szakdolgozók és orvosok mentálhigiénés támogatása. Ez a pillér közvetítette azt az üzenetet az ellátók felé, hogy létfontosságú, hogy a különböző ellátási ágazatok közösen, együtt gondolkodva legyenek jelen az ellátásban, és mindeközben a szülő nemcsak „néző” ebben a folyamatban, nem vendég a koraszülött-intenzívosztályokon. Ezt megértve és elfogadva rájövünk mindannyian arra, hogy csak együtt, közösen lehetnek győztesek a gyermekeink, a családjaink.

Nemcsak Szegeden, hanem Kecskeméten és Gyulán is tevékenykednek. 

– Ez így van, az alapítvány létrejötte után öt évvel, azaz 2018 elején Szeged után Gyulán és Kecskeméten is létrejött egy-egy mentorház. A Dél-Alföldön működő sorstárshálózat, a mentorjaink számos településen elérhetőek, ők laikus segítőként hitelesen és jól tudják támogatni azokat a családokat, amelyek most csöppentek bele a koraszületés traumájába. Mentorképzéseink évente több alkalommal is elérhetők, és ingyenesen elvégezhetők. A képzés kapcsán kiscsoportokban az anya vagy akár az apa a saját traumájával dolgozik, majd a szülés/születés feldolgozása után egy laikus segítői kompetenciát tanulhatnak meg az ezen résztvevők.

Általánosságban véve mit lehet elmondani a koraszülött-ellátásról, milyen az ma Magyarországon?

– A koraszülött-ellátás az elmúlt években ugyan nagyot változott, és egyre eredményesebbnek bizonyult Magyarországon, de van még mit tennünk, ugyanis még mindig nagyon sok olyan téma van ezen a területen, amelyet a társadalom tabuként kezel. Nem beszélünk arról, hogy segítséget kell és lehet is kérni, ha valakinek korábban érkezik a gyermeke, és emiatt él át veszteséget. Az egészségügyi ellátás nemcsak a test, hanem a lélek ellátásáról is szól, ez a holisztikus szemlélet, amelyben mi hiszünk. Nem beszélünk arról, hogy vannak sorstársak, akik ha képesek feldolgozni a traumáikat, a veszteségeiket, akkor azzal másoknak segíteni tudnak. Az elmúlt öt év a Korábban Érkeztem Alapítvány életében arról szólt, hogy létrehozzunk egy sorstárshálózatot, ahol ezekről a dolgokról nyíltan beszélgethetünk. Sajnos ma Magyarországon egy sérült, halmozottan sérült vagy hátrányos helyzetből érkező gyermeket nagyon nehéz integrálni, és a megoldást általában mindig mástól várjuk, pedig az egyszerű: meg kell kérdeznünk tőle és a szüleitől, hogy miben segíthetünk. Az a feladatunk, hogy megfogjuk a gyermekek és szülők kezét. Az együttérzés és a sajnálat helyett egy segítő közeget kell biztosítanunk a számukra, egy olyan légkört, ahol az egészséges gyermekek megférnek a sérült, halmozottan sérült vagy épp hátrányos helyzetből érkező gyermekek mellett. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak a negyvenedik hétre született gyermek kincs, hanem minden gyermek. Azoknál a szülőknél, akiknek a gyermekük koraszülöttként jön a világra, még inkább beszűkül a fókusz, napról napra élnek, és csak egyetlenegy vágyuk van, mégpedig az, hogy a Koraszülött Intenzív Osztályról mihamarabb hazakerüljenek. Ha ezek a családok segítséget tudnak kérni, és meg tudják fogni a feléjük nyúló kezet, akkor egyúttal megtanulják azt is, hogy a segítség elfogadása, az együttes problémamegoldás, a nehézségek együttesen való leküzdése egy jobb élet lehetőségét adhatja, szemben a szeparálódással.

Nemrég útjára indult egy projekt a Zentai baba-mama klubban, amelynek megálmodói, ha jól tudom, önök. Erről mit lehet tudni?

– Így van, mivel az elmúlt években nagyon sok vajdasági család keresett meg bennünket, és kért tőlünk segítséget, úgy döntöttünk, hogy útjára indítunk egy olyan projektet Zentán, amelyhez ott helyben tudnak csatlakozni elsősorban azok a családok, amelyek érintettek. A projekt elindításában egy mentorunk, Szarka-Mándity Krisztina mentálhigiénés szakember volt segítségünkre. Tulajdonképpen ő az ötletgazda, mi pedig a kivitelezők. Mindemellett felvettük a kapcsolatot több olyan vajdasági személlyel, aki az anyaországban szerezett végzettséget gyógytornász, gyógypedagógus szakon, és szívesen részt vesz majd hozzáértőként ebben a programban, amelyet egyelőre havi rendszerességgel szervezünk meg a Zentai baba-mama klubban. Néhány hete került sor az első foglalkozásra, a szegedi Koramentorház gyógytornásza tartott előadást, adott tanácsokat, és mérte fel az igényeket a résztvevők körében, ő már biztos, hogy folyamatosan rendelkezésre tud állni, ahogyan a mentorunk, Krisztina is. Jelenleg azon dolgozunk, hogy az előttünk álló időszakban több szakember is bemutatkozhasson, és a későbbiekben segítséget nyújthasson. 

Mi a legfőbb célja a projektnek? 

– A projekt fő célja a segítségnyújtás. Ezenfelül egy erős közösséget szeretnénk kiépíteni, ahol nemcsak a koraszülött gyermek fizikális adottságai, nehézségei lesznek a fókuszban, hanem az egész család, azok a családok, amelyeknek a gyermekei korábban érkeztek erre a világra, illetve valamilyen fejlődési rendellenességgel küzdenek. Őket szeretnénk megerősíteni szülői kompetenciájukban, a mindennapjaikban, mert hiszünk abban, hogy a közösség ereje megtart.

Lát-e esélyt arra, hogy a koraszülöttekre Vajdaságban is akkora figyelem forduljon a közeljövőben, mint amekkora Magyarországon, és esetleg egy Koramentorház is létrejöhet ennek érdekében valahol a Délvidéken?

– Fontos, hogy ha valaki egy missziót, egy szolgálatot végez, az merjen közben nagyot álmodni. Azt gondolom, hogy a Vajdaságban élő családoknak is szükségük lenne egy Koramentorházra, nem szabad, hogy az ellátás során a határ akadály legyen. Hiszek abban, hogy a szerb ajkú szülőket és szakembereket is meg tudjuk majd ezzel a kezdeményezéssel szólítani, és abban is, hogy ez a projekt majd kellőképpen kinövi magát ahhoz, hogy lehetőség nyíljon egy Koramentorház megnyitására. Hiszen a legfontosabb, hogy egészséges, ép gyerekek és családok töltsék meg ezt a világot.