Többen is leírták, kimondták: Pásztor István távozásával lezárult egy korszak a Vajdasági Magyar Szövetség történetében. Ha a párt közel három évtizedes történetét nézzük végig, az eddigi időszak igazából két jelentős szakaszra bomlik, mivel Csubela Ferenc csak rövid ideig vezette a szervezetet. Ezek pedig a Kasza József és a Pásztor István nevével fémjelzett korszakok.

Mindkét időszakról elmondható, hogy megítélésük vegyes. Pásztor esetében nyilván jelentős része van az idő rövidségének is, hiszen igazából a VMSZ jelenleg is, sőt, Pásztor Bálint megbízott elnök kijelentése alapján legalább a jövő év közepéig nagyjából ugyanazon az úton fog tovább haladni, mint eddig.

Vannak, akik arra számítanak, hogy a jövő év tavaszán-nyarán várható vajdasági önkormányzati választások után a párton belül belharcok, viták, netán újabb pártszakadás történik, és folyamatosan zajlik a licitáció a különböző potenciális jelöltek és önjelöltek neveiről. A másik oldalon viszont sokan csak legyintenek, miszerint „nincs itt semmi látnivaló”, minden megy tovább úgy, ahogy eddig, hiszen Budapest és Belgrád, vagyis Orbán és Vučić diktálják amúgy is a tempót, és jelölik ki az utat.

Egy dolog biztos. Ahogy a Kasza- és Pásztor-éra között markáns különbségek tapasztalhatók, komoly váltás történt a párt irányvételét, viselkedését, kommunikációját illetően, a vajdasági magyar közösség helyzetét és főleg szellemi kondícióját illetően ezúttal is egy markáns váltásra van szükség. Feltéve és feltételezve, hogy az új elnök hosszabb távon gondolkodik VMSZ-ben, és főként életképes vajdasági magyarságban.

Kasza József – békeharcos, szabadkai, ellenzéki

Kasza József egy olyan időszakban vezette a VMSZ-t, amely már ma is történelminek számít. Szétesett a jugoszláv állam, Milošević rezsimje háborúkat folytatott, ahová erőszakkal hurcolt el többek között magyar sorkatonákat és tartalékosokat is, az ország népe nyomorban élt, Šešelj meg szendvicseket kínált a kisebbségeknek.

Ilyen feltételek mellett sikerült neki az egész évtizeden át úgy politizálnia, hogy Szabadka (és néhány más magyar többségű önkormányzat) magyar irányítás alatt maradt. A fiaik élete miatt aggódó anyák élére állt, és Belgrádba utazott velük, hogy támogassa őket abbéli követelésükben, hogy a magyar katonákat ne hurcolják a frontvonalakra. Tegyük hozzá: nem túl sok sikerrel.

Az akkor még magyar többségű Szabadka irányítása komoly lelki erőt biztosított az itteni magyarságnak, hogy kitartson a szülőföldjén. Emellett Kasza a kilencvenes évek második felében végig bátran felvállalta a párt ellenzékiségét az uszító, nacionalista, országa polgárait kisemmiző rezsimmel szemben, és ilyen pozícióban élte át október 5-ét, ami után a Đinđić-kormány alelnöke lett.

Amik árnyalják a politikai pályáját, azok sokkal inkább az ezt követő időszak történései voltak, amikor már az Agrobank szabadkai fiókintézetét vezette. Kétes ügyletek kötődtek a nevéhez, majd végül Vučić igazságosztása idején előzetes letartóztatásba is került.

Közvetlen munkatársai elmondása alapján azonban akármilyen vehemens is volt, meghallgatta az ellenvéleményeket, vállalta a nyílt vitát, és ha a többség más véleményen volt, azt is elfogadta.

Pásztor István – a rendcsináló

Igazából ahogy Pásztor a párt élére állt, elkezdődött a viszony kiéleződése az addig stratégiai partnernek számító Demokrata Párttal, amely 2010-ben a VMSZ ellenzékbe kerülésével kulminált Szabadkán, illetve a 2012-ben hatalomra jutó Szerb Haladó Párttal való diszkrét barátkozás utáni teljes összeborulásban.

