A karácsony a katolikusok egyik legnagyobb ünnepe, amely 24-én kezdődik, de a készülődés már a hónap első vasárnapjával elindul, amikor belépünk az advent időszakába. Rengeteg dolog változott az idők során, többek között a mi hozzáállásunk is az ünnepekhez, azonban vannak olyan elemei az ünnepkörnek, amelyek megmaradtak. Szőke Anna néprajzkutatóval beszélgettünk arról, hogyan is kezdődik a karácsonyi időszak a vajdasági hagyományokban, és hogyan ünnepeltünk régen.
– Szép ünnep a karácsony, ami szűkszavúnak tűnik, azonban az ünnepkörök közül a téli ünnepkör a leggazdagabb. Van, aki Szent András napjától számítja a karácsonyi böjtöt, az adventi időszakot, mások pedig Katalin napjától, amikor elkezdődik az advent. Ennek az időszaknak a lényege a lelki készülődés, ami sajnos mára kiveszett az emberekből – fejtette ki Szőke Anna. Hozzátette, talán az idősek még számontartják, hogy adventi időszak van, készülünk Jézus születésére.
– Azt tapasztalom, hogy manapság az utolsó pillanatokban kapkodunk, amikor már itt az ünnep. Régen ez másként működött. Többen betartották az adventi időszakot, az emberek közül volt, aki nem ivott, nem dohányzott ilyenkor, és nem tartottak mulatságokat sem. Bezárták a zenét, mint mondták. Nem volt lakodalom, tánc. Korábban az egész ünnepkörünk középpontjában az állt, hogy Szent Andrástól kezdve, advent első vasárnapjától négy vasárnapon keresztül készülődtünk lelkileg is. Ebben az időben gyakran jártak az emberek éjféli misékre, rotálókra, hajnali misékre, énekeltek. Ezt kellene most is őrizni, összetartani, énekelni – mondta.
A téli ünnepkörben a karácsonyt megelőzően jelen van még a Mikulás és a Luca-nap is, december hatodikán, illetve tizenharmadikán.
– A Luca-nap kérdőjeles, hiszen ennek az ünnepnek profán tartalmai is vannak. Az ünnepkört a karácsony zárja december 24-én nagyböjttel, ez teszi ünneppé a napot. December 24-ig mindenki kitakarított. Egyszerű otthonokban laktak az emberek, de azok tiszták, ragyogóak, rendezettek voltak. Ezeket az otthonokat még szerették – tette hozzá Anna, aki a saját emlékeiből is felidézett párat.
– Vártuk a betlehemezőket. Tudni kell, hogy Vajdaságban többek között én hoztam vissza a betlehemezés hagyományát, ebből színpadi megjelenítés lett. A változáshoz ugyanis hozzátartozik, hogy a lakáskultúra is változik, egy ponton pedig ez már nem tette lehetővé a háznál a betlehemezést, nem örültek a betlehemezőknek, akik sokszor csizmában, bakancsban jártak, nem szívesen engedték be őket – tudtuk meg Annától.
A néprajzkutató kifejtette, hogy ateista társadalmi rendszerünk két nagy ünnepet nem tudott megsemmisíteni, megváltoztatni, ez pedig a karácsony és a húsvét. A többi vallásos ünnep, mint a vízkereszt vagy a pünkösd, elhalványultak, azonban a karácsony gyökere, ősi tartalma megmaradt, még akkor is, ha mostanra átalakult, és inkább az ajándékozás kerül a középpontba.
– Megfosztják az embereket a lelki felkészüléstől, attól, hogy átszellemülhessenek karácsonyra. A karácsonyi készülődésben takarítottunk, böjtöltünk, 24-én is böjti ételeket ettünk – mondta.
Mi került az asztalra?
– A szegény családoknál sovány bableves volt a menü zsír nélkül, zöldségekkel, esetleg nokedlivel. Mákos tészta is került az asztalra, hiszen a máknak nagy hagyománya van. Az apró szemcsés dolgok ugyanis a szerencsét szimbolizálják, így a mákos tészta is szerencsét hoz, ezt valószínűleg pogány szokásainkból hoztuk magunkkal. Az én nagyszüleim szerint az urak halat esznek, halat csak az anyagilag tehetősebbek vásároltak, esetleg a folyó mentén élők ettek karácsonykor. Továbbá ezen a napon főztük a kocsonyát is. Az éjféli misére családostul jártunk, sajnos ezt is elhalványítja az ateista társadalom, a munka miatt a dolgozók nem igazán tudnak eljutni már a misére. A kommunizmus alatt pedig számontartották, hogy ki jár templomba, a tanügyben az állásával játszott az, aki éjféli misére ment, nagyon figyeltek bennünket a 70-es években, így az én családom is inkább vidékre járt a misére, a karácsonyt pedig otthon megtartottuk. Az éjféli miséről hazaérve az emberek kocsonyát ettek – mesélte nekünk Anna, aki hozzátette, hogy 24-én nem volt szokás vendégségbe járni, mindenki szűk családi körben ünnepelt, és 25-én lehetett látogatóba menni a rokonokhoz kellemes ünnepeket kívánni.