Nyilván a történelmi körülmények is adták, hogy Pásztor a stratégiai szövetségre lépő Vučić és Orbán között a hídfő szerepét tölthette be, ami nyilvánvalóan pozitív dolog, hiszen a kisebbségben élő magyaroknak alapvetően jó, ha Belgrád és Budapest között baráti a viszony.

A történet hátulütője, hogy Pásztor átvette e két párt irányítási stílusát, a közélet kézben tartására, a média befolyásolására vonatkozó megoldásaikat. Az egyre inkább önkényessé váló vajdasági magyar közéletben 2015-ben következett be a robbanás, amikor több vezető személyiség az értelmiség egy részével közösen létrehozta a Magyar Mozgalmat.

Onnantól kezdve, mondhatni, az utolsó pillanatig létezett egy valós vagy képzeletbeli feketelista, amelyen az „árulók” szerepeltek. Ők azok, akik rebeliskedésük miatt semmilyen pozícióra, pályázati pénzre, előrelépésre, megszólalási lehetőségre nem számíthattak a párt által távvezérelt médiában és közintézményi hálózatban. És ez ma sincs másként.

A másik oldalon meg kell említeni a sikereket is. A magyar kormány gazdaságfejlesztési támogatása révén kiemelkedett egy magyar vállalkozói réteg, a Prosperitati Alapítványon keresztül sokan kaptak hasznos segítséget. Ugyanakkor azonban 2023 végén tény, hogy tíz év alatt legalább 70.000-rel csökkent a vajdasági magyarság lélekszáma, ami épp elég ok arra, hogy megkonduljon a vészharang, az új pártelnök pedig elgondolkozzon a jövőn.

Békejobb vagy asszimiláció

Az új médiatörvényről tartott közvitán az MNT tiltakozott az a megoldás ellen, hogy a kisebbségek esetében, aki nemzeti tanácsi tag, igazgatóbizottsági tisztséget ne tölthessen be. A Pannon RTV tudósítása szerint Kabók Erika ezt nyilatkozta: „„Mi úgy gondoljuk, hogy ha kisszámú kisebbségről van szó, akkor nagyon nehéz annyi értelmiségit kitermelni, hogy legyen a nemzeti tanácsban is tag, és legyen más értelmiségi, akik az igazgatóbizottságokban kapnak helyet.”

Nos, ezzel kapcsolatban csak a fentebb említett feketelistára tudok visszautalni. Ha az illetékesek megkeresnek, napokon belül össze tudok állítani egy listát, amelyen legalább ötven vajdasági magyar értelmiségi neve szerepel, akik képességeik, tudásuk alapján képesek lennének ellátni ezeket az igazgatóbizottsági feladatokat. Csak hát ők tiltólistán vannak, mert kritizálták a múltban a VMSZ munkáját.

A vajdasági magyarság lélekszáma és szellemi kondiciója olyan kritikus szintre süllyedt, hogy egy olyan domináns politikai szervezet elnöke, amilyen a VMSZ, ezt nem hagyhatja figyelmen kívül. A párt új vezetőjének – legyen annak a vezetékneke Pásztor, Juhász, Deli vagy más – békejobbot kell nyújtania azok felé, akik jelenleg kicsinyes sérelmek vagy más dolgok miatt ki vannak zárva a közéletből, mert csakis így tud ez a közösség hosszú távon is megmaradni.

Persze, lehet továbbsodródni az eddigiek szerint is. A budapesti és a belgrádi hullámok egy ideig még elviszik a pártot. Viszont akkor tisztában kell lenni azzal, hogy hosszú távon a magyarságra az asszimiláció, a megszűnés vár. A VM4K, a pártszékház és a számos felújított kultúrház pedig üresen fog kongani, vagy szerb nyelven folytatódik azokban az élet.