– Nem volt nagy főzés aznap. Húslevest, sült húst, de inkább kocsonyát ettünk. A másnap már a vendégeskedésé volt, buktát, fonott kalácsot mindenki készített, befőttet ettünk, ugyanis ez abban az időben szintén nagy dolognak számított. A térségben tartós süteményeket készítettek linzertésztával, ami több napon keresztül is fogyasztható. A krémes dolgok a 70-es évektől jöttek be, a rétes pedig újévi süteménynek számít – árulta el a néprajzkutató.
Karácsony az 1950-es években
Szőke Annának sikerült a karácsonyi hagyományokról egészen az 1920-as évekből is gyűjteni adatokat.
– Gyűjtöttem olyan embertől, aki vissza tudott emlékezni a gyerekkorára, az 1920-as évekre. Karácsony napján és annak előestéjén szalmát szórtak a szobába, főleg az asztal alá, ezzel is a betlehemi jászolt idézve. A lakáskultúra változásával persze ez is változott. Fontos dolog még, hogy behozták a szerszámokat, amelyeket a családfő szentelt vízzel megáldott. A vasnak mindig gonoszt elhárító szerepe van, korábban a halott alá, a koporsó alá is tettek vaseszközöket, hogy a gonosz elkerülje az elhunytat. Karácsonykor is megáldották ezeket az eszközöket, a sarlót, a kapát. A családfő elmondta, hogy ez a ház Dávid háza, majd a helyiség négy sarkába diót dobott a négy égtájat szimbolizálva. A gyerekeknek ezeket a diókat össze kellett szedni, meg kellett találni. Fontos szerepe volt az almának is. Vacsoránál a böjt mellett felszeltek egy almát annyi szeletre, ahányan voltak a családban, és mindenki kapott egy szeletet. A megmaradt almát hosszan, akár napokon keresztül, falatonként ették, hogy egész évben egészségesek legyenek. A böjti asztalra került fokhagyma, szintén az egészséget szimbolizálva, és méz is, hogy édes legyen az életünk. Diót szintén az egészség miatt ettek. Profán szokások is megjelentek: ha a házban volt nagylány, karácsony hajnalán kiállt a kapuba, és figyelte, hogy ki lesz az első arra járó ember. Ha férfi volt, akkor gazdag újévre lehetett számítani, esetleg arra, hogy ilyen nevű lesz a nagylány férje is. Karácsony napján a családfő egy almát dobott a kútba. A víznek csakúgy, mint a tűznek, tisztító szerepe van. Az almát vízkereszt napján kimerték a kútból, és ha nem romlott meg, úgy egészséges évre számított a család, az almát pedig megették, hogy ettől megszépüljenek. Ha az alma megromlott, úgy ez betegséget jósolt – fejtette ki Anna, aki szerint ezek a hagyományok életben tartották a közösséget.
Új szokásaink
A karácsony egyik fontos eleme a karácsonyfa, amely valaha nem is fenyőfa volt. A díszek közül sok volt a kézzel készült, és az is változott, hogy ki hozza a fát. Mint ahogy Anna is mondta, a karácsonyfának csillognia kellett.
– A karácsonyfát több módon díszítették. Mézeskalács, papírdíszek, angyalhaj került a fára. Diót is akasztottak rá, ezt kályhafestékkel festették be, hogy csillogjon. A mézeskalács is dominált, különböző formákat szaggattak a tésztából. Fontos kiemelni, hogy egyre nagyobb divatja van a csuhé- és szalmadíszeknek, ez nem volt régi hagyományunk. A karácsonyfát mindenki igyekezett csillogóra, ragyogóra díszíteni. A csuhédíszek a kreativitás terméke, ami nem baj, de tudnunk kell, hogy régen ezt nem használták, hiszen megadták a tiszteletet az ünnepnek, és arra törekedtek, hogy csillogjon a fa is – mondta Anna.
A karácsonyt az teszi varázslatossá, hogy előtte négy héten át együtt készülődünk lelkileg is az ünnepre. Bár sok szokásunk elhalványult, azért akadnak újak is, amelyeket más kultúráktól vettünk át.
– Az adventi koszorú egy igen új keletű szokás, a magyar paraszti kultúrában nem volt ilyen. A sok vendégmunkás, az, hogy utazunk, hoz is új dolgokat. Nem volt elterjedve nálunk az sem, hogy kopogtatókoszorút helyezzünk az ajtóra, nem raktuk ki az adventi koszorút, nem szimbolizáltuk ezzel, hogy érkezik az ünnep. A koszorú elemeinek megvannak a maga szimbólumai, és nem baj, hogy ezt átvettük, hiszen szép szokás. Beépíthetünk új dolgokat a hagyományainkba, de csak bizonyos kereteken belül – szögezte le Anna. A néprajzkutató elmondása szerint a térségben egymástól is átveszünk szokásokat.
– Tapasztalataim és kutatásaim alapján a szlávok különösen Dél-Bánátban malacot, bárányt sütnek karácsonyra. Ennek hiányossága, hogy ők nem ülnek le egyszerre enni, hanem úgy, ahogyan érkeznek haza – az asztal egész nap terítve van, és mindenki fogyasztja az ünnepi finomságokat. A mi hagyományaink szerint azonban körbeüljük az ünnepi asztalt, együtt eszünk – tette hozzá, kiemelve, hogy annak ellenére, hogy sok a vegyes házasság, és két hét is van a két ünnep között, ezek mélyen még nem fonódtak össze. A családok megtartják mindkét ünnepet, ha vegyes a háztartás.
Hogyan vártuk az új esztendőt?
A karácsonyt követően az újév várása már nem kívánt lelki felkészülést, ez már a vidámságról szólt.
– Nem szabad azonban elfelejteni, hogy december 28-a az aprószentek napja, aminek magyar nyelvterületen nagy hagyománya volt, ilyenkor mentek a fiúk fűzfavesszővel megvesszőzni a lányokat, ezzel is jó egészséget kívánva, a lányok pedig viszonzásul süteményt, pogácsát, almát, diót adtak ajándékba. Az aprószentek napja annak az emléke, amikor Heródes elrendelte, hogy minden 2 évesnél fiatalabb gyermeket öljenek meg, mivel félt a kis Jézustól. Ezt a vesszőt Dél-Bánátban meg is szentelték a templomban. Bár a magyar nyelv Versec környékén kikopott, ott ez a hagyomány még él. Ez a szokás Temeslajkócon úgy maradt fent, hogy bár az unokák nem beszélik a magyar nyelvet, az aprószenteket tartják, tört magyarsággal válaszolnak a feltett kérdésre, hogy hányan vannak az aprószentek. Itt a szokás túlélte a nyelvet. Kétezer év óta terjed ez szájról szájra, a nagyszülőktől tanulva adjuk ezt tovább még úgy is, hogy a magyarság már kikopott – mesélte Szőke Anna, aki hozzátette, hogy ezt a vesszőt később az eresz alá tűzték, hogy a jószágokat is megvédje a gonosztól.
– Az újév a vidámságról szólt. Újév előtt sütötték a rétest: a tészta hosszúra nyúlt, hogy szerencsés legyen az év is. A rétest töltötték dióval, tökkel, utóbbi volt minden háznál, hiszen az elállt. Újévkor nem szabadott baromfit enni, hiszen az kikaparja a szerencsét, a malac azonban kitúrja azt nekünk, ez a szokás ma is él, újév estéjén malacot eszünk, de itt is megjelenik az alma, mint az egészség szimbóluma. Bár ma már marketingfogás az, hogy hol legyen az újév, régen inkább a vidámság, a szerencse volt a fontos. Gyermekkoromban a szüleim szilveszterezni jártak. Szegénység volt. A mozik filmeket adtak ezen az estén, két film ment egymás után. A szünetben a téren pattogatott kukoricát lehetett venni. A második film éjfélre ért véget, ekkor petárdázás, tombola, sorsolás volt. Hogyan készültek az ünnepségre? A gyufa leégett száláról, a füstös felével a szemöldöküket festették, krepp-papírral a szájukat, a szomszédok összefogtak, együtt készülődtek. Később kocsmákba is lehetett járni újévre, halászlére, pörköltre, és táncmulatsággal ünnepelték az új esztendőt – emlékezett vissza Anna.
Mi történik újév után?
– Újév után, januárban, vízkeresztkor, amely Szent János napjához fűződik, vizet szentelnek. Ilyenkor mindenki vitt haza üvegben szentelt vizet, ugyanis a szentelt víznek egész évben szerepe van, megszentelték a jószágot, a búzát, a szerszámokat, a házat. Ezt már nálunk nem csinálják, de Bánátban „meszettel” fehér keresztet rajzolnak arra a kapura, ahová várják a házszentelőket. Továbbá ekkor szedjük le a karácsonyfát is, és a leszüretelt édességet, diót a szegényeknek adták. Nem szép, ha a karácsonyfa márciusig áll, januárban, vízkereszt napján ezt szedjük le, hiszen ez addig szép, ameddig annak ideje van – javasolta Szőke Anna.
